Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 10. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1991)
ÉRTEKEZÉSEK - I. Bartha Lajos: Weinek László, a csillagász és utazó
Szállítható csillagvizsgáló Kcrguelen-szigeten. Weinek rajza után készült metszet. (Krisch: Astronomisches Lexikon) megbízásából) Weinek volt. A vizuális megfigyelések A. Wittstein müncheni csillagász munkájához tartoztak, a fototechnikai munkákat II. Bobzin schwerini kamarai fotográfus végezte, a műszerek szerelésére C. Krille schwerini mechanikus kapott megbízást. Az expedíció biológusa a berni Th. Stauder volt. aki egyúttal az orvosi teendőket is ellátta. A csillagászati észlelésekre 11 centiméter lencseátmérőjű, 1,8 méteres gyújtótávolságú vizuális, egy 16 cmes nyílású, 2,8 m fókuszú fényképező távcső, egy 8 cmes nyílású úgynevezett heliométer (kis szögkülönbségek pontos mérésére) és egy 9 cm-es objektívű távcső szolgált. Ezeken kívül időmérő átmeneti távcső, nagy univerzális teodolit és két óra állt rendelkezésre. A műszerek elhelyezése fa és fém elemekből összeállítható, két forgó kupolával ellátott „hordozható obszervatórium"-ot tervezlek, amely valóban jól bevált a szigeten. Hasonló „panell" építmény szolgált a szigeten lakóházként (19, 20, 21). A csillagászcxpedíció úticélja a déli Indiai-óceánban fekvő Kerguelen-szigetcsoport fő szigete volt, mintegy 3700 km-re délkeletre az afrikai parttól (körülbelül a déli szélesség 49,6 fokán és a keleti hosszúság 69,5 fokán) (22). Az 5800 km 2 területű (Szabolcs-Szatmár megyének megfelelő) szigetet Kerguélen-Trémarec francia navigátor 1772-ben fedezte fel. A vulkáni eredetű, miniegy háromszáz kis szigettel, sziklaszirttel övezett Kerguelen-sziget partja fjordokkal tagolt, legmagasabb hegycsúcsa, a Mt. Ross 1961 m, alacsonyabb területeit sok helyen sekély tavak, mocsarak borítják (22). A szigetet sokáig csak bálna- és fókavadászhajók látogatták, az expedíció idején is lakatlan volt. Franciaország 1893-ban annektálta. Csak századunkban telepedtek meg rajta halászok, birkatenyésztők. 1955-ben az Antarklika-kutalás egyik átmenő bázisává vált, kiépült a repülőtere, ma már állandó meteorológiai és földmágneses obszervatóriummal is rendelkezik. (A francia térképek néha ..Desolation" - Reménytelenség - sziget néven is jelölik.) A Gazelle útja Kerguclenig A Gazelle útjáról Kerguelen szigetéig, a tudományos leírások mellett Weinek László is beszámolt (23, 24, 25-28). Első jelentése magyar nyelven a Természettudományi Közlönyben, a részletesebb német leírás csupán sokszorosított füzetként jelent meg 1878-ban, illetve 1887-ben. Utóbb a német jelentés egy 56 oldalas nyomtatott füzetként 1911-ben napvilágot látott (23, 24). Egyes részletek 1879 és 1887 között, ugyancsak magyar nyelven, a Természettudományi Közlönyben jelentek meg (25. 26, 27, 28). Weinek nem járt addig ismeretlen tájakon, a Gazelleexpedíció - útjának első szakaszán - nem földrajzi felfedezésekre törekedett. A magyar tudós útleírása azonban mégis tanulságos - ,.negatív-vonásai"-val is! Weinek jó szemű és jó útleíró, szívesen figyelte meg az élővilágot, alkalmanként a helyi lakosságot. Nem utolsó sorban pedig olyan vidéken járt, ahol előtte magyar utazó nem fordult meg. (Érdekes lenne úti jegyzeteit összefüggően hasonmás kiadásban közzétenni.) A Gazelle az Atlanti-óceánon dél felé haladva, Afrika megkerülésével jutott át az Indiai-óceánba és Kergeulenre. 1874. június 21-én futott ki a kiéli hadikikötőből, majd Plymouth érintésével (jún. 28.) érte el az Atlantióceánt. Egyik fő feladata a tengermélység mérése volt - iszapmintavétellel és hőmérsékletméréssel egybekötve -, és ebben a munkában a csillagászok is lelkesen részt vettek. Az Atlanti térségben a Gazelle 30 mélységmérést végzett. Ez csak mai szemmel tűnik kevésnek, az akkori műszaki lehetőségek mellett a mélységmérés hosszadalmas munka volt:
