Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 1. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1985)

ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Dojcsák Győző: Emlékezés Czegei Wass Sámuelre

oldalon hét óriás granuláló cauldron van felállítva, melyek egyszerre 250 font erezet vesznek be, mely aztán 6 óráig szünet nélkül kénsavban főzetik, a rafinírozást megelőzőleg. Ebből az ezüst osztvány nagy vályúkba vezettetik... Az ezüst . . . igen fontos nyereség ... de nem az egyetlen, mert réz osztvány is keletkezik. . . Az épület tetején különféle kádak végnélküli sokasága van, melyek az udvaron levő artéziai kútból láttatnak el vízzel a gyár használatára... A terület éjszaki oldalán a metallurgiai épületek helyezvék számtalan olvasztókemencékkel, égbenyúló kéményekkel, s kvarcz törő malmokkal .. . Éppen, hogy ott voltam, kezdett Vas barátom egy 6-ik nagyszerű épület felállításához, melyben egyedül réz fog olvasztatni és rafiníroztatni. Egy ilyen intézet nemcsak kiáltó szükség Kaliforniában (mert a rezet innét Európába viszik jelenleg rafinírozni), de kétség kívül hasznot hajtó vállalkozás is leend, mit szívből kívánok. . . A gyár . .. jelenleg az egyetlen a világon, mely működik. Párizsban egy hasonló létezik, de csak ezüstöt rafiníroz. Londonban Mr. Jones léptetett egyet életbe, midőn Ausztráliában az arany felfedeztetett, de sok költség és idővesztegetés után kénytelen volt véle felhagyni. Egy magyar mágnás (vagy mint Vas mondja: egy táblabíró) végre... elvágta a gordíusi csomót, s jelenleg képes Kalifornia kincsét oly olcsón változtatni kereskedelmi közeggé, hogy véle nem csak egyes vállalkozók nem konkurrálhatnak, de még a kormány olvasztóháza sem. Ily vállalkozás megérdemli, hogy nagy sikere legyen, s gazdagon jutalmazza meg a vállalkozók álmatlan éjeit s beléje fektetett több száz ezer dollár készpénzüket. S ha a vállalat jelenleg egyik legfő látnivaló nevezetesség a Csendes tenger parthosszán, melyet mindenki méltán bámul, mi magyarok valóban büszkék lehetünk gróf Vasra és társaira, kik a világ egyik legnagyobb nemzete kebelében hazánkat ily méltóan képviselik." Nincs okunk kételkedni Xantus leírásában, és hálásak lehetünk érte, mert ez az egyetlen leírása ennek az igazán jelentős magyar vállalkozásnak. Az sem von le az értékéből, hogy kisebb hibákat, tévedéseket is tartalmaz, és Wass Sámuelnek túlzott jelentőséget tulajdonít. Ő ugyanis valamilyen oknál fogva nem kedvelte Haraszthyt, ezért a neve említése nélkül, csak mint „magyar mágnást" említi,

20 akiről azért elismeri, hogy világra szóló jelentőségű tettet vitt véghez, amikor „elvágta a gordiusi csomót". Kilétéről csak Wass megjegyzéséből bizonyosodhatunk meg, hiszen Haraszthy — Amerikába menését megelőzően — Bács megye táblabírája volt. Talán azon sértődhetett meg, hogy a „mágnásnak" nem jutott ideje számára, és ezért az egyéb elfoglaltságairól sem tett említést. Rendkívül érdekes, hogy Xantus ottjárta idején (1856-ban) milyen jelentős fejlesztést csináltak, és hogy milyen sok emberrel dolgoztak. Az üzem azonban csak 1857-ig működött, amikor Haraszthy eladta

21

, és Wass véglegesen hazaköltözött.

22 Letelt tehát a 9 év száműzetésben, beteljesedett a korábbi jóslat, ami után idehaza is újra minden jóra fordult, hiszen 1861-ben már a felsőházban is elfoglalta a helyét, és ugyanabban az évben tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának. (Székfoglaló előadását a passzátszelekről tartotta.) Űtinaplója a következő évben jelent meg. Sajnos a tervezett terjedelmes műből, amelyben az igazán nagy távolságokon és érdekes vidékeken tett utazásait és tapasztalatait szándékozott megírni, csak két, aránylag vékony kötet jelent meg. Az első az Atlantióceánon át tett útjával New Yorkig, a második a Nyugat-indiai-szigetekig terjed. Hogy ez a munka nem lett népszerűbb, annak talán az volt a fő oka, hogy helyenkint hosszadalmas, nehézkes és kissé túl tudományoskodó, ami nem vonzotta kora olvasóit. Több szempontból is nagyon érdekes ez a könyv. A cím szerint egy száműzött életéről szól, de ő csak céloz rá, hogyan lett száműzött.

23 Mint írja, a szabadságharc alatt „.. .felettébb kényelmetlen s kritikus helyzetben fölszámíthatatlan érdekű lehetett a külföldre valakit küldeni, ha egyébért nem, bár csak azon okból is, hogy valamiként lehetséges, közlekedés eszközlésében működjék. Egyén kellett tehát..." Úgy kezdte a könyvét, mintha ő, Wass Samu 1849-ben csak úgy, a maga szakállára elhatározta: nagy utazásra megy, attól a céltól vezetve, hogy az addigi hiányos útleírásokat, amelyek „eddigelé nyelvünkön megjelentek", kiegészítse, mivel „a tudomány, utazási literatúránkban mindeddig nagyon ritkán, s felettébb csekély mértékben volt képviselve. .." „Sokan azt állítják, hogy (ez) csak szakkönyvekbe való... Mennyivel szükségesebb tehát az irodalmunkban, melyben éppen a szakkönyvek oly annyira ritkák", olvashatjuk az előszóban, aztán megemlíti, hogy „én tudományos képzettségre igényt kevésbé sem tartok, de a természeti tudományokat szenvedélyesen szeretem." És „dilettánsként" tíz oldalon át írt a Golf-áramlásról, meg sem említve, hogy az Atlanti-óceánon négyszer átkelve és a Karib-tengert legalább hatszor átutazva alkalma volt megfigyeléseket végezni. Csak annyit írt, hogy „vándorlásaim különösebben a világ tengerein történtek, annál fogva óhajtám a tengereket kegyes olvasómnak úgy bemutatni, amint azokat a tudományos felfedezések korában, s a tudományok óriási előhaladásával ismerni kell." Ezért útinaplóját

24 Liverpool részletes ismertetésével kezdi, majd szeretettel és őszinte érdeklődéssel ír a „tengerről". De nem elragadtatással: — „A tengerek, s a tengeri utazásnak gyönyöreit sokan megénekelték. Megénekelték a tengeren felbukkanó s elmerülő Napot, ... s minden egyebet. Azt hinné az ember, miszerint a tenger gyönyörei mellett minden egyéb csak kóficz és tentafolt. Bizony pedig mindazon megénekelt szépségek százszorta szebbek egy szép szárazföldi vidéken, hol annak ecsetelhetetlen szépsége csak emeli a hajnal és alkonyat dicsőségét. Tengeren ugyanazon vidéknek vagyunk középpontjába, délben ugyanaz a vidék látható, mi reggel volt, estve az ami délben, s reggel felkelőnk, hogy ismét ugyanazon vidéket szemléljük."

25 Könyvének tudományos értéke ma már vitatható, de az biztos, hogy azzal úttörőként lépett fel a tudományos ismeretterjesztés terén. Igazán elismerésre méltó az akkori szakirodalomban való tájékozott-