Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 2. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1986)

ÉRTEKEZÉSEK - Kálmán Gyula: Mészáros Kálmán, Északkelet-Afrika vadászutazója

Mészáros Kálmán az egy perc alatt lőtt négy oroszlánnal menekül. Az egyik hirtelen megáll és felém bámul. Csak a fejét látom, amikor fegyverem dörren. Mintha villám ütötte volna le; azonnal eltűnt a magas fűben. Egy pillanat és a másik hirtelen kitör a bozótos fűtengerből és felém támad. Már ezt a támadást megelőzően fegyverem célgömbje a támadó oroszlán mellkasán pihent, utána éles csattanás, és a gyönyörű vad egy halálos lövéstől hörögve földre vágódik... Nem tagadom, kissé büszke örömmel fogtam a fényképezéshez, hiszen tudtommal egy perc alatt négy fejlett oroszlánt, s köztük két hímet, nemigen lőtt még afrikai vadász sem." Mészáros Kálmán föl volt szerelve az akkori idők modern filmfelvevő- és fényképezőgépeivel. Hosszú időt áldozott arra, hogy földbe ásott leshelyekből lefilmezze a vadakat, s fényképfelvételeket készítsen az állatokról meg a beutazott vidék népeinek életéről; mindezt azzal a szándékkal tette, hogy — saját szavait idézve — ,,a Természet egy-egy titkát ellophassa, s filmen megörökítve egyszer hazájába elvigye". Újra itthon 1935 októberében Mussolini fasiszta hadserege hadüzenet nélkül támadt rá Etiópiára. Mészáros Kálmánnak is menekülnie kellett. Gyűjteményének csak kis részét tudta magával vinni Tanganyikába (ma Tanzánia). Még több mint két esztendeig vadászott itt, s 1938-ban tért végleg haza Magyarországra. Még abban az esztendőben sajtó alá rendezte afrikai vadászélményeit, s „Abesszínia, a vadászok paradicsoma" címmel adta ki. E kötetében megcsillogtatja szépírói erényeit, amikor elbeszéli számos izgalmas kalandját. Ez a vadászkönyv Kittenberger és Széchenyi Zsigmond hasonló témájú művei mellett is megállja a helyét — sőt — megkockáztatva az egybevetést — azokéval egyenlő szakirodalmi rangú munka! Kiskunfélegyházán, majd 1954-től a Borsod megyei Ároktőn folytatta orvosi munkáját. 1962-ben ment nyugdíjba, s ekkor Mezőcsátra költözött. Még idősebb korában is számos előadást tartott a TITben; a hallgatóság nagy örömére mindig színesen, élvezetesen — de mértéktartó szerénységgel idézte föl afrikai kalandjait. Amikor 1956 őszén belövést kapott a Nemzeti Múzeumban kiállított csodálatos Kittenberger-gyűjtemény és a pótolhatatlan afrikai anyag elégett, az idős Mészáros Kálmán fölajánlotta megmaradt állatbőreit és trófeáit a Természettudományi Múzeumnak. Néhány apróbb emléktárgy mellett önmagának csak egy oroszlánbőrt, s egy zoológiai ritkaságszámba menő albinó keresztesmajom bundáját (még a császár keresztapjától kapta) tartotta meg — s kedves hegedűit, melyeket afrikai bonyongásai idején mindig magánál tartott, és egy-egy fárasztó nap után esténként a távoli magyar haza dallamait játszotta rajtuk. Még megérte válogatott írásainak megjelenését (KITTENBERGER—MÉSZÁROS 1970). A Buda-