Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 9. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1991)
ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Ferenczy Mária: Stein Aurél és a Kína-kutatás
STEIN AUREL ES A KINA-KUTATAS Dr. Ferenczy Mária ÖSSZEFOGLALÁS A szerző a Kínai Társadalomtudományi Akadémia meghívására 1987-ben tanulmányúton járt Kínában. Sikerült néhány napra eljutnia Tunhuangba és megtekinthette a világhírű Ezer Buddha barlangtemplomokat. Tapasztalatairól a Körösi Csoma Társaság és a Magyar Földrajzi Gyűjtemény által Stein Aurél születésének 125. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésen számolt be Erden, 1987. november 25-én. Előadásának szövegét - anyagtorlódás miatt - csak most tudjuk közreadni. A szerző Stein Aurél kutatói, fölfedezői rátermettségének igazolására bevezetőül érdekes epizódokat említ utazásából, mely végülis korának egyik legnagyobb tudománytörténeti felfedezéséhez: a tunhuangi „titkos irattár" megtalálásához vezetett. írásának második részében a szerző tömören összegzi, hogy a Kína-kutatás (sinológia) szempontjából milyen jelentősége van a megmentett dokumentumgyűjteménynek a történészek, irodalomtörténészek, nyelvészek, képzőművészeti és buddhizmus-kutatók számára. (Szerk.) Stein Aurél „Ősi ösvényeken Ázsiában" című könyvében olvasható 1 , hogy a következő történt, amikor harmadik kutató útján Lou-lan romjainak vizsgálatakor keresni kezdte a sivatagban a kelet felé vezető karavánút nyomait: „A hajdankori delta végződését jelző kihalt növényzet utolsó nyoma is régen elmaradt mögöttünk, amikor hirtelen rábukkantunk az ősi út irányára: mintegy negyven lépésnyi darabon jó kétszáz kínai rézpénz volt elszórva, egyik a másik után a sóborította agyagtalajon. Világosan felismerhető vonalban, északkelet-délnyugati irányban hevertek. Középütt négyzetalakú lyukkal átlyuggatott Han-kori 2 pénzek voltak, olyan épek, mintha csak most kerültek volna ki a pénzverőből. Nyilván föloldozódott az érméket egybefűző zsineg és így potyogtak ki lassanként a zsák vagy láda nyílásán..." „Mintegy hatvan lépésnyire ugyanebben az irányban elszóródott bronz nyílhegyekre találtunk. Láthatólag használhatatlanok voltak. Alakra és súlyra teljesen megegyeztek a Han-kori nyílhegyekkel. ... Alig kétséges, hogy a pénzeket is, nyílhegyeket is valami Lou-lanba igyekvő Han-kori szállító csapat potyogtatta el. A szállítmány éjnek idején kissé letérhetett a fő útvonalról, bár a helyes irányban haladt, így történhetett, hogy senki sem vette észre és nem szedte fel, ami elszóródott." E kicsiny epizód érzékletesen állítja elénk nemcsak az expedíciók körülményeit, hanem magát a tudóst: a jószemű megfigyelőt, a fáradhatatlan utazót, a fölfedezőt, aki tudván tudta, hogy Belső-Ázsia régi történetében milyen sokoldalú szerep jutott a kínai kultúrának s a kínaiaknak, ezért-ahogy olvasmányai majd saját felfedezései alapján lépésről lépésre nyomozta a belső-ázsiai kultúra összetevőit - az ősi karavánok s hajdan volt hadseregek nyomában haladt előre a kínai végvidék felé. Expedíció Tunhuangba A karavánút első - Kína felől nézve utolsó - nagy kínai állomása Tunhuang 3 volt. Stein Aurél második és harmadik nagy belső-ázsiai expedíciója során 1907-ben, illetve 1913-14-ben Tunhuang tágabb környékén fölkutatta a kínai határvédelmi rendszer - az ókori Nagy Fal - maradványait, meghatározta utolsó erődjének, a történeti irodalomból ismert Jü-men-kuannak helyét. Leletei: különféle használati tárgyak, fegyverek, épületalapok, de főként az okmányok (jelentések, rendeletek, gazdasági iratok, levelek stb.) hitelesen és belülről világították meg az ókori kínai helyőrségek életét, a határvédelmi rendszer működését, megerősítve, egyben új megvilágításba helyezve és kiegészítve a történetírás szűkszavú tudósításait.
