Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 11. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1992)

ÉRTEKEZÉSEK - Dura Lajos: Magyar hegymászók a Kaukázusban

MAGYAR HEGYMÁSZÓK A KAUKÁZUSBAN* Dura Lajos ÖSSZEFOGLALÁS Magyar hegymászók közül a XIX. század második felében Déchy Mór foglalkozott a Kaukázus kutatásával és megismertetésével. Hét expedíciót szervezett, amelyek során szaktudósok bevonásával geológiai, botanikai és glaciológiai kutatásokat, térképezést végeztek. Útjai során Déchy a Kaukázus 6 jelentős csúcsára jutott fel, és 22 háromezer méter körüli hágón kelt át. Az utóbbi évtizedekben (1965-1991) különböző szervezésben 35 hegymászó és magashegyi túra 324 résztvevője járt a Kaukázusban. Elsősorban a Központi-Kaukázus hegymászó területein teljesítettek nehéz szikla- és jégutakat. Magyar hegymászók közül Déchy Mór volt az első, aki a hegymászást és a tudományos kutatást egymással párhuzamosan mindmáig a legeredményesebben művelte. A természet megismerése és megismertetése iránti vágy az Alpokban alakulhatott ki benne, ahova már gimnazista korában eljutott. Hegymászó ismereteit is itt szerezte, mert 1871-74 között számos ismert csúcsra feljutott (Jungfrau, Mont Blanc, Matterhorn stb.) 1874-ben a Magas-Tátrában a Tátra-csúcs első megmászója volt. Ezek után a Dinári-Alpok, Pireneusok, Norvégia hegyei és a Spitzbergák gleccserei következtek, majd egy betegség miatt félbemaradt utazás Tibetbe. Európában ebben az időben kezdődött a magashegységek feltáró munkája, rohamléptekkel fejlődött a hegymászás, ekkor alakultak meg az első nagy alpin egyesületek, és ebbe a pezsgő alkotó életbe kapcsolódott be Déchy Mór is. Déchy Mór hegymászó útjai 1884 és 1902 között hét évben szervezett expedíciókat az akkor még feltáratlan Kaukázus kutatására. A bevezetőben vázolt utak során szerzett tapasztalatokat jól felhasználva készítette elő minden útját. Ez a gondos előkészítés kiterjedt a felszerelés Összeválogatására, az útitársak: hegyi vezetők és szaktudósok meghívására. Ilyen módon a bejárt területről részletes ismereteket tudott szerezni. Fő feladatul a Kaukázus fizikai földrajzi viszonyainak kutatását, és a kaukázusi hegyrendszer írásban és képben való ismertetését tűzte maga és társai elé. Programjából látszik, hogy nem elsősorban hegymászó célokkal indult a Kaukázusba, hanem olyan kutatóként, akinek feladatai elvégzéséhez szükség volt magasfokú hegymászó ismeretre és gyakorlatra. Expedíciói közül négy volt olyan, amelyben kifejezetten hegymászó feladat is szerepelt: az első, a negyedik, az ötödik és a hetedik út. 1884. Az első felderítő jellegű, hegymászó, térképező, fotódokumentációt gyűjtő vállalkozás, kiegészítve gleccsermérésekkel. Erre az útjára két svájci vezetőt vitt, mert a Kaukázusban akkor még nem voltak hegyi vezetők, és a kitűzött feladatok megoldására egy emberkevés lett volna. Ebben az évben a legmagasabb csúcsok vidékével ismerkedett: az Ardon és a Bakszan völgyével és Szvanétiával. Csúcsok közül az Adaj-hoh** (4717 m) volt az első, mintegy bemelegítésként, majd az Elbrusz Ny-i csúcsa (5629 m) következett. A nagy hágók közül átkelt a Becso (3375 m), a Latpari (2830 m) és a Kereszt (Kresztovij)-hágón (2379 m). A Központi-Kaukázus hatalmas ötezresei közül lenyűgözi a Dich-tau (5198 m) és a Kostan-tau (5145 m), amelyeket a Bezingiés a Mizsirgi-gleccseren járva láthat. Első kaukázusi útján ismeretségeket köt, jó kapcsolatokat épít ki későbbi expedícióihoz. Kaukázusi útjainak legfőbb célját, az Elbrusz csúcsára való feljutást elérte, és ez újabb lendületet adott további vállalkozásaihoz. Előadás 1991. október 31-én a Magyar Földrajzi Múzeumban rendészeti „A Kaukázus magyar kutatói" című tudományos ülés keretében. A szerző a kaukázusi földrajzi neveket a mai átírási szabályok szerint közli, a magassági adatok is a mostani térképekkel egyeznek. (Szerk.)