Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 8. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1990)

OKMÁNYTÁR - Vámbéry Ármin konstantinápolyi küldetése (Dr. Krizsán L.)

OKMÁNYTÁR VÁMBÉRI ÁRMIN KONSTANTINÁPOLYI KÜLDETÉSE* Közreadja: dr. Krizsán László Budapest száz esztendővel ezelőtt is kiállításra készült. A honfoglalás ezredik évfordulójára nemzeti múltunk legbeszédesebb és leginkább lenyűgöző forrásait, tárgyi emlékeit kívánta a „Milleneumi Kiállítás Szervezőbizottsága" néven, jeles tudósokból és politikusokból alakult testület a világ elé tárni. A szervezőbizottság munkáját a kereskedelemügyi miniszter irányította. A történelmi anyag összegyűjtése viszonylag zavartalanul folyt. 1894 nyaráig a külföldről kölcsönzött anyagok is rendre beérkeztek, vagy átadásukra megbízható ígéret hangzott el. Egyedül a török szultáni kincstárak átkutatásával kapcsolatban merültek fel akadályok. Vámbéri Ármin egy korábbi, nem a Milleneumi Kiállítással összefüggő konstantinápolyi útja alkalmával, néhány tárgyat már a kiállítás szempontjából is számításba vett ugyan, de hivatalos kérelem ezek kiadása ügyében még nem történt, 1892-től magyar tudósokból álló két bizottság is megkísérelte, hogy betöltse azt az űrt, amely a kiállítás anyagában akként támadt, hogy a XVI— XVII. század, azon korszak legfontosabb tárgyi emlékei, amikor Magyarország nagy részén a török szultánok uralkodtak — hiányoztak. Ebben a helyzetben egyetlen megoldás mutatkozott célravezetőnek: Vámbéri Ármin kiküldetése. Őt a szultán, II. Abdul Hamid személyesen ismerte és tisztelte. Vámbéri, hadtörténész titkára, dr. Szendrei János kíséretében 1894. szeptember 30-án érkezett a szultáni fővárosba. A szultán még aznap fogadta őt és jóindulatú támogatását helyezte kilátásba. A küldetés talán lényegesen rövidebb idő alatt sikeresen befejeződhetett volna, ha Calice báró, az osztrák—magyar nagykövet hivatalosan közbe nem avatkozik. Saját személyét és befolyását túlértékelve, a diplomata levelet küldött a török Államtanácshoz, kérve a Magyarországról érkezett kutatók kérésének kedvező elintézését. Az ügy ezzel belekerült a Porta bürokrációjának útvesztőjébe, ahol bizonyára el is süllyedt volna, ha Vámbéri nem ismeri oly alaposan a török igazgatási módszereket. De még így is csaknem egy teljes hónap ment veszendőbe. Az alábbi, betűhűen közölt jelentés a török szultán kincstárainak magyar vonatkozású emlékeiről 1954-ben, vásárlás útján került közreadója birtokába. * Vámbéry Ármin neve a hivatalos okmányokon „y" helyett általában ,,i" végződéssel szerepel. (K. L.) Nagyméltóságú Lukács Béla m.kir. kereskedelemügyi minister Úrhoz mint az 1896-iki ezredéves orsz. kiállítás országos bizottsága elnökéhez Budapesten Jelentés A konstantinápolyi kiküldetés tárgyában. Nagyméltóságú Miniszter Ur! Kegyelmes Urunk! Nagyméltóságod kegyes volt, a folyó évi szeptember hó 21éről 2129 szám alatt kelt magas rendeletével bennünket oly czélból Konstantinápolyba kiküldeni, hogy ottan magyar történelmi vonatkozású emlékeket kutatva s más részt a már ismerteket is szakszerű jegyzékbe véve, azoknak az 1896-iki ezredéves országos kiállításra leendő elküldését, a szultán Ő Császári felségétől, a magam részéről kieszközölni igyekezzem. Ezen magas és mélyen megtisztelő megbízatás folytán folyó évi szeptember hó 27én elutazván, működésünkről s annak eredményeiről van szerencsénk a következő alázatos jelentést tenni. Szeptember hó 30án Konstantinápolyba megérkezvén még az nap a palotába mentem, hol is ö Császári Felsége, a szultán által azonnal külön kihallgatáson fogadtattam. Miután ezúttal meggyőződtem, hogy ő Felsége ügyünk iránt kegyes hajlandósággal viseltetik, a hivatalos actiot már másnap megindítottam. Jelentkeztünk Bro Calice Ferencz osztrák magyar nagykövet ő Excelentiájánál, kinél a legelözékenyebb támogatásban és fogadtatásban részesültünk. Nemcsak ebédre hivott meg bennünket ő Excelentiája, hanem a külön követségi hajót is küldte érettünk. Az ügy érdemét illetőleg pedig a legnagyobb készséggel járt el a palotában s a nagyvezérnél, sürgetve s támogatva kérelmünket. Részünkről hasonló buzgalommal jártunk nap nap mellett a palotában, Sureja pasánál, a Sultán ő Felsége első titkáránál, Dzsevad pasa nagyvezér ő Fenségénél, Hamdy beynél a császári muzeumok igazgatójánál stb. Dzsevad pasa nagyvezér a török hadi történelem tanulmányozásával és megírásával foglalkozván, a magyarországi török hadjáratokat illetőleg magyar történelmi forrásokból is nagybecsű gyűjteményt szerzett össze, s viszont mi nagy mértékben megnyertük szives hajlandóságait az által, hogy ez irányban becses és előtte ismeretlen adatokat, képeket és metszeteket vittünk magunkkal az ő számára. Oktober 8án újra a palotába menvén sürgetni, hogy a gyűjtemények, illetőleg az egyes palota helyiségek megtekintése részünkre mielébb megengedtessék, a Szultán Ő Császári Felségétől nyert közvetlen üzenetből értesültem, hogy miután ez ügyben az osztrák magyar nagy követség őt hivatalosan is megkereste, kénytelené vált az ügyet ő is hivatalosan tárgyaltatni, miért is a nagy államtanácsnak adta azt által elintézés végett. Jól ösmerve a török államférfiak gondolkodás módját s gyanakvó és bizalmatlan természetét^ a siker biztosítása czéljából, már előzőleg siettem a Szultán Ö Felségének írásba is foglalt azon magyarázatot adni, hogy a magyar nemzet az 1896-ban rendezendő kiállításon ezeréves történetét kívánván bemutatni, minden egyes uralkodójának emlékeit összegyűjti és kiállítja. Miután pedig a törökök több uralkodója szinten századokon át uralkodott Magyarország egyes hódolt részein, ugy a mi történetünk folytonossága, mint a török nemzet méltósága és dicsősége megkívánja, hogy ezen szultánok emlékei ott szintén láthatók legyenek.