Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 11. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1992)
ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Szabó József: Déchy Mór kaukázusi utazásainak földrajzi eredményei
DÉCHY MÓR KAUKÁZUSI UTAZÁSAINAK FÖLDRAJZI EREDMÉNYEI* Dr. Szabó József ÖSSZEFOGLALÁS Déchy Mór kaukázusi utazásai döntő mértékben tudományos expedícióknak tekinthetők. A résztvevő szaktudósok botanikai, földtani eredményei mellett, azokkal legalább egyenrangúan említendők magának Déchynek a Kaukázus alaposabb földrajzi megismerését segítő tanulmányai. Az alábbi tanulmány ezekről a kortársak szemében is új, és a későbbi tudományos fejlődés tükrében is értékálló geográfiai eredményekről ad rövid áttekintést. Déchy Mór kaukázusi utazásainak földrajzi eredményeit összegezve és méltatva mind a kortársak, mind az utókor ítéletalkotását figyelembe kell venni. így nem kerülhető meg a kérdés: hogyan látta a geográfiát, illetve a geográfusokat a századvég és a századforduló Magyarországa? Kit tartott geográfusnak, mit várt a geográfustól az akkori „művelt közvélemény"? A korabeli földrajzi szakirodalmat (pl. a Földrajzi Közleményeket) olvasva néhány következtetés elég egyértelműen megfogalmazható. 1. A Közlemények írói között kisebbségben - az első 40 évben igen erős kisebbségben vannak a hivatásos geográfusok. Fodor Ferenc szerint a folyóirat első 15 évfolyamában 6 geográfus és 8 utazó mellett 60 egyéb tudományágat művelő kutató, illetve közíró közölt tanulmányt. A Földrajzi Társaság 18 tagú választmányában 1877-ben csak 5 geográfus volt. E helyzet több okra vezethető vissza. Az egyetemi földrajzi szakképzés a 70-es évek óta létező két földrajzi tanszék ellenére is meglehetősen szűk keresztmetszetű (Kolozsváron elég alacsony színvonalú is), a végzettek száma alacsony, a Földrajzi Társaság vezetésében pedig hosszú időn át túlteng a dilettantizmus. Mindamellett azonban nagyon lényeges, hogy a századvég általános szemlélete nagyon erősen összekapcsolja a geográfus és az utazó, a geográfia és a felfedezés fogalmát. 2. A Földrajzi Közlemények számai tele vannak a felfedező utazások híreivel, rendszeresen közlik az uiazók - olykor tudományosnak alig nevezhető beszámolóit. Nansent 1898-ban virágesővel várja Budapest, a leghíresebb külföldi felfedezők pesti előadásai publicisztikai eseményszámba mennek. A geológusként dolgozó Lóczy Lajos kínai utazása (felfedezései) révén lesz „szalonképes" a geográfiában, s nyerheti el a budapesti egyetem földrajzi tanszékét. De Vámbéry Ármin is Ilyen „utazó geográfus", később Cholnoky Jenő vagy IVinz Gyula (sőt Milleker Rezső) földrajzprofesszori kinevezésében is szerepe van előző utazásaiknak. Alpinista és kutató geográfus A jogász képzettségű - a földrajzban sokáig dilettáns - Déchy Mór (aki alig húszévesen ott van a Földrajzi Társaság alapításánál) ugyancsak utazó, kezdetben kifejezetten alpinista, s utazásai közben érik úgy geográfussá, hogy hivatalosan tulajdonképpen sohasem lesz „céhbelivé". Mindenesetre az alpesi, afrikai, himalájai stb. alpinista teljesítményei, az azokról adott beszámolói abban a korban már földrajzi teljesítménynek számítanak. Kaukázusi útjai, s azok eredményeinek jelentős nemzetközi szakmai visszhangot kiváltó, nagy formátumú, reprezentatív összefoglalásai alapján pedig már valóságos nemzeti büszkeséggel lehetett Déchy földrajzi eredményeit méltatni. Itt azonban már nem egyszerűen a kortársak „romantikus" lelkesedéséről van szó. Egyébként is 1907-ben (ekkor jelent meg a „Kaukázus" könyve) már kibontakozóban van egy olyan hazai geográfiai kritika (Lóczy, Cholnoky, Prinz), amely a tudományos eredményt világosan elválasztja az utazó fizikai-lelki teljesítményének méltatásától. Déchy utazási eredményei pedig e megújuló - a maihoz fő vonásaiban már közelítő - kritikai szemlélet számára is kiemelkedő értékűek, s ha ma már - közel egy század után természetszerűleg a tudománytörténet lapjaira tartoznak, egészében véve mégis besorolhatók a magyar Előadás a Magyar Földrajzi Múzeumban 1991. október 31-én „A Kaukázus magyar kutatói" című tudományos ülés keretében.