Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 2. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1986)
ÉRTEKEZÉSEK - Egy ismeretlen magyar légionárius múlt századi leírása Dahomeyról
Manyok plantage-ra* kerültünk, és egyhamar hasznát is vettük annak. A manyok alakja a bourgundi-répához hasonlít, de sokkal hosszabb. íze közel van a mi burgonyánkéhoz, de sokkal édesebb, így ha az ételbe sok sót is tesznek, annak édes, cukros íze megmarad. Hamuban sütve nagyon jó, gesztenye ízű. Különös jó oldala pedig, hogy nagyon táplálékos, úgyhogy az egész háború alatt és után a fő táplálékunk lett. Sok helyen pálmaolajra is jöttünk, de kevés hasznát vettük, mert nagyon vastag, és ételbe keserű. A bennszülöttek naponta kétszer-háromszor rizskását esznek pálmaolajjal, de a mi gyomrunkkal ritkán bírtuk ezt utánozni. Dahomeyban mindenre felhasználják a pálmafát és gyümölcsét. Fájából házat építenek, bútort készítenek (szék, ágy, takaró stb.). Koronájának szíve (fiatal hajtása) kitűnő saláta, főzve igen hasonló a kelkáposztához. A dió sokféleképpen használható. Sütve mogyoró ízű, csak kissé keserű, legnagyobb haszon az ebből készült pálmaolaj, mely a fő kereskedelmi cikke Dahomeynak. Naponta lehet látni Cotonou-ban hajókat ilyen dióval megrakva távozni. Rendesen a marseilles-i olajgyárakban dolgozzák fel, a kereskedelemben kitűnő gép- és festőolajként ismeretes. Végre egy kis forrásra leltünk, de mivel veszélyes lett volna katonáinknak megengedni, hogy igyanak, előbb néhány bennszülött foglyunkat itattuk meg. Miután meggyőződtünk, hogy a viz kivételesen nincs megmérgezve, mi is utánoztuk őket, szakácskatonánk pedig régen kívánt kávét készített. Éppen nagy élvezettel ittam ezt a jó italt, kedves hazámra, rokonaimra hátra gondolkozva, mikor hirtelen vad kiabálással amazonok, női katonák rohantak ránk. Kezükben 3 vagy 4 méteres pálmanyelet tartottak, végükre régi fegyverekről való szuronyok voltak kötve... A támadást visszaverték. Vagy 150 halott nő maradt a porban, köztük 17—18 éves lányok. . . A megtizedelt légiós csapat tovább nyomult északra. November 4-én elfoglalták Kotót, 7-én pedig már Behanzin király kotopai várának ostromára készültek. A dahomeyi király ekkor békét kért... A békealkudozás alatt mindenféle ajándékokat küldtek, egybek közt marhát, amely igen ritka és drága. Az itteni marha alig magasabb egy 8 hetes magyar borjúnál. Kevés húsa van, és az is rendesen olyan kemény, hogy jobbnak találtuk sokszor az öszvérhúst. A velünk jött tirellieur senegalis (szenegáli vadászok) cola-diót kaptak ajándékba. A cola-dió** igen jó hideglelés ellen, és sokszor azt állítják, hogy a fekete azért nincsen kitéve anynyira a betegségeknek, mert reggeltől estig colamagot rágnak. íze nagyon keserű, héja igen kemény, és csak nagy bajjal törhető fel. A dió magja három részből áll, egyik része magától elválik a másiktól (kis rajzon szemléltetve). Reggel a fekete első dolga, hogy egy erre a célra szolgáló fával szép hófehér fogait tisztogassa. Két felső előfoguk két-két sarkát rendesen letörik, ez náluk éppen olyan hiúság, mint a mi tisztelt hölgyeinknek a rizspor az arcukon. Ami még a hiúságot illeti, abban a nem civilizált fekete sem marad hátra, így az arcuk, karjuk, sőt az egész testük tele van tetovirozással, és az olyan fekete, akinek a teste nincs jelekkel égetve, az nem számít előkelőnek. A légionisták újabb súlyos harcokat vívtak a bennszülöttekkel. Behanzin király kénytelen volt visszavonulni, Dodds tábornok csapatai bevonultak Cana városába és a várba. A vár igen nagy terjedelmű. Kapujainak különös faragványairól könnyű megismerni a szent templomait. Belsejükben különféle fétiche-k (bálványok), 3—4 méternyi fából készült alakok vannak felállítva... Különös, hogy bármilyen nagy az alak, rendesen csak egy darab fából van készítve. Az ilyen fétiche igen sok alakban van, hol egy térdén ülő asszony minden ruházat nélkül, hol férfi, hol kígyó vagy pedig krokodil. A fétiche mellett különféle természetes kecskefej, üres és tele pálinkás üvegek vagy pedig nagy fazék rizs van. De miután a tisztelt fétiche alakok mind ehhez nincsenek hozzászokva, az áldozati anyagok rendesen heteken át ott hevernek, míg meg nem eszik a patkányok. Innen nem messze van az úgynevezett áldozatok temploma. A templom sok folyosóból áll és kerek cirkuszalakú. Fedélzete emberi koponyákból van kirakva, a padlózatát szintén emberi fejekkel tapetirozták ki. A bejárat jobb és bal oldalán igen nagy, emberi vérrel megtelt edények álltak. A templom közepében néhány fából készült fétiche alak nézte az áldozatok kivégzését. November 15-én este Abomey előtt hat óra távolságban bivouakot (tábort) vertünk. De alig lett sötét, messziről nagy füstfelhők voltak láthatók. Abomeyt, Dahomey fővárosát a királyi család maga felégette... November 16-án délután 3 órakor minden lövés nélkül, de a legnagyobb óvatossággal bevonultunk a fővárosba. Sajnálatunkra a gyönyörű palotának csak egyes falait lehetett látni. . . E háború után Cotonou-ba mentünk... de nemsokára, 1893 augusztus elején újra Behanzin és csapatai után jártunk. Egészen Dahomey szomszédjának határáig jutottunk, míg végre Behanzin király minden hívétől elhagyatva, utolsó áldozatként még asszonyait kivégeztetve, átadta magát. * Manióka-ültetvény. A manióka (mandióka, kasszava, tudományos nevén: Manihot esculenta) a trópusi Amerikából származik, a spanyolok hozták át és terjesztették el Afrikában még a XVI. században. Az ismeretlen szerző által használt „manyok" név a spanyol rnanoco (francia: manioc) elnevezésből származik. (Szerk.) ** Magyarosan kóladió. A Cola nitida és Cola acuminata Afrika nyugati trópusi vidékein honos növényfajok. Magjuk 2 — 3% koffeint, valamint theobromint is tartalmaz, innen ered a kóladió rágásának élénkítő hatása. Manapság üdítőitalokat készítenek belőle.