Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 2. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1986)

IRODALMI FIGYELŐ - Könyvismertetések (ifj. B.L., B.L., K. J., K. S.)

Magyarországról írott első könyvében (amely könyvei között a 6.) a fő figyelmet a mohamedán emlékekre (mecsetek, dzsámik, fürdők, türbék, iskolák és búcsújáróhelyek, pl. Mohács) és a katonai szempontból lényeges létesítményekre (várak, városok) fordítja. Mint jó katona és tisztességes ellenfél részrehajlás nélkül elismeri a magyarok vitézségét. Különös figyelmet fordít az ország fővárosára, Budára, amelynek meglátása élete egyik fő vágya volt. Hézagpótló e tekintetben, mert nélküle nem lenne átfogó képünk a törökkori Budáról (más utazók ugyanis csak felületesen emlékeztek meg róla). „Harmincöt évi utazásom alatt ilyen magas várat még nem láttam" — írja elragadtatással Budára érkeztekor. Az útikönyvben nagy terjedelmet foglalnak el az Erdéllyel, a Felvidékkel és Délvidékkel, viszonylag kisebb részt a Dunántúllal foglalkozó fejezetek, oldalak. Az Evlia Cselebi utazása Belgrádból Budára 1663 című fejezetben találhatunk adatokat múzeumunk székhelyének, Érdnek akkori viszonyaira vonatkozóan. Érd „Hamzabég palánka" (vagyis palánkvára) néven szerepel a könyvben, s megtudhatjuk, hogy „parancsnoka, háromszáz katonája van. A várban húsz deszkatetejű ház és egy dsámi van." Kovács Sándor ABU-HÄMID AL-GARNÂTI UTAZÁSA KELET- ÉS KÖZÉP-EURÓPÁBAN 1131—1153 Fordította: Iványi Tamás—Bakcsi György Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1985 194 oldal, ára 28 forint Abu-Hámid al-Garnáti granadai származású, tanult arab volt, aki az Arab Birodalom legnyugatibb csücskéről elindulva Málta, Alexandria, Kairó, Damaszkusz, Bagdad érintésével, a Kaukázuson átkelve Kelet- és Közép-Európába is eljutott. Az iszlám tudományos központok meglátogatásának szándékán kívül a kíváncsiság és bizonyos fokú hittérítői elhivatottság is vezérelte. 1117-ben indult el otthonról, 1150—53 között Magyarországon élt II. Géza (1141—1161) király udvarában, majd mekkai zarándoklatra ment, ahonnan Irakba tért viszsza, s Moszulban vetette papírra utazásai tapasztalatait. Majd Szíriában telepedett le, ahol 70 éves korában, Damaszkuszban ragadta el a halál 1170ben. Abu-Hámid al-Garnáti legnagyobb terjedelmet hazánknak szenteli könyvében, hisz a legtöbb időt itt töltötte (3 évet). II. Géza nem is akarta elengedni mekkai zarándokútjára (fiát visszajövetele zálogaként itt kellett hagyja), ami arra utal, hogy fontos tanácsadói tisztet tölthetett be a magyarországi muzulmán kereskedő lakosság ügyei terén. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy diplomáciai feladatokat is ellátott (II. Géza felesége kijevi hercegnő volt). Az arab utazó több helyütt elismeréssel szól Magyarország (Básgird) gazdagságáról, ahol „iszonyatos bőség és jólét uralkodik mindenütt" és a magyarok vitézségéről, katonai szervezettségéről, amelyet növeltek a más forrásokban is szereplő mohamedán íjászok is, akikből ő is küldött egy zsoldoscsapatot visszaútja során a Volga torkolati Szakszinból. Abu-Hamid 78 várost számolt össze az akkori Magyarországon, ami megfelel a mások közléseiben is szereplő kb. 70 vármegyének. Megemlíti még a magyarokról, hogy „Hegyeik sok ezüstöt és aranyat rejtenek magukban." Természetesen — mint más középkori utazóknál — nála is keverednek a valóságos jelenségek a csodák, a legendák képzeletszülte lényeivel (ádita óriások stb.). Legnagyobb figyelmét pedig — érthetően — hittársaira, az itt élő moszlimokra fordítja. Kovács Sándor Dr. Frisnyák Sándor: TÖRTÉNETI FÖLDRAJZ A Szatmár-Beregi-síkság, a Rétköz, a Nyírség és a Zempléni-hegység 18—19. századi földrajza A Szabolcs-Szatmár megyei Pedagógus Továbbképző Intézet kiadása, Nyíregyháza, 1985 136 oldal, 94 ábra (térkép) A rendkívül érdekes, úttörő jellegű, szép kivitelű könyv a szerző 1982-ben elkészült és megvédett kandidátusi disszertációja alapján készült. Frisnyák Sándor a felszabadulás óta elsőként foglalta össze a történeti földrajz hazai eredményeit, fejlődésének alapvető jellemvonásait és a marxista földrajztudományban elfoglalt helyét, szerepét. Jelentősebb tudományos előzmények nélkül — elsősorban a kartográfiai források (kéziratos mappák) alapján — rekonstruálta a Nyírség, a Szattnár— Beregi-síkság, a Rétköz és a Zempléni-hegység 18—19. századi földrajzi képét. A vizsgálat 7400 km

2-re (az országterület 8%-ára) terjedt ki. A kutatás térbeli keretét — a feldolgozható forrásanyagon kívül — az összehasonlító vizsgálatokra való törekvés (az egymás szonszédságában lévő, de eltérő természetföldrajzi adottságú és gazdálkodású tájak belső élete és térkapcsolata sok hasonlóságot és még több eltérő sajátosságot mutat) indokolta. A 18—19. századi gazdálkodás szerkezetének, jellemző vonásainak, térkapcsolatainak feltárása igen nagy segítséget nyújt napjaink tájkutató munkájához. Az „időkeresztmetszet'''' (18—19. század) kiválasztását a földrajzi környezet átalakulásának felgyorsulása, a természeti képben és a társadalmi-gazdasági szférában bekövetkezett változások indokolták. Frisnyák S. számos példán keresztül mutatja be, hogyan szűnt meg a Nyírség és a Felső-Tiszavidék ősi tó-, láp- és mocsárvilága, hogyan váltotta fel az ártéri (fok) gazdálkodását, az extenzív állattenyésztést a takarmány termesztésen alapuló intenzív állattartás, a 18. sz. közepétől Nyíregyháza újratelepítésével hogyan alakult ki a nyírségi homoki kultúra (burgonya, dohány, káposzta stb. elterjedése). A kéziratos térképek és más