Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 12. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1993)

ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Balázs Dénes: Az 1967. évi Magyar-Lengyel Szahara-expedíció

rajzi intézetét, akinek vezetőjével, Jean Dupuis profeszszorral szintén levelezési kapcsolatban álltak. Mivel az autósrészleg megérkezésére csak március közepén lehetett számítani, Balázs D. és Martinovich S. előzetes tereptanulmányokra indultak az Atlasz-hegységbe és a Nyugati-Szaharába. A tuniszi bázist felhasználva először Tunéziában tettek kirándulásokat, az egyetemen kapott szakmai tanácsok, valamint geológiai és topográfiai térképek segítségével. Felkeresték a Djebel Ressas, majd a Djebel Oust mészkőhegységet. Az utóbbi helyen megtekintették egy hévforrás foglalási munkáit: a 120 m-es táró egy 58°C-os földalatti tavat tárt fel. Felkereslek Tozeurt, a Djerba-karsztszurdokot, a gaffsai és lallai oázisokat, a Djerid-sotlot stb. 1967. febr. 23-án vonattal Algériába utaztak. Flső bázisuk Bálnában egy magyar orvos, dr. Keserű Tamás otthona volt. Innen kiindulva először a Constantine várost átszelő, 150 m mély Rhumel-karsztszakadékot keresték fel, mely természetes hídjaíról és felszakadó barlangjairól világhírű. A magashegységi karsztformák tanulmányozása céljából felmásztak a 2000 m-es Belezna-hegységre, melynek F-i lejtőit még hó borította. Az. Aurés-hcgységben bejárták a Rhoufi-karsztkanyont, mely a 100 km hosszú, pluviális időszakban kialakult Abiod-vádi legszebb része, barlangmaradványokkal. Az Aurés-hegységlől D-re megismerkedtek Biskra. Tougourt és El-Oud oázisokkal, dokumentációs anyagot gyűjtöttek a tenger szintjénél mélyebben fekvő Melhrirsotlról és a Keleti-Nagy-Frg homoksivatagjából (kőzetés hordalékminták, gipszből képződött sivatagi rózsák stb.). Megtekintették Ilamman-Meskoutine hatalmas tetarata-képződményét, a tetején még ma is épségben levő mintegy száz gejzírkúpját. A Batna környéki tanulmányok után Balázs D. és Martinovich S. Algírba utazlak, ahol a földrajzi intézet munkatársaival konzultáltak, és fogadta őket az egyetem rektora is. Fzután három nap leforgása alatt eljutottak a M'Zab legnagyobb oázisvárosába, Ghardaiába. Ill több napon át a környező mészkőfennsík inszolációs és széleróziós képződményeit tanulmányozták, valamint a pluviális múlt karsztkorróziós emlékeit. Tovább D felé az épített út akkoriban FI Golea oázisnál ért véget, innen sivatagi ösvényen (piszten) alkalmi kamionnal folytatták útjukat az Ahaggar (Hoggar hegység) központjába, Tamanrassctbe. A helységből kiindulva gyalogtúrák keretében bejárták a bazalthegyeiről nevezeles Alakorfennsíkot, ahol megismerkedtek a hoggari „kék emberek", a nomád tuaregek életkörülményeivel. Tamanrassetből - alkalmi kamionokkal - egy másik útvonalon térlek vissza Batnába (Amguid, Fort-Flatters, Hassi-Messaoud, Ouargla). A gyakori megállások lehetőséget adlak kőzet- és szerírminták gyűjtésére. Az. egyhónapos algériai tanulmányúton több mint 7000 km-t teltek meg, s amikor március 25-én visszatértek Tuniszba, már ott üdvözölhették az időközben befutott társaikat, a terepjáróval megérkezett Csekő A-ot és D. Walknowskit. Tunéziából a Tibeszti hegységbe Tuniszban sikerült megszerezni a líbiai és a c: vízumot, így megnyílt a kapu Afrika belsejébe. A ma| és lengyel zászlóval díszített nagy sárga kamion 11 április 1-én gördüli ki a tunéziai fővárosból, fedélzí 3 magyar és 1 lengyel kutatóval, valamint 4 hóna elegendő élelmiszerrel. Az utazás első szakaszában - Tunisz és Tripoli kő: - elsősorban néprajzi és tel épülés földrajzi tanulmán kat folytattak. Több helyen meglátogatták a lek sátrakban élő, nomád pásztorkodás! folytató beduinol majd Matmata vidékén a letelepült állattenyésztők fc be vájt (troglodita) lakhelyeit keresték fel, rajzvázlato és fényképeket készítettek a különös, ám a termés; viszonyokhoz jól alkalmazkodó életmódjukról. Mc meur és Medenine városokban az ún. ghourfa típt (méhléphezhasonló) településformákat tanulmányozt a Metameurtől DNy-ra levő sztyepen pedig a letelep nomádok méhkas alakú kunyhóit dolgozták fel. karszlprogram keretében a mészköves felszínek lepu tulásformáit vizsgálták, és elemezték a kutak, forrás vizét. Az expedíció 1967. április 7-én érkezeit meg Líl fővárosába, Tripoliba. Itt a Lengyel Nagykövetség lá vendégül a jövevényeket, szakmai tanácsokkal és téri pékkel pedig a sivatagban kőolajkutatást folytató Dei sehe Erdöl AG. (DK A) segítette elő az. expedíció siker Az. expedíció pénzkészlete ekkor már csak 800 doll volt. ami üzemanyagra sem lett volna elegendő. Iliá kértek segítséget az otthoniaktól, az „illetékesek" válás ra sem méltatták a kérést, így jól jött a DEA 400 Iii benzinadománya. Ötnapos tripoli tartózkodás után. április 13-án indi tovább az expedíció. Leptis Magna romjainál a gépkoc meghibásodása miatt kél nap műszaki pihenőt tartotta itt állították nullára a jármű kilométerszámlálóját, s továbbiakban minden anyagot a műszer által mutalc számokkal jelöltek. A következő állomás, a 670 kmfekvő Sebha oázis elérése a nemrég megépült aszfalt* úlon nem okozott gondot, bár az árvíz által elsodc hidak helyén mély vádikon kellett átkelni. Útközbe többször letáboroztak a Djebel Sauda (Szóda) bazal hammadájának, valamint a kréta időszaki mészkőtábla kialakult törmelékes szerirmezők tanulmányozására (. ábra). Sebha az expedíció útvonalába eső utolsó jelentőseb oázis Líbiában, innen már csak autócsapások (piszlet vezetnek tovább délre, rajtuk havonta általában egyszt haladnak át a biztonsági okból konvojba szerveződő jármüvek. Az. expedíció sajálos kutatási feladatai mia nem várta meg egy ilyen karaván egybeszerveződésé egyedül, vezető nélkül vágott neki az ismeretlen vészé Iveket rejlő 1100 km-es sivatagi útnak. Fokozta kockázatot, hogy az. expedíció rádió-adóvevővel ser rendelkezelt, így bajbajutás esetén legfeljebb vészjelz rakétái lőhettek volna fel. Biztonsági érzést nyújtói viszont, hogy a gépkocsi addig jól működött, és esetlege