Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 1. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1985)

IRODALMI FIGYELŐ - Könyvismertetések (B. D., K. J., K. S.)

IRODALMI FIGYELŐ N. A. Gvozdetsky: SOVIET GEOGRAPHICAL EXPLORATIONS AND DISCOVERIES (Szovjet földrajzi kutatások és felfedezések) Progress Publishers, Moszkva, 1974. 344 oldal, számos térkép és f énykép A moszkvai Lomonoszov Egyetem neves földrajzprofesszora, a világszerte ismert karsztológus, Nyikolaj Andrejevics Gvozgyetszkijebben a Szovjetunióban kiadott, angol nyelvű könyvében összefoglalja a szovjet geográfusok, óceán- és sarkkutatók hatvanéves munkájának eredményeit. A cári idők felfedező utazásait csak dióhéjban ismerteti, azokról ugyanis már korábban /. P. Magidovics A földrajzi felfedezések története című művében részletesen olvashattunk. (Magidovics könyve magyarul is megjelent 1961-ben a Gondolat Kiadó gondozásában.) Gvozgyetszkij bevezetőben idézi L. S. Berg szavait: „A mi hazánk — a mi házunk. Hogy megismerjük házunkat, hazánkat, mindenekelőtt jó képet kell látnunk róla a térképen!" A cári uralom alatt ugyan eltűntek az ismeretlenséget jelentő nagy fehér foltok Szibéria, Közép-Ázsia és az Arktisz térképeiről, de a részletes megismerés, a tudományos feldolgozás a szovjet hatalom éveire maradt. Gvozgyetszkij könyvének első felét e kutató expedíciók leírására és eredményeik összegezésének szenteli. A kutatások szervezésében jelentős szerepet játszott a Szovjetunió Földrajzi Társasága, melynek elődjét még 1845-ben alapították, tehát 27 évvel korábban, mint a Magyar Földrajzi Társaságot. A Szovjetunió térképe főleg az északi sarkvidéken változott meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után, különösen a Kara-tenger környezete. A Szevernaja Zemlja két nagy szigetét például 1913ban fedezték fel, de akkor csak a keleti és déli partokat térképezték fel vázlatosan, ismertelenek maradtak a nyugati partok, így a szigetek kiterjedését sem tudták. Ezt pótolta az 1930—32. évi expedíció, amelyet a Szovjet Észak-sarki Intézet szervezett. Nemcsak a Szevernaja Zemlját dolgozták fel, hanem sok új felfedezést is tettek: ekkor fedezték fel a Smidt-szigetet és a Szedov-archipelágus sok kisebbnagyobb szárazföldjét. A könyv második része a Szovjetunión kívüli szárazföldek és tengerek kutatásával foglalkozik. Ezek közül kiemelkednek a dél-sarki expedíciók, melyek 1957-ben a Nemzetközi Geofizikai Év alkalmából indultak és az Antarktikán állandó szovjet kutatóállomások létesítéséhez vezettek. Az egyik legnagyobb vállalkozás volt 1959-ben az a szovjet traktoros expedíció, amely a Vosztok állomásról elindulva, 50 fokos hidegben rendszeres kutatómunkát végezve, eljutott a Déli-sarkon létesített amerikai bázisra. (Csupán érdekességként említem meg, hogy a szovjet expedíció itt egy 15 perces föld körüli utat hajtott végre, a sarkpont körül — üres hordókkal kijelölt úton — kört jártak be.) A szovjet oceanográfiai kutatások főleg a Csendesóceán térségére összpontosultak. A Vityaz nevű szovjet kutatóhajó több tucat útján hallatlan tömegű mérést és tudományos megfigyelést végzett. Egyik ilyen kutatóútján fedezte fel Földünk legnagyobb tengeri mélységét, —11 022 métert mértek a Mariana-árokban. A könyv egyetlen hiányossága, hogy lemaradt belőle a névmutató, így a visszakeresés nehézkes. Dr. Balázs Dénes Alan Re id: DISCOVERY AND EXPLORATION A Concise History (Fölfedezések és kutatások Összefoglaló története) Gentry Books, London, 1980. 328 oldal, sok térkép, rajz és fénykép Néhány évvel ezelőtt egy menetrendszerű lökhajtásos repülőgéppel egy észak-amerikai indián érkezett Rómába, s a kiszálláskor látványos szertartással „felfedezettnek" nyilvánította Itáliát. A szerző ezzel a meghökkentő jelenettel vezeti be könyvét, s így kívánta érzékeltetni, hogy azok a hajdani híres európai felfedezők, voltaképpen az indiánok, eszkimók, tuaregek és más népek már régóta lakott földjeit, szigeteit találták meg. Ezzel azonban csak a „felfedezés" fogalmát kívánta valós megvilágításba helyezni, de nem kicsinyli le annak a jelentőségét, hogy a „nagy felfedező utazások" az egész emberi civilizáció számára korszakalkotó jelentőségűek voltak. A mű három részre tagolódik. Az elsőben kontinensenként és időrendben ismerteti a nagyobb földrajzi felfedező utazásokat i. e. 4000-től napjainkig. A második — legterjedelmesebb — rész lexikonszerűen, tehát ábécé sorrendben 300 földrajzi felfedezőt ismertet. A könyv befejező részében az író a felfedező utazások műszaki és tudományos hátterének fejlődését foglalja össze. Felvetődik a kérdés: szerepel-e magyar a Föld legnagyobb felfedező utazói sorában? Igen, de ez nem derül ki Reid művéből. Afrikáról szólva azt írja, hogy a fekete földrész „utolsó nagyobb térségét Teleki Sámuel fedezte fel, aki megtalálta a Naivasha-tavat, a titokzatos Rudolf-tavat és Omo-folyót, valamint a mocsaras Stefánia-tavat" (64. oldal). A közlés pontos, csak az maradt ki belőle, hogy Teleki — magyar volt. A mű lexikon részében a szerző részletesen ismerteti Teleki Sámuel kelet-afrikai útját és felfedezéseit, de itt sem esik szó a nemzetiségéről. Említi társát, Ludwig van Höhnelt is, akinek névírásából az követ-