Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 12. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1993)
ÉRTEKEZÉSEK - Bakó Botond: Fenichel Sámuel életútja és emlékei Nagyenyeden
Az elválásukról figyelemre méltó megjegyzést tett Fenichel abban a levelében, amelyet 1892. aug. 28-án a Közérdek szerkesztőjének írt (megjelent a lap ugyanazon évi 43. számában). „Természetesen én is elutazhattam volna [Grubauerrcl]. De egyszerűen a VENI, VIDI-vel nem lehettem megelégedve. Azért hagytam cl édes Hazámat, azért utaztam ilyen messzire, hogy a VICT-t is elmondhassam.' Itt maradtam tehát setét, borongós viszonyok között...." Tizennégy hónap a vadonban A Grubauertől kapott pénzen a német kolónia viszonyai közölt legfeljebb egy hónapig élhetett volna. Fenichel azonban nem csüggedi cl. Irt több múzeumnak, felajánlotta szolgálalát szerény anyagi támogatásért Bécsnek, Bukarestnek és Budapestnek, de csak az utóbbitól érkezeit válasz a júliusi postával. Pulszky Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója mintegy 1000 forint támogatást helyezett kilátásba, egyúttal Madarász Gyula megadta írásban a szükséges utasításokat a gyűjtésre vonatkozóan (BODROGI 1954). Madarász abban is közbenjárt, hogy a pénzsegély mielőbb megérkezzen a megszorult kutatóhoz. „Ez [az időszak] volt Fenichel akaraterejének és kitartásának próbaköve, mert tudnunk kell, hogy Fenichel levele két hónapig volt útban, s ugyanennyi idő kellelt ahhoz, hogy hazája részéről a segítség elérje" - írta később Madarász. A pénzt Fenichel július elején kézhez kapta, és megérkeztek a munkájához szükséges eszközök, valamint lőfegyver és lőszer is. Fenichel helyzete ezzel nyugodtabbá vált. Már korábban átköltözött a Konslanlinhafen szomszédságában fekvő Bongu pápua faluba, ahol házikót épített magának és pápua segítőtársai - ahogy ő nevezi: „védcsapata" részére. Ezek után több kutatóulal tett kísérőivel a helységtől D-re emelkedő Finisterrc-hegységbe, ahol elsősorban etnológiai anyagot gyűjtött a kőkori állapotban élő törzsekről. A „Közérdek" 1892. október 23-i számában megjelent levelében részletesen leírt egy ilyen expedíciót. Védcsapata öt, puskákkal felfegyverzett melanéz ifjúból állt, továbbá Bonguból 4 pápua teherhordóból és Gumbu faluból még 6 önkéntes csatlakozott hozzájuk. A magukkal vitt cseretárgyak ellenében sok helyi néprajzi anyagot gyűjtöttek. Természetesen vadásztak is, elsősorban madarakra. „Itt, 600-700 m magasságban fekvő őserdőben lőttem az első fekete paradicsommadarat (Epimachus niger), mely a ritkaságok közé tartozik, s amelyet cl is küldtem a Nemzeti Múzeum részére " - írta a fenti levelében. Teltek múltak a hónapok, s Fenichel anyagi eszközei kimerülőben voltak, miközben egészségi állapota is romlott. Utolsó levelét szüleinek 1893. február 12-én írta Bonguból. Március 6-án súlyos lázba esett, másnap kórházba szállították, de már nem tudtak segíteni rajta; március 12-én éjfél körül meghalt. 8 A szomorú eseményt a konstantinhafeni állomás vezetője, Kubary közölte levélben a szülőkkel. Ő vette gondozásba Fenichel Fenichel sírja a stephansorti temetőben, balra a világos jákereszt (Biró Lajos fényképe 1901-bői) hagyatékát, többek közt a 16 ládányi gyűjtött anyagot és az időközben megérkezett 1675,70 márkát kitevő pénzküldemény! is. A Természettudományi Társulat Fenichel tiszteletére 1895. február 9-én emlékülésl tartott, melyen Herman Ottó e szavakkal méltatta a tudományért életét adó nagyenyedi kutatót: „Ilerepey Károly oktatása lobbantotta lángra a földhöz tapadt szegény fiú lelkében a tudomány iránti szeretetet, a lelkesedést, amelyet aztán az éleinek semmi sanyarúsága sem bírt meglohasztani... Arasznyi élet-időben oly sikereket ért el, amelyek eltörölhetctlen nyomot róvnak a természetrajz és az ezzel oly sokszorosan egybefűződő néprajz egyetemében." Fenichel áldozatos példamutatása sarkallta Bíró Lajost arra az elhatározásra, hogy folytatja Új-Guineában az elhunyt magyar kutató félbeszakadt gyűjtőmunkáját. Hasonló elszántsággal, de szerencsésebb körülmények közölt mintegy hat évet töltött a pápuák között (BÍRÓ 1923, 1987). Mindkettőjük munkásságára arcképes tábla emlékeztet Fort Moresby egyetemének falán (BALOGH 1980, BALÁZS 1991). Fenichel Sámuel „fiatalon halt meg, élete torzó maradt. Csak sejteni tudjuk, hogy a fiatal kutató mivé fejlődhetett volna, ha módjában áll hazatérnie. Mégis rövid élete nem volt értelem nélküli, halála nem volt céltalan áldozat" - írta Bodrogi Tibor etnográfus, Fenichel életművének legalaposabb kutatója (BODROGI 1954). Fenichel gyűjteménye Nagyenyeden Fenichel Sámuel hazajuttatott gyűjteménye mintegy 3000 etnográfiai tárgyból és kb. 25000 darabos zoológiai anyagból áll. A néprajzi gyűjtemény döntő hányada,
