Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 11. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1992)

MÚZEUMI HÍREK - Köszönet az adományozóknak! (Kovács S.-Kubassek J.)

5. Az érmet a Magyar Földrajzi Társaság évi rendes közgyűlése ítéli oda egy e célra alakult bizottság javaslata alapján. A bizottság munkájá­ban a választmány által jelölt három tag, a Társaság elnöke és főtitkára, valamint a Múzeumi Bizottság elnöke és a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója vesz részt. A bizottsághoz érkezett ajánlásokból szavazás alapján javaslat készül, amelynek elfogadásáról a választmány határoz. 6. Évente egy érem adományozható és átadására lehetőleg az érdi Magyar Földrajzi Múzeumban rendezendő tudományos konferencián kerüljön sor. Rendkívül indokolt esetben még egy érem adományozásá­ról a választmány kétharmados többséggel elfogadott javaslatára a közgyűlés határoz. 7. Az adományozás tényét és indoklását a Társaság folyóiratában nyilvánosságra kell hozni. 8. Az alapító okirat szövegét és az érem Teleki Sámuelt ábrázoló oldalának fényképét nyilvánosságra kell hozni a Földrajzi Közlemények és a Földrajzi Múzeumi Tanulmányok című folyóiratokban. A TELEKI SÁMUEL-ÉREM ELSŐ ADOMÁNYOZÁSA A Magyar Földrajzi Társaság érembizottságához a Teleki Sámuel-érem első odaítélésére több ajánlás érkezett. A Sárfalvy Béla professzor vezette bizottság a befutott anyagok mérlegelése után azt javasolta a Társaság 1991. május 22-én összeült választmányá­nak, hogy első alkalommal az 1987-88. évi Magyar Tudományos Afrika-expe­díciót tüntessék ki az újonnan alapított éremmel. A választ­mány tagjainak többsége - két ellenszavazat és egy tartózkodás mellett - egyetértett az indítvánnyal, és azt a Társaság 1991-ben megtartott 115. közgyűlése is elfogadta. A Teleki Sámuel kelet-afrikai expedíciójának 100. évfordulója alkalmából szervezett 12 tagú tudomá­nyos expedíció a magyar geográfia második világhá­ború utáni történetének legnagyobb szabású külföldi vállalkozása. A nagy felfedező nyomában járva gaz­dag tudományos gyűjteménnyel és sok értékes megfi­gyeléssel tért haza az expedíció a kereken fél évig tartó utazásról. Munkájuk sikerének bizonyítéka szá­mos szakmai publikáció, két megjelent könyv, egy nagy sikerű tévéfilm, valamint a hazai tudományos gyűjteményekbejuttatott kőzettani, zoológiai, botani­kai és néprajzi anyag. (Lásd részletesebben dr. Kubas­sek János beszámolóját a Földrajzi Múzeumi Tanul­mányok 6., 1989. évi számában.) A kitüntetés az expedíció vezetőjének és valameny­nyi tagjának egyaránt szól, éspedig: Dr. Gábris Gyula, egyetemi docens, az expedíció vezetője Dr. Galácz András, egyetemi adjunktus, paleontoló­gus Dr. Juhász Árpád, geológus Dr. Kubassek János, geográfus Dr. Lemér János, egyetemi adjunktus, térképész Dr. Füssi Nagy Géza, tud. főmunkatárs, nyelvész Dr. Pócs Tamás, egyetemi tanár, botanikus Fokoly Béla, térképész Sáfrány József, operatőr, TV rendező Dr. Sárkány Mihály, tud. főmunkatárs, etnográfus Dr. Varga József, orvos Dr. Vojnits András, zoológus Az érem ünnepélyes átadására kivételesen nem Érden, hanem Budapesten, a Magyar Földrajzi Társa­ság 116. közgyűlésén került sor, 1992. május 27-én. Impéri Dénes Köszönet az adományozóknak! Ajtay Ferenc (Kolozsvár) Tulogdi Jánossal és erdélyi utazókkal kapcsolatos fényképeket és cikkeket ajándékozott archívumunknak. Benda István (Budapest, Magyarságtudományi Intézet) tanárával, Jantsky Bélával való, magnetofonszalagra rögzített visszaemlékezését adományozta archívumunknak. Benedek Zoltán (Nagykároly) erdélyi geográfusokat ábrázoló fotókat, archívumi anyagokat juttatott számunkra. Bidló Gábor (Budapest) Széchenyi Béla kelet-ázsiai expedíciójának leírását (4 kötet) és Haltenberger Mihály Észtországról írott könyvét ajándékozta könyvtárunknak. Biró IMJOS Társaságtól (Tasnád) Benedek Zoltán közvetítésével egy Biró Lajost ábrázoló érmet kaptunk. Dezsényi Lászlóné (Budapest) öt darab könyvet adományozott szá­munkra. Dojcsák Győző (Budapest) Haraszthy Árpáddal kapcsolatos kutatási kéziratait, fényképeit, dokumentumait adta át adattárunknak, Dudar Tibor (Budapest) 8800 darabból álló térképgyűjteményét ajándékozta a Magyar Földrajzi Múzeumnak (lásd az erről szóló cikkünket). Dura Lajos (Biatorbágy) Déchy Mór sírjáról készített színes fotókat, diákat adományozott számunkra. Czakó László (Érd) perui személyes gyűjtéséből kilenc darab kecsua ruhadarabot adományozott intézményünknek. ELTE őslénytani Intézete dr. Bogsch Urna útján dr. Bogsch László kiállítási anyagainak kiegészítésére több doboz kéziratot, kagylót, csigát adott át számunkra. Floyd Andrew Leslie (New York) megküldte archívumunknak Körösi Csoma Sándor dardzsilingi síremlékén található emléktáblák színes fényképeit és diapozitívjait. Föglein Ferencné (Érd) régi térképeket adományozott a Múzeumnak. Garai Sándor (Kovászna) végleges megőrzésre és kiállításra átadta azt a cipőt, amelyben Jakabos Ödön megtette az utat Körösi Csoma nyomában Háromszéktől Dardzsilingig. Hadobás Sándor (Rudabánya) Hell és Sajnovics bibliográfiáját, valamint reprintkiadványokat, különlenyomatokat, újságcikkeket ado­mányozott a Múzeumnak. Harmat Béla (Érd) értékes könyvekkel és térképpel gazdagította intézményünk könyvtárát. Havasné Bede Piroska két darab Teleki Pál-fotót adott át. Horváth Árpádné (Budapest) két darab Cholnoky-festményt, több fotót és férjével kapcsolatos dokumentumokat adományozón intézmé­nyünknek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom