Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 7. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1989)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Ham Zabbi Palanka (Kászoni D.)

Ham Zabbi Pala M ka Edward Brown magyarországi utazása 1669-ben Kevés települése van országunknak, melynek nevét oly sokféleképpen írták, mint a Földrajzi Múzeum­nak otthont adó Érd városáét. Csak néhány a szám­talan változat közül: Frdu, End, Erde, Erdt, ill. Kamesueg, Hanselbek, Hamzabek, Hanzsabég. Az utóbbi elnevezések — mint ismeretesek — onnan erednek, hogy a XVI. században ezen a helyen állt egy Hamza nevű török bég palánkja (szerája, erődje). Ezzel függ össze a címben szereplő furcsa névváltozat, mely Edward Brown angol utazó tollá­ból származik. Edward Brown 1644-ben született Angliában. A cambridge-i egyetemen természettudományokat tanult és orvosnak készült. Vizsgái letétele után 1668—69-ben beutazta Európa számos országát, felkereste többek közt hazánkat is. 1669 február— áprilisában a felvidéki bányavárosokat látogatta meg, majd egy velencei túra után Bécsbe visszatérve, ugyanezen év júlis—szeptember időszakában Ma­gyarországon és a Balkánon át a török uralom alatt álló görög Lárisza városába (Tesszália) utazott. Ezután hazatért Angliába és 1708-ban bekövetke­zett haláláig orvosként működött. Brown utazásainak tapasztalatait könyvben fog­lalta össze, mely 1673-ban Londonban jelent meg: A Brief Account of some Travels in Hungária, Servia... (Rövid összegzése a Magyarországon, Szerbiában... tett utazásoknak). A mű egyik fő fejezete a Bécsből Láriszába tett utazást ismerteti, ezen belül fő figyelmét Magyarország bemutatására fordítja. Kiemelten foglalkozik Buda és Pest városok hódoltsági viszonyaival, különösen részletesen írja le a budai fürdőket. Azután így folytatja: „Elhagyván Budát, szárazföldön utaztunk to­vább; miután elmentünk a magyar királyi pénzverde romjai, Ham Zabbi Palanka és Erzin mellett, Adómba, értünk, a török Tzan Kurteranba, vagy anima liberataba, ahogy a nagy Sólymán nevezte, mivel a Bécs alóli gyors visszavonulása idején először ezen a helyen tudott nyugodtan meg­állni és érezhette magát biztonságban a császári erőktől." Érd (Ham Zabbi Palanka) Brown idejében nem volt olyan jelentős hely, hogy részletesebb említést érdemelt volna. Brown az útjába eső többi magyar városról bővebben szól, és érzelmektől mentes, száraz, objektív leírásukat adja. E tekintetben kü­lönbözik török kortársától, Evlia Cselebitől, aki 1665-ben ellenkező irányból, Isztambulból kiindulva A Brief Account OF SOME TRAVELS I N HUNGÁRIA, } r AVS TRIA, SERVIA, ST TRIA, BULGARIA, uCARINTHIA. MACEDONIA} CARNIOLA. THESSALT, and FRJVLI. As alio Some Obfervations on the Gold , Silver , Copper, Quick-ßher Klines , B&ths, and <&lincnl Waters in thofc parts: With the Figures of fouie Habits and Remarkable places. By E D WA R D BROWN M. D. of the College of LONDON, Fellow of the R.Sccictj, and Fhyfician in Ordinary to His MAJESTY. LONDON, Printed by t. R- for Benf Xcoki , and arc to be Sold at the Sign of tbc Ship in Sc./Wr Church-yard , 1673. Edward Brown útikönyvének címoldala haladt át Magyarországon, és mesélő kedvében szá­mos nehezen hihető eseménnyel fűszerezte leírását. Edward Brown útleírása hazai könyvtárakban is hozzáférhető, mivel a Müncheni Egyetem finn-ugor szemináriuma 1975-ben reprint kiadásban újra megjelentette és német nyelvű jegyzetekkel egészí­tette ki. Szerkesztette: Kari Nehring. K. D. Az idézett részlet Leaving Buda, ;we travelled by Land ; and pafllng by eredeti szövege ^ Qf ^ ^ Q f j/,,^,, Mint-houfe , by Bam Zabbi Jtalanka, and by Rrz,in t we came to Jdomji\T?tirkiß} Tzm Ruricr in , or anima liber Ata , fo named by Süyman the Magnificent ; becaufe, in his hafty retreat from Vifn­/M ; he Urft made a quiet flop at this place, ar.d there could think himfelf fecure from any purfuit of the Imperial Forces.

Next

/
Oldalképek
Tartalom