Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)
A Hortobágy-Berettyó medence népeinek története
A közúti hidat Apaváránál építették meg, tervezője Sipos Lajos vármegyei főmérnök volt. A megvalósítással kapcsolatos tárgyalások 1865 áprilisában kezdődtek. Az új rácsos szerkezetű ívhíd építésének idejére terelőút és egy ideiglenes fahíd épült. A híd 1893-94-ben kész lett, elkészítése után 50 évvel a második világháborúban a visszavonuló német csapatok robbantották fel. Az új vasbetonból épült hidat 1967-ben helyezték üzembe. 13 Az Apavári közúti híd megépítéséig Nagyváradról Szolnokra részben a Debrecen-Szolnok közötti úton közlekedtek, Nagyvátadról Berettyóújfalun keresztül mentek Bihartordára, onnan Dancsházán és Bárándon át Ágotára, innen Karcagra. Területünkön az egyik legfontosabb út Debrecen és Nagyvárad között vezetett. Debrecenből Mikepércs, Hajdúbagos, Hosszúpályi, Pocsaj, Nagymarja, Kismarja és Bihar voltak a közbeeső állomások. Kereskedelmi és hadiút is volt. Ezen az úton való közlekedés érdekében építette I. Rákóczi György 1641-ben a pocsaji várat. Ezt a várat Szalárdi János szerint a fejedelem Velencéből és más külső országokból hozatott „föfundáló és kőmíves, s egyébféle jó mesteremberekkel" építtette. „Megbízza Debreczeni Tamás oeconomust, hogy Nagy és Kis Mária felé híd építtessék. Megépül tehát a Berettyó parton egy derekas vendégfogadóház, az előtt egy három keréken forgó főmalom, az előtt ismét a Berettyón és annak éreni részén hidak, töltések építtettek vala és nagy hosszú vám is erigáltatott vala... Az hídon felül... lévén egy nagy töltésű régi, puszta Földvár arra be, az Eren által híd és emelős kapu építtetvén. .."A vár négy sarkára föld hantokkal... regulaliter bástyák is rakattak. "A vár az Ér és a Berettyó összefolyásánál hidakkal volt megközelíthető. 14 Szejdi pasa 1860-ban a pocsaji várat elfoglalta, Pocsaj lakóit pedig egy szálig kiirtotta. A TIKOVIZIG tervtárából ismerünk egy hidat, mely Pocsajnál ívelt át a Berettyón, s ennek kilenc nyílása volt, a leghosszabb a meder fölött 14,76 m nyíláshosszal, egy függesztŐműves szerkezettel. A többi nyílás fölött egyszerű fagerenda szerkezet volt, melynek nyíláshossza 6 és 9 m között változott. A mocsarakon, lápokon levő erek, s a Berettyón, a Hortobágyon és a Sebes-Körösön is fa hidak voltak, s ezek a II. József-féle katonai térképen is láthatók. Ezek általában cölöpjáromra állított, kéttámaszú gerendahidak voltak. A Sárrétek különleges átkelői voltak a bürühidak, melyeket széles vízállások sekély medrébe építettek úgy, hogy a mocsárba vert facölöpök közé nádat fektettek, s azt ledöngölték. A hozzá vezető utak töltése az árterek zsombékjaiból, kotukból készültek. 15 Azokon az átkelőhelyeken, ahol állandó híd építése valamilyen okból nem volt lehetséges, ott az átkelés kompon, réven, vagy ideiglenes hidakon történt, (hajó, vagy pontonhidak). Területünkön két ilyen jelentősebb átkelőhely maradt fenn hosszabb ideig: Csege-Ároktő és Egyek—Tiszadorogma között. A Sárrétek jellegzetes közlekedési eszköze volt a sárhajó, melyet a vízen evezővel és rúddal hajtottak, a sáron pedig lóval húzattak. 16 13 Dr. Tóth Ernő id.m. 41-42. p. és Hajdú-Bihar megyei Levéltár IV.B. 9021a. 31316406 és 42717904 sz. iratok és IV.B. 9051b. 1733/1893 sz, iratok. 14 Dr. Tóth Ernő id.m. 15-16. p. és K. Nagy Sándor: Bihar ország. Nagyvárad, 1884. 18. p. 15 Dr. Tóth Ernő id.m. 21. p. 16 Györffy István: Nagykunsági krónika. Bp., 1941.
