Dr. Kubassek János szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 13. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1994)
ÉRTEKEZÉSEK - Ifj. Hartha Lajos: Magyar tudósok mágneses megfigyelései a sarkkörön túl, 1769-ben
Amíg azonban a Föld mérsékelt (középső) övezetében a mágneses deklináció lassú, évszázados változása a régebbi, kevéssé pontos adatok felhasználásával is aránylag jól rekonstruálható, a Sarkkörtől északra csak nagyon bizonytalanul lehet a mágneses térképeket megszerkeszteni. Ebben a kérdésben döntő fontosságú a várdői expedíció mérése, amely igazolja, hogy a XVIII. század második felében a deklináció Várdőn már nyugati irányú volt. A mérések egyúttal alátámasztják a német Hermann Fritzsche gömbfüggvény sorfejtésen alapuló vizsgálatait a földmágneses pólusok egykori helyzetére és vándorlására vonatkozóan [13]. Az 1790-es évek előtt a várdői mérések a legészakibbak, amelyek Fritzsche számításait igazolják. A várdői mérések napi középértékeiből szerkesztett grafikonból az is kitűnik, hogy a mágneses deklináció napról napra eléggé nagy mértékben ingadozott. Az eltérés a földrajzi északtól 2°44' és 3°23' között változott (nyugat felé), a napi hullámzás szélső értékei pedig 2°15' és 4°10' közt ingadozott. (Emellett nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a műszer hibája következtében a megfigyelt változás mértéke kisebb lehetett a valóságos ingadozásnál!) Jól megmutatkozik a mágneses háborgatási indexekben is az időnként fellépő erős változás. Különösen május 9. és 13., valamint június 6. és 12. között volt erős a mágneses nyugtalanság. A második grafikonunk az 1769- május 8-án kezdődő mágneses háborgás deklináció változásait mutatja be, ahogyan azt Hell, Sajnovics és Borchgrevink naponta 14-23 alkalommal végzett műszer leolvasásaiból. A mágnestű irányának jellegzetes és erős ingadozásai, gyors változásai már a mai szemmel kezdetleges mérési sorozatból is jól előtűnnek. A mai öníró magnetométerek az ilyen háborgást részletgazdagabban, de főbb vonásaiban ugyan így jeleznék. A deklináció hullámzásának aránylag erős mértéke, és a gyakori, nagy erősségű mágneses háborgások arra utalnak, hogy a mérések idején a naptevékenység (a Nap felszínének, légkörének a földi folyamatokra is hatást gyakorló jelenségei) igen élénk lehetett. Valóban, éppen az expedíció idején volt a naptevékenység 11 éves ciklusának egyik erős csúcsa, maga a maximum pedig 1769-ben állt be. így a várdői mágneses mérések és sarkifény észlelések mai szemmel nézve a Nap földi hatásainak egy korai, megbízható dokumentum sorozatává váltak [6, 14], Az itt bemutatott, eddig még nem közölt várdői mágneses mérések értékes bizonyságai az északi expedíció tudományos jelentőségének. Kívánatos lenne az összes megfigyelés újbóli feldolgozása és kiadása. A várdői földmágneses deklináció mérések (1769) napi értékei Deklináció i Deklináció i Ápr.27. /2°50'W 0 Máj . 23 3° 01'W 1 28. 2 40 0 24. 2 58 0 + 29. 2 51 0 25. 3 00 1 30. 2 ^3 0 26. 3 00 1+ Máj. 1. 2 46 0 27. 2 58 0 + 2. 2 48 0 28. 3 04 1+ 2 4 6 0 régi 29. 2 5^ 0+ 3. hely 3 06 0 új 30. 2 47 0 -r 3 00 0 31. 2 44 0 + 5. 3 02 0 júr i. 1. 2 45 0 6. 3 08 1 2. 2 56 1 7. 3 01 0 + 3. 2 54 0 8. 3 07 I -t. 2 58 0 9. 3 08 2 5. 3 07 I + 10. 3 09 2 6. /3 15/ 0 11. 2 52 1 7. 3 15 2 12. 3 01 2 8. 3 07 1 13. 3 05 2 9. 3 01 1 14. 3 08 I 10. 3 23 2 15. 3 05 1 11. 3 08 2 16. 2 56 0 + 14. 3 07 1 17. 3 00 0 + 15. 2 56 0 18. 2 50 0 16. 3 00 0 + 19. 3 05 1 17. 2 46 0 18. 3 10 1 19. 2 59 0 + 20. 3 O-i 1 *új hely **redukált sorozat FORRÁSMUNKÁK 1. Hell Miksáról és Sajnovics Jánosról, valamint a várdői expedícióról összefoglaló, és további források: Magyar Utazók Lexikona, p. 154-156, 330332. Budapest, 1993. 2. Sajnovics J.: Demonstratio, Idioma Ungarorum et Lapponum idem esse. Koppenhága, 1770, Nagyszombat, 1771.
