Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 2. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1986)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Száz éve született Gajdács Mátyás (Réthy Zs.)

SZÁZ ÉVE SZÜLETETT GAJDÁCS MÁTYÁS, AZ ELFELEDETT AFRIKA-VADÁSZ Ma már csak az öreg békéscsabaiak emlékeznek Gajdács Mátyásra, az afrikai utazóra, az Afrika­vadászra. Nevét nem találjuk meg a lexikonokban, pedig tevékenységével nemcsak saját magának szerzett becsületet, de számos ismert Afrika-vadá­szunkat is támogatta. 1886. február 22-én született Békéscsabán egy sokgyermekes családban Az állatok preparálását nagybátyjától, Gajdács Mihály középiskolai tanár­tól és a szegedi Haering Herta-féle cégnél tanulta, ugyanekkor sajátította el a szűcsmesterséget is. Ezután a budapesti Nemzeti Múzeumba került rövid időre preparátorként. Egy 1911-ben kínálkozó afrikai expedícióval utazott ki Etiópiába, ahogy akkoriban nevezték: Abesszíniába. Kittenberger Kálmán sógora, Kovács Ödön volt az expedíció vezetője, a harmadik tagja pedig szintén csabai: a fiatal Dörf linger Sándor fényké­pész. Anyagi problémák miatt az expedíció szinte azonnal csődbe került ; Kovács egyedül ment tovább, rövidesen meghalt valahol a Kék-Nílus felső mocsárvidékén. Dörflinger fényképész műtermet, Gajdács pedig preparátor-műhelyt nyitott Addisz-Abebában; mindketten hosszú évtizedekre telepedtek meg, meg­becsülést szerezve a magyar névnek. Gajdács vadászott, preparált, „fehér vadászként" gazdag expedíciókat kísért, gyűjtött gerinces és gerinctelen állatokat egyaránt. Anyagát a világ leg­nagyobb múzeumainak küldte rendszeresen, termé­szetesen haza is. Anyagi szempontból fontos volt, hogy gyakorolja a szűcsmesterséget is, ez tette lehe­tővé számára a kitűnő összeköttetéseket és az etióp császárral való kapcsolatát is. Gajdács főként emlősöket és madarakat prepa­rált, tudatosan gyűjtött, feljegyzett minden aprósá­got, és rendszeresen vadászott nemcsak Etiópiában, de Kenyában és Tanganyikában is. Összeköttetései révén eljutott Danakilföldre és Ogadenbe is. Kitűnő nyelvérzéke, nyitottsága és csendes bölcs humora révén könnyen létesített kapcsolatot mindenfelé. Szakmailag rendszeresen képezte magát, nagy szakkönyvtárat alakított ki magának, bár a speciális határozókönyvek hiányoztak. Könyveinek egy része később a Madártani Intézetbe és a Természettudo­mányi Múzeumba került. Levelező kapcsolatban volt Éhik Gyulával, Kittenberger Kálmánnal, Oskar Neumann professzorral és korának még több kitűnő zoológusával, vadászával. Adományainak nagy része elpusztult itthon; 1945-ben a Madártani Intézet égett ki, 1956-ban pedig a Természettudományi Múzeum trópusi gyűj­teménye semmisült meg. Nagyértékű néprajzi gyűj­tését a Néprajzi Múzeumnak ajándékozta, de ez az anyag sajnos „lappang" valahol. Az Akadémia Könyvtárának kéziratos etióp könyveket adott át. 1963-ban törzsgyűjteményét, a hatalmas afrikai gyűjteményt a Nemzeti Múzeumnak ajánlotta fel megvételre, de az anyagi okok miatt elállt a vásár­lástól. Óriási értékű életművét nagyobbrészt a belga közép-afrikai Tervuren Múzeuma vásárolta meg. Gyűjteményének egyes darabjai a Madártani Inté­zetbe, a Természettudományi Múzeumba, a szegedi Múzeumba és egyes magángyűjtőkhöz kerültek. 1965 augusztusában jött végleg haza — újabb gyűjteményekkel. Azt mondta, hogy „az elefánt is hazamegy meghalni"... Ez a jókedélyű „csabai­afrikai" néhány hónap múlva, 1967. február 3-án halt meg Budapesten. Születésének 100. évfordulója alkalmából a szét­szóródott életművének maradékaiból a békéscsabai Munkácsy Múzeumban emlékkiállítással emlékez­tünk meg róla. A kiállítás 1986. február 22-től április 6-ig tartott nyitva. Ezúton is köszönetünket fejezzük ki Molnár Lászlónak, aki segítségünkre volt a kiállítás létrejöttében! Ezzel a megemlékezés­sel Gajdács Mátyás nevét szeretnénk bevezetni abba a köztudatba, mely az alkotókat, kutatókat és gyűj­tőket egyaránt számon tartja. Ornitológiai cikkeinek jegyzéke megtalálható a Magyar Madártani Bibliog­ráfiában (Papp—Réthy, 1980). Réthy Zsigmond Gajdács-emlékkiállítás a békéscsabai Munkácsy Múzeumban. Rendezte: Réthy Zsigmond

Next

/
Oldalképek
Tartalom