Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 11. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1992)
ÉRTEKEZÉSEK - Hadobás Sándor: Herman Ottó 1888. évi norvégiai kutatóútja
ma. Kitűzött feladatainak teljesítése után nyugodt szívvel indulhatott volna haza. Ehelyett azonban, élve a kínálkozó alkalommal, tovább hajózott Norvégia legkeletibb településére, a Jeges-tenger partközeli kis szigetén fekvő Varde városkába, hogy két XVIII. századi magyar csillagász emlékét kutassa. Július 25én reggel szállt partra, s mindössze 24 óra állt rendelkezésére. Hell Miksa és Sajnovics János 1768-69-ben VII. Keresztély, Dánia és Norvégia királya meghívására nyolc és fél hónapig időzött itt, hogy 1769. június 3án megfigyelhessék a Vénusz bolygó Nap előtti áthaladását. (Mivel a ritka csillagászati esemény európai idő szerint éjszaka történt, ezért csak a legészakibb vidékeken volt észlelhető, ahol nyáron a Nap állandóan a horizont fölött van.) A feladatot sikerrel teljesítették; expedíciójuk azonban másért nevezetes számunkra. Sajnovics a norvégiai lappok nyelvének tanulmányozása során ismerte fel és próbálta bebizonyítani a magyar és a lapp nép rokonságát. Az erről írt könyvvel (Demonstratio. Idioma Ungarorum et Lapponum idem esse. Koppenhága, 1770; Nagyszombat, 1770) megalapozta a hazai finnugor nyelvtudományt, és az Összehasonlító történeti nyelvészetnek is egyik úttörőjévé vált. Amit az előző tudósnemzedékek elmulasztottak, azt Herman Ottó lelkiismeretétől hajtva megtette: fellelte Hellék vardei működésének nyomait, és örömmel nyugtázta, hogy nevük 120 év múltán sem ment feledésbe a kontinens e távoli pontján. Fáradozásainak különösen érdekes eredménye Hell Miksa 1769. június 22-i bejegyzésének megtalálása a vardei anyakönyvben. Most már a jól végzett munka örömével térhetett vissza Magyarországra, ugyanazon az útvonalon, amely kifelé vezetett. Augusztus 21-én érkezett meg ifjú kollégájával Budapestre. Szomorú játéka a sorsnak, hogy másnap meghalt Trefort Ágoston, akinek erkölcsi és anyagi támogatása hozzájárult a norvégiai expedíció létrejöttéhez. Az események áttekintése után felvetődnek az ilyenkor elmaradhatatlan kérdések: elérte-e célját a kutatóút, miben áll jelentősége, mivel gazdagította tudásunkat? Személyes vonatkozásait tekintve, Herman Ottó életének több szempontból fontos állomása volt az északi utazás. A későn beérkezett, alkotóereje teljében lévő tudósnak alkalmat adott a sokirányú megmérettetésre, nemzetközi kapcsolatainak alapos kiszélesítésére, látókörének bővítésére, s később írásművészetének csillogtatására. Tudományos pályáján isfordulópontot hozott az esemény: ettől kezdve jegyezte el magát véglegesen az ornitológia val, ahogy Lambrecht Kálmán írta: innentől haláláig a madártan volt a kenyere. Mint láttuk, a tanulmányutat motiváló eredeti célkitűzés, a nagy madárkönyv csak terv maradt, ezért az északon végzett szakirányú megfigyelések a tudomány számára közvetlenül nem hasznosulhattak. Mivel a fjordok országa régóta nem volt „terra incognita", nem szolgálhatott az expedíció szenzációszámba menő felfedezésekkel, információkkal sem. (Az 1880as évek végén már több száz angol, német, francia és más nyelvű leírást, útibeszámolót olvashatott Norvégiáról a művelt világ.) Mégis hasznosnak éssikeresnek minősíthetjük a vállalkozást. Általánosságban elmondható, hogy megalapozta az addig gyér és többnyire áttételes norvég-magyar tudományos kapcsolatokat. A néprajz terén hozzájárult a lappok alaposabb megismeréséhez. Tudománytörténeti eredménye, hogy tisztázta az első magyar sarkkörön túli expedíció számos vitás kérdését. S végül, de nem utolsósorban: az élmények és tapasztalatok vaskos könyvben öltöttek testet. „Az északi madárhegyek tájáról" című munka a gazdag magyar utazási irodalom egyik legbecsesebb alkotása. A Természettudományi Könyvkiadó Vállalat 50. köteteként megjelent, mai fogalmaink szerint a „népszerű tudományos" kategóriába sorolható mű Lapp halászok Varde közelében (Hennán O. könyvéből) Lapp fishermens near Varde (from O. Herman 's book)
