Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 2. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1986)

ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Horváth Árpád: Cholnoky Jenőre emlékezik egykori tanítványa

Cholnoky Jenő minden óráján népes hallgatóság töltötte meg az egyetemi tantermet (Horváth Árpád gyűjteményéből) A Műegyetem általános mérnöki fakultására iratkozott be (út-, híd-, víz-, vasútépítés, térképezés). Egyetemi éveiről nem sokat beszélt, de elmondta azért, hogy Lóczyval — aki geológiát adott elő — Szentendrére kirándultak, s vele beszélgetve megtudta, hogy megkezdték a Balaton tudományos tanulmányozását 1890-ben. Ekkor kezdődött barátságuk, mert Lóczy észrevette, hogy tanítványa milyen elmélyülten foglalkozik a Balaton vizének ingadozásával. Életének nagy kalandja, az 1896—1898 közötti kínai magányos expedíciója egy életre szóló élményanyagot adott. Sokat, szívesen beszélt róla. Becslése szerint kb. 6000 kilométert gyalogolt, volt olyan nap, hogy 80 kilométert kutyagolt. Tanulmányozta a nagy kínai folyókat, kereste a „Harmadik Kiang" elhagyott régi medrét. Bányaszakértői, vízszabályozási előtanulmányok végzésével némi pénzt keresett, amivel utazását meghosszabbíthatta. Sokat beszélt az akadékoskodó hivatalnokokról, az őserdőkben megtett útjairól, házhajókról. Hazaküldött tanulmányai a Földrajzi Közleményekben jelentek meg. (Elbeszélései nyomán annyira fellelkesültem én is, hogy a Földrajzi Közlemények teljes addig megjelent évfolyamait végigböngésztem, cikkeit elolvastam.) Hajózott a hosszú Császár-csatornán. Azt mondta, hogy nagy kötetet tudna róla írni, ami érdekesebb lenne akármilyen regénynél. Sokat beszélt a kínai építészetről, szerszámokról, zsilipekről, csúsztatózsilipekről (amelyeken a hajókat szárazon vonszolják át), a kínai emberről. Cholnoky a katedrán Visszatérve professzori működéséhez, megállapíthattam, hogy gyenge emberismerete néha kínos helyzeteket eredményezett, sőt tapintatlansághoz vezetett. Harmadikos egyetemista lehettem. 1928—29 tele szigorú volt, s a kollokviumokat a karácsonyi szünet utolsó napjára tűzték ki. Éjjel 3 óra körül indultam Győrből. A kelenföldi állomásról a villamos nyitott peronján jutottam be a Múzeum körútra (ma az ELTE épülete). Kékre fagyott arccal, kialvatlanul botorkáltam be, amikor a folyosón összetalálkoztunk. — Maga alkoholista? — kérdezte kissé tüskésen. Kinyögtem, hogy éjjel utaztam, megfáztam stb. Megenyhült; jól kollokváltam, mint rendesen, sőt — talán, hogy simítsa a helyzetet — még el is beszélgetett velem. A lányok mosolyának, a fiúk dörgölődzésének nehezen tudott ellenállni. Volt olyan fiú, aki a földrajzi intézet hosszú asztalain mindig úgy rakta szét térképeit, planiméterét (térképi területmérő), hogy Cholnoky szeme megakadjon rajta. Meg is akadt, beajánlotta expedícióra, karriert csinált. Más hallgatókat az amerikai Harvard, Yale és más egyetemekre küldött ösztöndíjjal. Nem lehet mondani, hogy azok a „favorizált" fiúk és lányok különösebben hálásak lettek volna. (1970-ben, születésének százéves évfordulóján egyedül én írtam róla az Ifjúsági Magazinban, akik karriert csináltak a támogatásával — csendben maradtak.) Előadásain sok mérnöki feladatról szólt. Szerinte földrajzi kutatónak a mérnöki tanulmány a legjobb előkészület. Egy fiatal ember — Bendefy (Benda) László — érettségi után elment hozzá, s kérte, mondaná meg, milyen egyetemre iratkozzék be, ha kutató szeretne lenni. Tanácsára Bendefy általános mérnök, majdkora egyik legkiválóbb tudománytörténésze lett. Ő szervezte az abesszíniai kutatóutat. Amikor egy előadása után Cholnokynak írtam, hogy szeretnék az expedíción részt venni, lebeszélt róla, ahogy a máig őrzött — Révfülöpről 1934. augusztus 5-én kelt — leveléből olvasom. Igaza lett, nemsokára kitört az olasz—abesszin háború, az expedíció elmaradt.