Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)

Élet a lápon

szükségkendővel is, egy 80 x 100 cm-es lyukacsos kendőt kötött a halászó ember a derekára, s két kezével maga előtt kiterítve tartotta. A víz a lyukakon kifolyt, s a hal a kendőben maradt. De halásztak fáskosárral is. Kuttyogtató halász a Tiszán Brutális módja volt a halászatnak a taposó halászat. Amikor a kis vizek nyár végén leapadtak, az apróbb, igénytelen halak - a kotuba menekültek. Ekkor kezdték kitaposni a kotut, a taposással a víz eltűnt a sárból, a hal pedig a sár tetején maradt. Rekesztő halászat. Rekesztessél is halásztak. Ez abból állt, hogy a kis folyón a szegény emberek gátat emeltek, s bizonyos távolságban réseket hagytak, s a résen átmenő halakat kosárral megfogták. A Berettyón és a Kallón ezt „hurca-gát"-nak nevezték. A Berettyó mellett a kosarat „hurcá"-nak, a Kalló mellett „halfogó kosár"-nak nevezték. A rekesztő halászatot ritkán mozgóhalászattal kötötték össze. A kisvizet őrhálóval elrekesztették, az őrhálótól távol, de azzal szemközt hosszú vontatókötélen a két parton két-két ember meghúzta a nagyhálót. A halak lassan a vontatott hálónak úsztak. Amikor elértek a lerögzített hálóhoz, összekötötték az őrhálóval, s a két hálót a másik partra áthúzták. A rekesztő halászatnak a hajtó- és kerítőhalászattal történt egyesítését „tiszaverés"-nek nevezték, s általában késő ősszel végezték. Vészlés. Ezt leginkább a tiszadadai halászok ismerték. Legegyszerűbb fajtája a „lésza", vagy „lécka". A halász ősszel, vagy télen leszedte a jól érett fűzfavesszőt, leállította egymás mellé és áthuzalta. Kiöntéskor kivitte a fokra és ott felállította. Apadáskor a hal fennakadt a vészen. Amit Tiszadobon „vész"-nek, vagy „vejsz"-nek, azt a Sárréteken „vészi"-nek nevezték. A versét (varsát) áradásos partokon, holtágakban, a Tisza egykori fattyúhajtásaiban, az elnádasodott vadvizekben rakták le. Anyagát a környezet szolgáltatta. Ütőhalászat. Legprimitívebben Tiszacsegén művelték. A koppantó tulajdonképpen egy életlen 1 kg súlyú vaskalapács volt, ezzel fejbe ütötték a jégre vágott lékre kihúzódott legnagyobb halat, s mielőtt eltűnt, merettyűvel kiemelték.