Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 10. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1991)

IRODALMI FIGYELŐ

IRODALMI FIGYELŐ CHOLNOKY KONTRA PAVAI-VAJNA A hazai népszerű földtani irodalom új kiadvánnyal gazdagodott 1991-ben: megjelent Nagv László János „A csillagok gyermekei vagyunk" c. könyve. Csak az alcím árulja el a könyv témáját: Dr. Pávai-Vajiui Ferenc élete és munkássága. De még ez sem az igazi tartalom, mert Pávai-Vajna személyén keresztül - végigkísérve fél évszázados pályafutásának göröngyös útját - kirajzolódik előttünk a hazai geológia e korszakbeli egész története. Erre az időszakra esik az első magyarországi földgáz- és kőolajmezők felfedezése, a bauxitvagyonunk feltárása és kitermelésének megindulása, valamint az Alföld mélyén rejlő termálvizek felszínre hozatala. Mindezekben a kutatásokban Pávai-Vajna jelentős szerepet játszott, és különösen az utóbbiakban ért el maradandó érdemeket: Hajdúszoboszló, Szolnok és Debrecen neki köszönheti a gyógyhatású vizet. A „hévizek atyjának" - ahogy Pávai-Vajnát emlegették - szakmai pályafutása a maláriás beteg lázgörbéjéhez hasonlít. Hol a magasba szökött a „csodatevő földfúró" ázsiója, hol a mélybe tapodták a hatalmasok mögött megbúvó ellenfelei. Szakmai sikerei és kudarcai mellett az is hozzájárult váltakozó megítéléséhez, hogy nyersen szókimondó, olykor durvaságtól sem mentes természete volt, ezzel magára haragította korának legtöbb geológusát. De meggyült a baja a politikával is, emiatt kelleti utolsó éveit egy isten háta mögötti kis bányászfalu, Máza vizes nyomortanyájában leélnie. Az utódok is kapkodva ébredtek rá, hogy milyen tudóst vesztetlek benne: a „mázai remete" földi maradványait háromszor temették újra! Pávai-Vajna Ferenc összeszólalkozott a magyar geográfusokkal is, különösen Cholnoky Jenővel. A vitát a „lillafürcdi ügy" váltotta ki. Bethlen István"miniszterelnök szorgalmazására 1927-ben a Bükk-hegység e bájos völgyében megindult a hatalmas Palota Szálló építkezése. A luxusüdülőhöz jól jött volna egy hévízkút, hogy gyógyfürdővé válhasson. A hajdúszoboszlói hévízfeltárás sikeres geológusa, Pávai-Vajna kapta az „országos érdekű" megbízatási: fakasszon itt is hévizet! Pávai-Vajna helyszíni vizsgálódása után kijelölte a helyet és 1927. május 5-én megindult a fúrás, bár azt a Földtani Intézet geológusai ellenezték. 1929 őszén már 732 m-nél tartottak, de még mindig csak 32 °C-os volt a fúrás mélyén észleli vízhőfok; ekkor a munkálatokat abbahagyták. Ez volt Pávai-Vajna életének egyik legnagyobb szakmai kudarca, bár ő maga nem ismerte el. Nagy László János könyvében a lillafüredi fúrás történetét Pávai-Vajna szemszögéből, részben az ő szavaival ismerteti (150-162. oldal). A Magyar Földrajzi Múzeum archúvumában megvan az a kézirat, hogy hogyan vélekedett Cholnoky Jenő az ügyről. A tudománytörténeti kép teljessége érdekében idézzük az ő sorait: „Egyszer Miskolcról utaztam haza Budapestre, s a vonaton találkoztam Lux Kálmánnal, a szép lillafüredi palotaszálló építészével. Beszélgetés közben elmondta, hogy Pávai-Vajna Ferenc geológus szakvéleménye alapján a szálló mellett mélyfúrást indítottak meg melegvízre. Megrökönyödve hallottam ezt a szörnyűséget, s Luxnak megmondtam, hogy ott ugyan hiába fumak, mert melegvizet nem fognak találni. Lux ezt az én odavetett megjegyzésemet elmondta a lillafüredi építkezés kormánybiztosának, Pfeifer min. tanácsosnak. Pfeifer levelet írt nekem, hogy mire támasztom én ezt a véleményemet?" „Adtam tehát szakvéleményt Pfeifernek. Hivatkoztam rá. hogy Lillafüred mészkőhegyekben van. A mészkövet ezer és ezer repedés hajtja át, azokon át eltűnik a víz. Ha a melegvíz fel akarna tömi, akkor volna ezer és ezer útja, miért kell egy ezeregyediket megfúrni, hogy azon jöjjön fel a víz. A melegvíz mindenütt az Alföld szélén tör fel, s az Alföldön fúrt artézi kutakban is feltör, de a hegytetőkre nem mászik fel. - Pfeifer átadta a szakvéleményt Pávai-Vajna Ferencnek, s ő nyilvánosan felelt rá valamelyik napilapban, de olyan gorombán, hogy kénytelen voltam bíróság elé állítani. Ott bocsánatot kért, s én ezzel megelégedtem." Nem Pávai-Vajna Ferenc eredményeinek csorbítása céljából idéztük Cholnoky sorait, csak a teljesség érdekében. A meddőfúrások a geológiai kutatómunkának ma is olykor-olykor velejárói, egy geográfust ilyen veszély nem fenyeget. Egyébként is a lillafüredi fúrásra költött 140 000 korona sokszorosan megtérült az államnak Pávai-Vajna sikeres feltárásai révén. Nagy János könyvének nagy eredménye, hogy könynyed stílusával, párbeszédes előadásmódjával a nem geológus szakemberek számára is lebilincselő olvasmány. Bár a geográfusoknak is lenne egy hasonló könyvük, mely összefoglalóan bemutatná a szakma „berkeken belüli" történetét! Az események száraz krónikája ugyan kigyűjthető a Földrajzi Közleményekben megjelent beszámolókból, ünnepi köszöntőkből és nekrológokból, de ezekből hiányzik a szereplők életszerűsége, kendőzetlen emberi mivolta. Még alapmű is lenne egy ilyen népszerű tudománytörténeti „kalandozáshoz": Cholnoky Jenő kiadatlan életrajzi regénye, amelyet csak ki kellene egészíteni, jegyzetekkel ellátni. Talán egyszer ennek is eljön az ideje!