Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 5. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1988)

ÉRTEKEZÉSEK - Pokoly Béla: A Teleki-expedíció és Kelet-Afrika gazdasága

/. ábra. Pangani, a Teleki-expedíció szárazföldi útjának kiinduló pontja, száz évvel ezelőtt (György A. : Afrika földrajzi és népismei leírásából, Budapest, kb. 1900) Mombasában alakította ki központját az Omántól függetlenedni kívánó, szakadár mazrui dinasztia, amelynek befolyását Zanzibar csak 100 évvel később tudta megtörni. Addigra azonban már megkezdődött az a folyamat, melynek révén a zanzibári központú szuahéli—arab szultánság egyre inkább európai — elsősorban angol — függőségbe került. A kialakult elefántcsont-, arany-, korall- stb. exportot, a rabszolgák egyre növekvő arányú kivitelét a dinasztikus ellentétek nemigen akadályozták. A cserébe behozott vasáruk, fegyverek, gyöngyök, selyem egyre jobban elterjedtek, igaz, főként a partvidéken. Omán tehát az 1800-as évek első évtizedeiben, Szeid Szajid szultán uralkodása alatt egységes zanzibári ellenőrzés alá vonta a kelet-afrikai partvidéket (ezen természetesen csak a Ruvumafolyóig, a portugál gyarmatokig terjedő partvidék értendő). Ez az akció azonban már Anglia aktív segítségével történt, aki az Indiai-óceán felé vezető tengeri út mentén szövetségeseket kívánt biztosítani. Az ománi szultán angol függőségének kialakulásában vezető szerepet kapott a rabszolgakereskedelem korlátozására való hivatkozás. Rabszolgakereskedelem A rabszolgakereskedelem a kelet-afrikai partok és Arábia, illetve Dél-Ázsia között ugyan ekkor már több évszázados múltra tekintett vissza (egyes krónikák a IX—XIII. sz.-ból Kínában és Japánban is említenek afrikai rabszolgákat, Narodü Afriki, 1954), jelentős méreteket azonban csak a XVIII. és különösen a XIX. sz. elején ért el. Előbb a franciáknak Kilwában kötött szerződése alapján (1776) Mauritius és Bourbon (Réunion) cukornádültetvényemek művelésére kerültek oda nagyobb számban rabszolgák. Később a Zanzibáron és Pembán Szeid Szajid szultán által meghonosított szegfűszeg termeléséhez volt szükség egyre több rabszolgára. Ekkorra már kevésnek bizonyult a parti városok piacain a bennszülött kamba, nyamvezi és különösen a yao kereskedők által kínált rabszolga. Ezért egyes szuahéli—arab kalmárok saját karavánokat indítottak a kontinens belseje felé, amelyek különösen rettegetté váltak a bennszülött lakosság körében (Zanzibár-karavánok). Az amerikai függetlenségi nyilatkozat, a francia forradalom és általában az európai szabadságeszmék terjedésének hatására nyugaton egyre többen követelték az embertelen rabszolgakereskedelem intézményének felszámolását. Másrészt Anglia és a fejlett országok erősödő gyáripara fokozottan kezdett számítani a gyarmatok, érdekterületek nyersanyagaira is, és nem jó szemmel nézte ezen területeken a munkaerő „megbolygatását" jelentő emberkereskedelmet. Nagy-Britannia már 1822-ben arra kényszerítette az ománi szultánhoz hű zanzibári kereskedőket, hogy a keresztény országokkal szüntessék meg a rabszolgakereskedelmet (Moresby Treaty). A Ruvuma-folyótól északra azonban minden eddiginél nagyobb méreteket öltött ez a tevékenység. Virágzásnak indult a zanzibári szegfűszeg-üzlet. A szuahéli—arab ültetvény-birtokosok, az indiai bankárok és nagykereskedők mesés gazdagságra tettek szert. Kelet-Afrika és a világkereskedelem. Az angol befolyás kibontakozása Időközben sor került az első kereskedelmi szerződések megkötésére a nyugati országokkal (1833 USA, 1839 Anglia, 1844 Franciaország, 1859 német Hanza-városok). A londoni és New York-i tőzsdén jegyezni kezdték a szegfűszeg árát, közvetve meghatározva ezzel a rabszolgák iránti kereslet alakulását is. Kelet-Afrika bekapcsolódott a gyarmati világkereskedelembe. Az 1840-es évektől tehát Zanzibar — és rajta keresztül Kelet-Afrika — már nemcsak Arábia val és Indiával, hanem Európával és Észak-Amerikával is kereskedelmi kapcsolatba lépett. Ezekben az években a francia, illetve amerikai vásárlások értéke évente egyenként kb. félmillió (akkori) USA-dollárt tett ki (Encyclopaedia Britannica, Vol. 6., 1974), főbb cikkei pedig az elefántcsont, korall, szegfűszeg, szezám, kauricsiga, bőrök, kókuszolaj, gyanta, méhviasz, kaucsuk és egyéb trópusi termékek voltak. 1845-től azonban a brit konzul rávette Szeid Szajid szultánt arra, hogy a rabszolgakereskedelmet csak Zanzibar