Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 1. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1985)
ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Havas Gáborné: Középkori magyar utazók
Megélénkültek a pápai udvar keleti diplomáciai kapcsolatai is. Már 1245-ben megjelent az itáliai Piano da Carpini a nagykán udvarában, kíséretében Stephanus Ungarns hazánkfiával, majd 1253-ban a belga Rubruquis, aki a Volga menti Baskírországot, „másként Nagy-Magyarországot" is megemlíti. Az ő beszámolója csábítja a velencei Marco Polo családját a Távol-Kelet felé, míg végül az egyre halmozódó ismeretek szolgáltak alapul a nagy felfedező utazásokhoz. Az előbbiekben ismertetett középkori magyar utazások azok csupán, amelyekről feljegyzések maradtak. Amelyekről tudunk. És a többi? Híres nagy könyvtárakban lappanghatnak — gondoljunk csak a vatikáni könyvtár anyagára, vagy a nemrég hazakerült leuveni-kódex O-magyar Mária siralmára. De vajon kerül-e hozzá a jövőben olyan földrajzi érdeklődésű, a történelemhez is értő, latinul is tudó vállalkozó, amilyenek a régi idők papjai voltak, s napjainkban a geofizikus és geográfus Bendefy László, vagy Gergely Pál levéltáros, Domokos Pál Péter néprajzkutató meg a többiek. Nos, ha a mai reformokkal zaklatott művelődéspolitikánk kitermeli a megfelelő elhivatottságú és képzettségű kutatókat, bízvást számíthatunk arra, hogy még számos további felfedezéssel bővül a régi magyar utazások története. Dr. Havas Gáborné Budapest Újpesti rakpart 7. H-1137 IRODALOM ÁCS T. (1962): Egy tengerbe veszett magyar humanista költő a XVI. században — Filológiai Közlöny, 1 —2. szám BENDEFY L. (1936) : Az ismeretlen Julianus - Budapest ERDÉLYI I. (1961): Magna Hungária — Acta Archeologica, XIII. Budapest GYÖRFFY GY. (1965): Napkelet felfedezése - Budapest HAVASNÉ BEDE P.-SOMOGYI S. (1973) : Magyar utazók, földrajzi felfedezők — Budapest INGSTAD, H. (1972): Vikingek az Újvilágban - Budapest KROPFL. (1889): Budai Parmenius István — Századok, XXIII. Budapest QUINN, D. B.-CHESHIRE, N.M. (Eds., 1972): The New Found Land of Stephen Parmenius — University of Toronto Press HUNGARIAN TRAVELLERS IN THE MIDDLE AGES With the exception of the last 150 years, the majority of Hungarian travellers undertook the search of the original homeland and the groups of Magyars left behind on the east during the migrations. The members of the Dominician order in Hungary who spoke languages were commissioned by the Pope to convert the Cumanians and Magyars settled east of the Carpathians and this enterprise was also supported by the King of Hungary. After some attempts of martyrs Frater Otto (1232—1234) returned with the first reliable information on the homeland and it is now 750 years ago that Frater Julianus (1235—1237) found 'Magna Hungária' at the confluence of the Volga and Kama rivers, in the.vicinity of the present town of Kujbishev, with population speaking Hungarian. He returned to Hungary in a hurry with news on the attack of the Tartars. After his second expedition (1237 — 1238) he described the Mongol empire and society but the complete annihilation of the eastern Hungarians. The reports of Frater Julianus were preserved in the archives of the Vatican. New areas of almost the size of the Europe of his age (known only to the Don river) were discovered by him for the civilized west. Based on his information, the Papal court spread its diplomacy and conversion activity on the east. Towards the west exploration also started from the Hungary of the Middle Ages. In the 10th century, in the North-American voyage of Leif Ericson a Hungarian called Tyrker also took part. In 1583 the results of the tragically ended New Foundland expedition led by the English Sir Humphrey Gilbert were recorded in an epistle, from the chronicler, Stephanus Parmenius Budaeus, a Hungarian Humanist poet. Translated by Dénes Lóczy СРЕДНЕВЕСОВБ1Е ВЕНГЕРССИЕ ПУТЕШЕСТВЕННИСИ БолБшаи частБ венгерских путешественников, исклгочал последние полтора века, занималасв поиском их прародинБ1 и венгров, оставшихсн на востоке. Обрашение в католическуго веру куманов и венгров, живших на востоке от Сарпат, римскии папа поручил венгерским представителнм Ордена свнтого Доминика. Зто желание поддерживал и венгерскии королв. Перввга достовШрнБШ информации о «Магнхаунгарии» сообшцл монах Отто (1232—1234) и ровно 750 лет тому назад монах ГОлианус нашел ее там, где Сама впадает в Волгу. Население зтои странБ1 говорило по-венгерски. Узнав о приближагошемсн нападении татар, монах С)лианус поспешил вШрнутБсн в Венгриго. Во времи второи своШи зкспедиции (1237—1238) он узнал о полном уничтожении ВОСТОЧНБГХ вШнгров. В своих ПИСБмах он подробно описал Монголвскуго империго и ее обшШствШннБ1И строи. Зти докумШнтБ1 сохраНИЛИСБ в архивШ Ватикана. СЗлианус открвш длл цивилизованного Запада такум огромнуго территориго, которан по своеи плошади равннласв территории ЕвропБ1 до берегов Дона. Опиралсв на его информации, ватиканскии двор распространил свого дипломатическуго дШлтШлвностБ и обрашение в католическуго веру на востокШ. Из средневековои Венгрии двинулисв зкспедиции и на Запад. Известно, что венгр по имени Тиркер 6БШ спутником викинга Леифа Зриксона в его зкспедиции по Севернои Америке в X веке. О резулБтатах и трагическои судБбе зкспедиции сзра Хзмпфри Гилвберта знаем из литературного писвма (1583.) вШнгШрского позта-гуманиста Стефануса Пармениуса Будзуса, которвш 6БШ участником зтои нвгофаундлендскои зкспедиции. Перевела ЛНдмила Мал/очкова