Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 4. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1987)

ÉRTEKEZÉSEK - Kálmán Gyula: Balázs Ferenc, a húszas évek erdélyi világjárója

BALÁZS FERENC, A HÚSZAS ÉVEK ERDÉLYI VILÁGJÁRÓJA Kálmán Gyula ÖSSZEFOGLALÁS Hazánkban — méltatlanul — kevesen ismerik az erdélyi Balázs Ferenc nevét, aki unitárius lelkész, író, költő, társadalmi reformer, népnevelő, békeharcos és világutazó volt egyszemélyben. Az 1920-as évek második felében angliai és amerikai tanulmányútja során beutazta a szigetország és az Újvilág egy részét, s „Bejárom a kerek világot'''' című útirajzában fontos megfigyeléseket tett közzé e két nyugati nagyhatalom mindennapjairól. Amerikai ösztöndijának lejárta után valóságos világkörüli útra indult: felkereste Japán, Korea, Kína, India, Irak, Palesztina és Egyiptom egy részét, s ugyancsak fontos ismeretekkel, megfigyelésekkel gazdagította e távoli országokról is néprajzi, földrajzi és társadalomtudományi ismereteinket. Hazajőve, a már említett könyvén kívül, lebilincselő előadásokban is közkinccsé tette élményeit. Századunk első felének magyar világjáróit— minthogy jórészt eltűntek Földünkön a „fehér foltok" — már nem az ismeretlen területek fölfedezésének vágya vitte és hivogatta messzi tájakra, hanem az ismeretszerzés, a megélhetés — vagy „csak" az idegen területek megtekintése, és a messzi országok mindennapjaiba való bepillantás. Az 1920-as esztendők magyar világutazóinak sorában jelentős szerepet játszott az erdélyi születésű Balázs Ferenc, aki iskolai végzettsége szerint unitárius lelkész volt, valójában író, költő, irodalomszervező, társadalmi reformer, a falukutató mozgalom előfutára, békeharcos és világjáró egyszemélyben. Erdélytől Angliáig 1901. október 24-én Kolozsváron jött a világra. Édesapja székely-ivadék volt (a székelyföldi Csehétfalváról származott). A kis Balázs Ferenc a nyári vakáció hónapjait székelyföldi rokonainál töltötte, s közel került a falusi emberek lelkéhez. Korán jelentkezett irodalmi tehetsége, s a népi kultúrához való erős vonzódása. 1916-ban egész életére kiható csapás érte: megkapta a kor „magyar betegségét", a tüdőbajt. Az orvos falusi levegőt ajánlott, s szülei egy nádasszentmihályi ismerős magyar családhoz adták — a kor szóhasználata szerint — „kosztra és kvártélyra". A színromán településen (csak vendéglátói beszéltek magyarul) olvasással, természetjárással töltötte idejének java részét. Egészségi állapotának javulása után nagy utazásokat tett, hogy megismerkedjék szülőföldjével. Bejárta a Székelyföldet és Erdély más részeit. Népballadákat és -meséket jegyzett le. Érettségi után a kolozsvári unitárius teológia hallgatója lett. Az önképzőkör elnökeként kollégiumi szobája az újjászülető erdélyi magyar irodalom központja lett. Olyan fiatal írók jöttek össze Balázs Ferencnél, akik vállalták a történelmi szükségszerűség szülte erdélyi magyar kisebbségi sorsot. 1923-ban jórészt Balázs Ferenc áldozatos szervezőmunkájának révén jelenhetett meg az az antológia (Versek — elbeszélések — tanulmányok. Tizenegy fiatal erdélyi írótól), amely mérföldkő lett az I.