Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)
Társulatok szerveződése a XIX. században
Mivel a birtokosok egyedül a terület belvízi rendezését nem tudják megoldani, „ezért ezen magában természetes egészet képező vidék szabályozására a társulati együttműködés terén egyesülünk. " A társulat megalakulását a közlekedési minisztérium 1853. szeptember 29-én 4933/s. szám alatt hagyta jóvá. Ezt követően Debrecenben 1853. november 30-án most már megtartották az „alakuló közgyűlést", melyen bemutatták a Bodoki Károly es.kir. osztálymérnök által készített szabályozási tervet. A Társulat neve Alsó Berettyó szabályozási külön társulat lett. A társulati szerződés szerint az érdekeltségi terület 103 389 kh, mely 1854-ben 121 248 kh-ra emelkedett, egyúttal a Társulat neve is változott: Alsó Berettyó Szabályozási Társulatra. Az 1855. évi nagy árvizet követően a helytartóság 1856. november 12-én kelt 14824 sz. rendeletével a Társulat kezelésébe utalta a Felső-Berettyó szabályozását is a farmosi magaslatokig. A Társulat ezt tudomásul vette és befogadta a Felső-Berettyó vidéki, valamint a Kék-Kálló és Kis-Körös oldalkiömlése által érintetteket. A Társaság neve ettől kezdve Debreceni Berettyó szabályozási társulat lett. Az 1865. május 10-i közgyűlésen jelentették be, hogy a Berettyó nagysárréti kiágazását elzárták, s a Berettyó egész víztömege a Sebes-Körösbe be lett kötve. A Berettyót és a Sebes-Köröst összekötő 11. sz. átmetszés 1857-ben, a Kismarja-Szalárd közötti 14 km hosszú csatorna pedig 1866-ban készült el. Szauet hivatali áthelyezése miatt 1859. november 14-én lemondott tisztségéről, utódává előbb Huzly Károly kisprépostot, majd Bay Ferenc cs. és kir. megyei úrbéri törvényszéki elnököt választották, aki aztán megyei hivatala megszűntével - 1866. december 10-én a társulati elnökségről is lemondott. 1861. január 10-én a közgyűlés Csiffy Lászlót választotta elnökké, utóda május 3-tól Dobozy István lett. 1863-ban borzalmas aszály pusztított az Alföldön, amelyet aztán rettenetes éhínség követett. Olyan nagy volt az ínség, hogy Báránd község e szomorú alkalomból „Gyászlap"-ot adott ki az aszály következményeiről. Az éhínség rákényszerítette a kubikos munkától eddig idegenkedő lakosságot, hogy a Társulatnál földmunkavégzést vállaljon. Az 1864. május 2-án és 3-án tartott választmányi ülésen a Társulat úgy döntött, hogy nemcsak azoknak fizetnek, akik dolgoznak, hanem azoknak is, akik megfelelő munkaeszközök (targoncák) hiányában nem tudtak munkát végezni. Lényegében ettől az időponttól számíthatjuk az Alföld kubikostársadalmának kialakulását. Kubikos talicska