Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 1. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1985)

ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Szállási Árpád: Képes Gyula, az Arktisz magyar orvosvándora

A jégbe fagyott Tegetthoff ( J. Payer könyvéből) nyolc négylábú „mentőkaraván" készen állott, hogy a hajó süllyedése esetén a legszükségesebb, szelektált rakományt valamelyik hatalmas jégtáblára szállítsa. Aztán lesz, ami lesz... Szeptember 16-án már mínusz 19 °C volt a hőmérséklet. Az élelemkészletet fókák elejtésével pótolták, a bátrabbak egy-egy jegesmedvét is leterítettek. A Tegetthoff bordázatát szerencsére nem roppantotta össze a jég, így volt mindig hova viszszatérniök, noha a kajütök hőmérséklete a jégverem szintjén stagnált. Szeptember végén még a Novaja Zemlja partjainál vadásztak, majd ismét észak felé sodródtak. Több mint száz napos sarki sötétség társult a hóval világító télhez, a jég csapdába szorította az egyre ritkábban füstölgő gőzöst. Az emberek megsárgultan rótták szinte már céltalanul a napi útjukat. A skorbut ellen bevetették észak egyik vitamindús növénykészítményét, amely a Rubus chamaemorus (egy Skandináviában honos szederfaj) gyümölcséből készült és Tromsö kikötőjéből hozták, továbbá a maradék citromlimonádét. A hatás nem maradt el. A rettentő tél fogságából való kijutás első reménysugarát 1873 február közepén pillantották meg. A reménysugár a sarki sötétséget végre áttörő napsugár volt; olvadóban a jég, de nem annyira, hogy a Tegetthoff végre elindulhasson délre. Március 13-án Képes dr. is megbetegedett. Két hétig aggódtak felette. Medvehússal etették, amitől — szerintük — erőre kapott. A hajó aztán ismét sodródni kezdett. 1873 nyarán (aug. 30.) a Novaja Zemlja partjaitól északra végre földszegélyt pillantottak meg. Land! Land! Endlich Land! — kiáltották a megfigyelő matrózok, és valóban egy alpesi tájra emlékeztető vidék kápráztatta el a hóvaksággal küszködő tekintetüket. Többé nem volt beteg a hajón! Tudták, hogy az északi szélesség 80. foka és a keleti hosszúság 59. foka közelében elterülő jeges sziget felfedezése jól megszenvedett érdemük. A Tegetthoff kapitánya az első kiemelkedő csúcsra kitűzte a birtokbavételt jelképező zászlót, és elnevezte Ferenc József császár földjének. Aztán egy hatláb magas kőpiramist építettek a Wilczek-sziget közepén (elnevezve az északi sarki expedíciók egyik legbuzgóbb pártfogójáról), a térképre került néhány magyar név is, pl. Zichy-föld, Budapest-fok, majd felkészültek a következő tél átvészelésére. November 7-én bekövetkezett, amitől állandóan rettegtek. Egy éles jégtábla rést ütött a Tegetthoff oldalán, s igyekeztek menteni^ a még menthetőt, amit lehetett, szánra raktak. Életüket eddig is, s ezután még inkább a kutyáknak köszönhették. A kutyák hozzájuk bújva melegítettek, jelezték a jegesmedvék közeledtét, vontatták a rakományt, segítettek vadászni és játékra csábítottak. Ám a Tegetthoff hajótestét télen a jég könnyen tartotta, a kajütök egyelőre fedezéket nyújtottak. A petróleum és a terpentinolaj ugyan zsírszerűvé merevedett, de világításkor felolvadt. Az első veszteségük, Otto Krisch hajógépész jeges kősírba lett eltemetve, ami szomorú jeladás volt arra, ha nem akarnak egyenkint a sorsára jutni, el kell indulniok délre. A kezdeményező Képes dr. volt. A legszükségesebb holmikat szánra szerelték; sátor, mindenkinek nélkülözhetetlen hálózsák, a maradék élelem, spiritus, egy könnyű puska, egy kisebb iránytű és egy nagyobb hajóiránytű, noha az utóbbiakat a mágneses vonalak sűrűsödésével a korrekciót hozzáadva tudták használni. A hat újfundlandi és a két eszkimó-kutya vontatta a két-három szánrakományt, Carlsen irányításával