Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 5. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1988)

ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Csendes László: Höhnel Lajos munkássága a Teleki-expedícióban

kir. sorhajó-hadnagy. Jogosított magyar kiadás 178 képpel és színnyomású térképpel." A Magvető Könyvkiadó 1984-ben közreadott kiadása (a művet sajtó alá rendezte, az utószót írta: Véber Károly) nem azonos az előd Ráth-féle kiadvánnyal, ami elsősorban nem a külső és formátum, hanem egyes tartalmi részek, valamint a képek elhagyása miatt kifogásolható. Mindezek ellenére dicséret illeti a kiadót, hogy hozzáférhetővé tette a jeles felfedezők egykori leírását, felelevenítve eleink fáradságos, de nemzetközileg is elismert munkásságát. Említésre érdemes, hogy Höhnel naplószerű kétkötetes munkája ,,A Rudolf és Stefánia tavakhoz" címmel a magyar és német kiadáson túl angol nyelven is megjelent. Mielőtt rátérnénk az események taglalására, érdemes rövid visszapillantást tenni az expedíció létrejöttére, a mondhatni spontán kialakult elhatározás végrehajtására. Teleki gróf földbirtokos, majd katona és ezt követően országgyűlési képviselő. Szenvedélyes vadász, ami életritmusát nagy mértékben befolyásolta. Höhnel lovag mint sorhajó-hadnagy, kitüntetésnek tekintette, hogy Rudolf trónörökös javaslata alapján részese lehet egy mindaddig feltáratlan afrikai területet átutazó expedíció „második" embereként a jó hírnevű Teleki gróf mellett. A vállalkozást a felfedezés reménye is determinálta, hiszen az Egyenlítő vidéki két jelentős vulkánt, a Kilimandzsárót és Kenyát már 1848 óta ismerték, de az egyenlítői vidék és Abesszínia között elterülő sáv ismeretlen volt Telekiek útja előtt. Az utókor megbecsülését mindazok a neves és névtelen ősök kiérdemelték, akik a földkerekség létének századain át hitükért, hazájukért, vagy akár más földrész „felfedezéseiért", megismertetéséért áldozatvállalásukkal új ismereteket nyújtottak a világ népeinek. Gondolom túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ide sorolható Teleki gróf és Höhnel lovag. Érdemeiket külön-külön hosszú oldalakon sorolhatnám, de jelen feldolgozás, mint arra a cím is utal, elsősorban Höhnel munkásságát hivatott — ha röviden is — áttekinteni. A tengerészeti akadémiának tantervét áttanulmányozva egyértelmű, hogy Höhnel sok mindent tanult (tanulhatott), de egy ilyen szárazföldi utazás útinaplójának megírására a legkevésbé oktathatták, így ezen feladat végrehajtása és a szárazföldi „viszontagságos" élet új szerepkörrel ruházta fel az ifjú tengerészt. A XIX. század utolsó negyedében nyomtatásban napvilágot látott útleírás még 50 év múltán is nemzetközi érdeklődésre tartott számot, amikor is V.E. Fuchs rendezte sajtó alá. Fuchs 1934-ben bejárta az expedíció egykori útvonalát és néhány más afrikai területet. A mindaddig fellelhető dokumentumokat tanulmányozva leszögezhetjük, hogy Höhnel az expedíció munkálkodásának időtartama alatt meglehetősen sokat betegeskedett, ami akár sérülésből, akár a viszontagságokból eredően jelentkezett. Ez természetesen érdemeit nem kisebbíti, de közreműködéHöhnel Lajos, Teleki útitársa tengerésztiszti egyenruhában sére feltétlenül hatással volt. Bizonyára nem véletlen, hogy Telekit naplójában többek között így jellemzi; „Mint vagyonos és független úr, vadászat és sport által a fáradalmak és egyéb káros behatások ellen megedzve, a gróf nagymértékben egyesítette magában azon személyes tulajdonságokat, amelyek ilyen vállalkozás sikeres végrehajtását biztosíthatták." Az expedíció krónikása Vitathatatlan, hogy az expedíció nehéz körülmények között megtett felfedezése, az úttalan utakkal párosuló látvány, mint a lakott helyek avagy a növényzet, állatvilág és ezek előfordulása, gyakoriságuk, nagyságrendjük, Höhnel leírásán keresztül jutott először az ismeretek tárházába. Talán Höhnel tengerész mivoltjának tulajdonítható, hogy a terep, hegyek, völgyek, folyók (pontosabban a csörgedező patakok) leírása és jellemzőjük méltatása lényegesen kevesebb helyet kapott, mint a gróf vadászzsákmánya. Ez utóbbi persze az „élni vagy nem élni" tétjét jelentette, hiszen a megélhetés többségében a helyi beszerzés, valamint a vadászat eredményességétől függött. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy helyenként szinte receptszerűen írta le a különböző ételek elkészítésének változatait. Idézem: „A bivalynyelvet 4—6 óráig kell lassan sütni, különben nyúlós