Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 12. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1993)
ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Krizsán László: Első együttműködés a történelemben fehér és fekete bőrűek között Afrika tudományos megismerésében
a kereskedők, illetve rabszolga-kereskedő társaságok, amelyek nem gondoskodtak maguknak kellő időben új telephelyről, az egyre komolyabb part menti ellenőrzés miatt kénytelenek voltak beszüntetni működésüket, vagy, ha mégis próbálkoztak, az ellenőrzést végző hadihajók megsemmisítették kereskedelmi központjaikat. Az ideális környezetet az emberkereskedelem folytatására a Kongó torkolatvidékén találták meg. A hajók a nagy folyón mélyen be tudtak hatolni a szárazföldre, és a parti növényzet elrejtette járműveiket és a rabszolgaszíneket egyaránt. Ez a hely annyira biztonságosnak látszott, hogy a kereskedők - a Guineai-öböltől a kontinens déli szögletéig - szinte valamennyien a Kongó torkolatához igyekeztek. Ily módon a rabszolgakereskedelem korábbi több ezer kilométeren nyúló piacai koncentrálódtak egy igen kis területen. A rabszolgakereskedők által elhagyott telepeken annak ellenére, hogy némelyek már jelentős várossá fejlődtek - kivétel nélkül gyors hanyatlás kezdődölt. Magyar Iászló páratlan forrásértékű leírást közöl licnguela hanyatlásáról, amelyet a rabszolgapiac áthelyezése váltott ki: a városban közönségesen puszta csend uralkodik, s ezt csak időről időre a belföldről érkező kisebb karavánok szakasztják meg, melyek az eladásra magukkal hozott árucikkekkel, milyenek az elefántcsont, viaszk, kopálmézga és festőmoh, a benguelai külkereskedelmet még némileg fölélesztik. Azelőtt ez a nagyszámmal kivitt rabszolgáknál fogva nagy értékű volt, de most már igen csekély és jelentéktelen. Ha a napközben uralkodó síri csenden a jövevény ... erősen megdöbben ... estve a nyolc és kilenc óra között tökéletes sötétségbe borult városon el fog szörnyülködni: sehol emberi lényt nem lát, mind elhagyta az utcákat, melyeken csak a prédát kereső hiénák és sakálok fülhasító ordításai és a tenger felől fúvó szél üvöltései hangzanak el, azt gondolná: valami egyiptomi nekropolisba (holtak városa), nem pedig élő emberektől lakolt városba érkezett." 1 " A rabszolgakereskedők távozásával e városokban számos kézműves iparág is, elvesztve megrendelőit, elsorvadt. Hajókat a rabszolgakereskedelem korában Afrika partvidékén szinte kizárólag a rabszolgakereskedelem céljaira készítettek. Ugyanígy a hajók javításával foglalkozó ácsoknak, kovácsoknak, takácsoknak stb. ezek a megrendelők biztosították a megélhetést. E kézművesek közül azonban csak kevesen követhették új telepükre a kalmárokat, akiknek addig dolgoztak, mivel a koncentrált piacot jóval kevesebb kisegítő és kézműves is képes volt ellátni. A kézművesek mellett létalapjukat vesztették a hivatásos felhajtok, hajcsárok, őrök is, akik minden állomáshely körül nagy tömegben települtek, és évszázadok óta nem termelő tevékenységből, hanem a nibszolgakereskedetemben való közreműködésből éltek. A belső területeket a tengerparttal összekötő utak kivétel nélkül a rabszolgakereskedő központoknál vezettek ki a tengerhez. Valójában rabszolgák taposta ösvt nyek voltak ezek, de minden egyéb közlekedést i bonyolítónak le. Miután a rabszolgalábak nem taposta többé és csak az egyéb árukat szállító, igen ritkái közlekedő belföldi karavánok használták, az utak;i visszahódította a természet, benőtte a gyom, elnyelte a őserdő. Ezzel hatalmas területek vesztették el kapcsola tukat a külvilággal, az európai árukat is forgalmaz* k ereskede 1 cm mel. A rabszolgakereskedők által elhagyott városok méj akkor is hanyatlásnak indultak, ha falaik között ; gyarmati halóságok hivatalai, kirendeltségei, vagy aká katonai bázisai székellek. Benguela, melynek jelentékte lenné válásáról Magyar László tudósítását idéztük, kor mányzósági székhely, helyőrséggel rendelkező katona erősség, és a XIX. század első felében a legforgalmasabb kikötő volt az angolai tengerparton. De a rabszolgapiac távozása után e rangos státus is elégtelennek bizonyul a hanyatlás feltartóztatására. A hanyatlás e külső jegyei mellett, melyeket a rabszolgakereskedelemnek egy-egy vidékről történő kivonulása idézett elő, magában a kereskedelem belső struktúrájában is tragikus változások mentek végbe. A legszembetűnőbb változás abban mutatkozott, hogy az összevont rabszolgapiacok lényegesen eltávolodtak az „áru" színhelyeitől. Korábban a rabszolgavadászok arra törekedlek, hogy a piac közelében szerezzék be a külföldre szállítandó rabszolgákat. A tengerpartról kiindulva, merőlegesen hatoltak be a kontinens szárazföldi területeire, törekedve ana, hogy 15-20 nap alatt rabszolga-szállítmánnyal is visszatérhessenek a kiindulópontra. A koncentrált piacok megközelítése viszont sokkal tovább, gyakran 120-150 napig tartott. A rabszolgakaravánoknak valósággal hosszirányban kellett végigvonszolniuk magukat Afrika déli részén, amíg a Kalahári-sivatag és Namíbia vidékéről, vagy a Kubangó felső folyásától eljutottak a Kongó torkolatánál lévő behajózó telepekre. Ilyen hosszú úton tetemesen megnövekedett a foglyok élelmezési költsége és halálozási arányszáma. A nagy halálozási arányt a felhajlók nem a körülmények és a bánásmód javításával próbálták csökkenteni, hanem többszörösen fölös számú néger befogásával igyekeztek a rendelt, vagy az állaluk értékesíthetőnek véli létszámot biztosítani. A végül is célba érkező rabszolga-mennyiség ilyen túlbiztosítása több áldozatot szedett az afrikai falvak lakosságából, mint az emberkereskedelem fénykorában hírhedtté vált expedíciók. Henry Morton Stanley a Kongó középső folyása mentén szemtanúként tapasztalta, hogy egy rabszolgakaraván kísérő fegyvereset 118 falut pusztítottak el, és e helységekből 3000 négert kerítettek halalmukba. Egy esztendő leforgása alatt öt rabszolgakaraván vonult át ezen a vidéken. Ha valamennyi a Stanley állal számszerűen is meghatározott mennyiségű foglyot ejtette, akkor csupán e vidékről egy év alatt 590 falu 15 000 lakója esett áldozatul a koncentrált rabszolgakereskedelemnek. J A rabszolgák „termelésének" az afrikai társadalmakban évszázadok folyamán kialakult mechanizmusa nem
