Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 8. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1990)
ÉRTEKEZÉSEK - Török Zsolt: Almásy László szerepe a Kelet-Szahara kutatásában
Földrajzi Múzeumi Tanulmányok, 8. szám, 1990. p. 21—26., Érd ALMASY LASZLO SZEREPE A KELET-SZAHARA KUTATÁSÁBAN Török Zsolt ÖSSZEFOGLALÁS Almásy László a huszadik századi sivatagkutatás nemzetközi jelentőségű magyar képviselője. Tevékenysége a Kelet-Szahara, a Líbiai-sivatag belső területeinek megismeréséhez kapcsolódik. A tanulmány 1 tudománytörténeti keretben mutatja be, hogyan vált a kitűnő autóversenyzőből és pilótából igazi földrajzi felfedező, ismerteti az elveszett oázist, Zarzurát kereső sivatagi expedíciókat, Almásy szerepét az Ain Dua mellett és a Líbiai-sivatag más területein talált prehisztorikus sziklafestményekkel kapcsolatban, összegzi tevékenységét a részletkutatások és a világháború időszakában. A nemzetközi összehasonlítás a munkásság új szempontú értékelését teszi lehetővé. Almásy László Ede (1895—1951) nem tartozik a szerencsés sorsú magyar felfedezők közé. Kitűnő könyvei megmentették ugyan az elfeledéstől, ám a róla kialakult kép meglehetősen egyoldalú. Munkásságának egésze még ma is ismeretlen, tudományosan feltáratlan. Több éves kutatómunkám céljául ezt tűztem ki, melyet levéltári kutatással, a kortársakkal való beszélgetések, levelezés segítségével és az egykorú szakirodalom áttekintésével próbáltam elérni. Annak ellenére, hogy Almásy tevékenységének minden részlete — éppen e tevékenység jellegéből következően — kiderítetlen, úgy érzem, sikerült a magyar földrajztudomány e történetileg jelentős alakjának megismeréséhez új eredményekkel hozzájárulnom, melyek az eddigi képet pontosítják, kiegészítik, és egy megalapozott tudományos értékítélethez vezethetnek. Tanulmányomban az életutat mint egy sokoldalúan motivált felfedezővé válást próbálom meg bemutatni, az eredmények megértéséhez elengedhetetlen tudománytörténeti keretben, hogy bizonyítsam, Almásy László nem kalandkereső arisztokrata, sivatagi sofőr, hanem valóban nemzetközi jelentőségű magyar felfedező volt. A sivatagkutatás átmeneti korszaka A huszadik század első évtizedei fordulatot hoztak a Szahara-kutatásban. Az új közlekedési eszközök, a gépkocsi és a repülőgép fokozatosan átalakították az expedíciós technikát, növelték a vállalkozások sebességét, hatókörét és biztonságát. Almásy tevékenysége az átmeneti időszakra esett, amikor tevés expedíciók (pl. NEWBOLD-SHA W 1927 ) és autós vállalkozások (pl. BAGNOLD, 1929) egyaránt indultak, és bizonyossá vált az utóbbiak nagyobb hatékonysága. A Szahara keleti harmadán elterülő Líbiai-sivatag kutatását a természeti akadályokon túl a sajátos vallási-politikai körülmények is gátolták. A XIX. század közepén ugyanis ezen a területen terjedt el a vallásos puritanizmust hirdető iszlám szekta, a Szenusszi Szövetség, mely jelentős hatalommá vált és akadályozott minden európai törekvést. A Szenusszia az első világháború idején elfoglalással fenyegette Egyiptomot, így a sivatagi határvidék gépkocsival végzett felderítésének katonai fontossága megnőtt az ott állomásozó angol csapatok számára. A térség politikai viszonyainak alakulása miatt a katonai érdekek a későbbi expedíciók tevékenységét is befolyásolták. 1917-ben a térképészeti hivatal vezetője, John Ball gépkocsikkal behatolt a sivatagba, és Dakhla oázistól délnyugati irányba haladva felfedezte a Korsók Dombja (Abu Ballasz) elhagyott vízlerakatát, majd a sivatag belsejében hatalmas fennsíkhoz ért. A háború után Kemal El-Din egyiptomi herceg hernyótalpas autóival folytatott kísérleteket, (1923, 1926) és az általa Gilf Kebirnek (Nagy fal) elnevezett fennsík délnyugati oldala mentén felkereste az Ahmed Haszanein tevés karavánja által felfedezett (1923) ismeretlen Uveinat-hegységet.
