Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 5. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1988)

ÉRTEKEZÉSEK - Borsos Balázs: A Teleki-expedíció anyaga a Magyar Néprajzi Múzeumban

törzstől származik. Őket nem írja le Höhnel, noha jól ismerhette a népet, hiszen a karaván „aszkarijai", a kísérő fegyveresek közülük kerültek ki. A legtöbb és a legrészletesebben ismertetett törzs és a gyűjtemény jelentős része a gyakran nilohamitaként emlegetett népekhez tartozik. Ezek olyan nilóta nyelveket beszélő csoportok, melyeknek nyelvében hamita, antropológiai jellegzetességeikben pedig erős etiopid beütés mutatható ki. Az újonnan felfedezett területeken leginkább ezek a törzsek laktak. Közülük már régebben ismertek voltak a maszájok. A róluk szóló téves, esetenként célzatos leírásokat (pl. J. Thomson 1885) Höhnel felháborodottan utasítja vissza. Szintén ismert, maszáj eredetű törzs a testvérháborúban jószágaikat vesztett s ezért a földművelésre áttért kváfiak. A Rudolftótól DK-re élő burkenedzsi (szamburu), a tótól Ny-ra lakó turkana (elgume) és a tőlük D-re található szuk (pókot) törzset viszont Telekiek ismertették meg a civilizációval. (Sajnálatos, hogy se burkenedzsi, se szuk tárgyak nincsenek a gyűjteményben.) A terület legősibbnek tartott lakói, a ndorobok (okiotok) és a gyakran idesorolt ( Eedders-Salvadori 1979) resiat elmolok (gelebák) kultúráját is reprezentálja néhány tárgy, őróluk is hozott híreket a karaván. A Teleki-expedíció által bejárt területen az i.sz. I. évezredben végbement bantu expanzió és a hullámokban felerősödő nilóta terjeszkedés a bantu földművelő és a nilóta, hamita nomád állattartó gazdaságok állandó harcához, versenyéhez vezetett, így Kelet-Afrika kulturális képe egyrészt nagy gazdasági kontrasztot mutat, másrészt az ismétlődő konfliktusok miatt az egész területen egységes haditechnika, hasonló lándzsák, pajzsok alakultak ki. A két eltérő gazdasági típus közti cserekereskedelem is közelítette őket egymáshoz, a pásztoroknál megjelentek a földművesek által készített eszközök, illetve a földművelő bantuk átvették a pásztorok díszítőelemeit, pl. maszáj minták a kikuju pajzsokon ( Vajda L. 1951 ). Elefántcsontból készült kikuju karperec (3035. lelt. sz.) Kikuju fa-karék (3037. lelt. sz.) A kevéssé módszeres tárgygyűjtés miatt a múzeum gyűjteménye a földművelés jelentőségét nemigen domborította ki, de a pásztortársadalmak jellegzetes tárgyai sem mind találhatók meg. A tárgyak közel harmada fegyver, több mint harmada ékszer, a maradék pedig ruhadarabok, edények és különféle használati eszközök. A Kilimanjaro csapadékos, termékeny déli lejtőin élő csagga nép már Telekiek korában intenzív földművelést, istállózó állattartást és magasabb rendű kézműipart fejlesztett ki. így nem csoda, hogy a Teleki-gyűjtemény csagga (Kilimanjaro) anyagának több mint a fele edény vagy eszköz. A Teleki-expedíció a Meru-tűzhányó előtti síkságon és később is, a Kelet-afrikai-árokrendszer mentén gyakran találkozott marhatartó maszájokkal. Ők Kelet-Afrika marharabló rémeit békés pásztoroknak találták. A nép kulturális hatása, mivel marhaszerző vállalkozásaikkal messze elkalandoztak, és mert a belső háborúkban legyőzött csoportok beleolvadtak a környező népekbe, sokkal nagyobb, mint területi elterjedésük. Tárgyi kultúrájuk nagy része, pásztornép lévén, bőrből készült. A Teleki-anyagban főleg fegyverekkel, ékszerekkel, ruhaneműkkel és a legváltozatosabb, a marhatartást és saját piperéjüket szolgáló eszközökkel szerepelnek. A gyűjtemény ruházati részének több mint fele maszáj. A fegyverek közül főleg a harcosok közelharc eszköze, a kard és a buzogány szerepel, lándzsa, pajzs és az öregek íja és nyila mellett. A gyűjtemény büszkesége a strucctol lakkal ékesített harci fejdísz, mely lélektani fegyverként a megtámadottakat volt hivatva halálra rémíteni. A minden népcsoportnál jelentős és fontos ékszerek mellett mindössze egy víztartó kobak található, ez is jelzi, hogy vándoréletmódjuknak megfelelően tárgyi kultúrájuk viszonylagosan szegény. A kamba törzs a Kenya és a Kilimanjaro közti területen él. Az ukambani névvel ellátott tárgyak egy olyan átlagos földművelő nép anyagi kultúráját képviselik, ahol a karaván keveset időzik, tehát a cserélt tárgyak főleg az embereknél levő holmikat