Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 1. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1985)

ÉRTEKEZÉSEK - Ifj. Bartha Lajos: A magyarországi első hosszúság-meghatározások és bázismeridiánok

hatalmas művében, a „Danubius Pannonico-Mysicus..." I. kötetében (Amszterdam, 1726) sorolta fel adatait. A földrajzi szélességet egy 2,5 láb (kb. 80 cm) sugarú kvadránssal mérték, a hosszúság meghatározásának módjáról nem ad közelebbi leírást. Tudjuk azonban, hogy észlelték a Jupiter holdjainak helyzetét, valamint a Merkúr bolygó elvonulását a napkorong előtt. Marsigli és Müller 7 hely mért földrajzi koordinátáját közli: Baja, Buda, Eger, Szeged, Szolnok, Titel és Zenta pozícióját. Ezek hosszúságának négyzetes középhibája +6' (±0,1°). Ez azonos a „kalendáriumi térképével", de az egyes helyek eltérése már csekélyebb. A legnagyobb mérési hiba —37' (Eger), a legkisebb csak +1' (Buda). Ezek a kor viszonyait tekintve aránylag jó hosszúságadatok tették lehetővé, hogy Marsigli és Müller kiigazítsa az előző korok térképeinek hibás Duna—Tiszaábrázolását. Bázismeridiánt nem alkalmaztak (a hosszúságokat Ferrohoz viszonyítva tüntetik fel), bár gyanítható, hogy mérésük alapdélköre a Duna alföldi, észak—déli irányú szakasza volt. Újabb hosszúság-meghatározások Az előbbieknél sokkal részletesebb és pontosabb földrajzi helymeghatározásokat végzett a sokoldalú Mikoviny Sámuel{1700—1750). Az 1720-as évek végétől Mikoviny megkezdte Magyarország részletes felmérését, és e célra egy jól meghatározott alapmeridiánra, valamint több, csillagászatilag bemért alappontra volt szüksége. Méréseiről egy önálló füzetben (S. Mikoviny: Epistola de methodo concinnadarum mapporum Hungáriáé. . . Pozsony, 1732), továbbá Bél Mátyás nagy művének, a „Notitia Hungáriáé..." I. és III. kötetéhez csatolt leírásban számolt be (Dékáni, 1903; Irmédi-Molnár, 1930). Mikoviny a pozsonyi vár déli tornyán áthaladó délkört választotta bázismeridiánként, ennek az alapmeridiánnak hosszúságkülönbségét a berlini, bolognai, nürnbergi, párizsi és bécsi csillagvizsgálókhoz az 1728. és az 1735. évi holdfogyatkozások részletes megfigyeléséből vezette le. A mérés pontatlansága aránylag nagy, ami a módszer hibájából következik. A pozsonyi bázismeridián hosszúságának négyzetes középhibája ±4'43" (Bartha, 1981). Mivel azonban az alapmeridián jól azonosítható volt, a mérési eredményét utóbb finomítani lehetett. Pontosabb eredményt ért el az ország néhány fő alappontjának egymáshoz viszonyított hosszúságkülönbség-meghatározásánál. Pozsony, Buda és Selmecbánya hosszúságának Bécshez viszonyított négyzetes középhibája +F 54", ugyancsak holdfogyatkozásokból levezetve. Ez nagyjából a legjobb pontosság, amelyet a XVIII. század első felében a hoszszúság-meghatározásban elérhettek. A korszak legnagyobb mérési pontosságát Hell Miksa (1720—1792), a bécsi egyetemi csillagvizsgáló magyar igazgatója érte el. Hell az 1750-es években kidolgozta a Jupiter-holdak fogyatkozásainak megfigyelésével elérhető legpontosabb hosszúságmérési módszert (Hell, 1765; Bartha, 1977). Módszerével számos obszervatórium Bécshez, ezen át pedig Nagyszombathoz viszonyított földrajzi hoszszúságkülönbségét határozta meg, az elvileg elérhető maximális pontossággal — magának Hellnek közlése szerint — ,,+ 1 sec, vagyis ±15"" (M. Hell: De differentia meridianum. .. in: Ephemerides Astronomicae anni 1765... Vindobona, 1764; Hell: Beiträge zur Praktische Astronomie... I., Breslau u. Hirschberg 1791). A pontosság növelése érdekében Hell több obszervatórium párhuzamos méréseit kombinálva középértékeket számolt, így valóban elérte az említett hibahatárt (Bartha, 1977, 1981 ). Bécs földrajzi hosszúságát Fokváros, Greenwich, Nagyszombat, Stockholm és Uppsala hosszúságához viszonyítva a bécsi délkör Párizsra vonatkoztatott hosszúságkülönbségét +14,6" hibával állapította meg. Még nagyobb pontosságot ért el Weiss Ferenc Xavérral (1717—1785), az 1753-ban alapított nagyszombati egyetemi csillagvizsgáló Bécshez viszonyított hosszúságkülönbségének meghatározása terén: a hiba mindössze +1"! Mivel azonban a Bécs—Párizs hosszúságkülönbség hibája ennél nagyobb volt, ez megnövelte a Nagyszombat—Párizs hosszúságkülönbség eltérését is. Végeredményben a II. nagyszombati meridián eltérése a valóságos hosszúságkülönbségtől —19"; ez az érték még mindig kitűnőnek tekinthető a XVIII. század második felének földrajzi hosszúság-meghatározásaihoz viszonyítva. Ennél is jobb azonban Eger földrajzi hosszúsága, amelynek eltérése csupán +5", míg e korszak jellegzetes hosszúságmérési hibái meghaladták a ± 1' is (Bartha, 1977). A nagyszombati egyetemet 1777-ben áthelyezték Budára, és itt a királyi palotának szánt épület tornyában folytatta működését 1780-tól az egyetemi csillagvizsgáló. Ettől az időtől kezdve a budavári meridián vált az ország alapdélkörévé, amelyet mind a térképezésben, mind a kalendárium számolásban felhasználtak (Dezső, 1944; Bartha, 1983). A budai bázismeridiánt Hell és Weiss igen nagy pontossággal állapította meg: az eltérés mindössze —3". (Hell: De longitudine. .. duorum novarum Observatorium... in: Ephemerides Astronomicae anni 1781... Vindob. 1781.) Ezt a pontosságot még a későbbi mérésekkel sem sikerült felülmúlni, így pl. a napfogyatkozások és a Hold csillagfedéseinek segítségével levezetett értékek hibája —13" (Bartha, 1981b). A budavári alapdélkör mérésével, a XVIII. század végén zárhatjuk le a hosszúság-meghatározások „klasszikus" korszakát. A budavári (I. budai) bázismeridián 1815-ig volt Magyarország alapdélköre, amelyet a csillagászatban, térképészetben és az időszámításban egyaránt használtak. Ezt váltotta fel 1815-től a Gellért-hegyi bázismeridián, amelyet azonban már új, modern módszerekkel mértek ki. ÖSSZEGEZÉS Az európai és a magyarországi hosszúságmérések — a feldolgozás tanúsága szerint — az 1670-es évek körül még csak a 0,1—0,3° közti pontosságot érték el. A XVII. század végén, a távcső és az ingaóra elterjedésével a mérési pontosság 0,l°-nál jobb értéket ért el. A XVIII. század első harmadában a pontosság már 2—6' közt mozgott. A XVIII. század