Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)
Az 1966. évi jeges ár
gyújtani. Másfél hónappal karácsony után szépen díszlett a karácsonyfa, mintha most díszítették volna fel. A lepedő és a dunnahuzat szinte sütött a hidegtől, mikor belevetettük magunkat fáradtan az ágyba. Jó negyedórát vacogtunk, mire átmelegítettük a közvetlen környezetünket, hogy el tudjunk aludni. Szinte jól esett kijönni másnap reggel a szabad levegőre, a +8 fokos melegbe. A következő két nap, február 11. és 12-én a szomszédos községekből töltésépítésre érkező Tsz tagok eligazításával és munkába állításával telt el. Megérkezett Debrecenből Haska százados vezetésével a Polgári Védelemnek egy 200 fős csapata, és megjöttek kb. 300 fővel a MÁV Pályaépítő Főnökségének pályamunkásai, akik tapasztalt építők voltak, szervezetten, táboti konyhával ellátva a legkritikusabb helyen is beállíthatók voltak, saját vezetőjük felügyelete alatt. Később végig járva az elkészült lokalizációs vonalat, szemmel látható volt a különbség a MÁV építőmunkásai és az önkéntes segítők kevésbé szakszerű munkája között. A községi tanácselnök mindenben segítségünkre volt. Két szobát adott át a védelmi stábnak a községházán telefonnal, ahová még az ideiglenes árvízi rádiót is beállítottuk, közvetlen kapcsolatot teremtve a helyszíni munkákkal és a védelmi központtal is. A rádió, TV és újságírás megkeresésére csak Navracsics István, lokalizációs védelemvezető adhatott nyilatkozatot. Ezen a téren is szigorú rend és fegyelem volt. Február 11-én azonban - más elfoglaltsága miatt - Navracsics Pista rám bízta, hogy kísérjem el Szeghalomra Tóth Sándort, a TV Híradó riporterét, egyben operatőrét, hogy felvehesse a jég robbantási munkáját a híradó számára. Nekem is nagy élmény volt ez, hiszen ilyen közelből eddig én sem kerültem kapcsolatba a jeges ár elleni védekezéssel. Dupla adag töltetet rakott be a robbantómester, hogy jól látható legyen a felvételen a robbantás. Szépen is sikerült a felvétel, magam is láttam este a TV Híradóban a beszámolót. Bizonyára megnyugtatta a nézőket, hogy milyen hatékony eszközökkel igyekeznek úrrá lenni a „vizesek" a kritikus helyzeten. Sajnos a valóság az volt, amiről az egyetemen is hallottunk vizes professzorunktól, hogy az ilyen kézi robbantásnak főleg az erkölcsi hatása nagy, úgy érzik az emberek, hogy tesznek valamit a bajok orvoslására. Hiába volt itt a dupla töltet a robbantásnál, bizony alig tudott 1-2 köbmétert levágni az összetorlódott jégtömbből. Napokig kellett robbantgatni, mire végre jégmentesíteni tudták a szeghalmi híd és a gőzhalmi (Temesvári) híd között szakaszt. Február 12-én a lokalizációs stábbal végig jártam motorcsónakon az elárasztott területet Kórószigettől a Kutas-Berettyó torkolatig. Szomorú volt látni azt a tíznél több tanyát, ami vályogból lévén akkotta már összerogyott csak a galambok repkedtek a háztetőkön és a ház kötüli fák ágain. Egyedül egy Tsz major téglaépületei maradtak állva. Ezt a majort a későbbi vésztározó tervezése során is töltéssel terveztük körül venni. A motorcsónakkal időnként meg kellett állani, mert a propellere rácsavarodott a le nem vágott kukoricaszár címerre. Ilyen magasan állott sok helyen a kiömlött víz. Megnéztük a gátszakadás helyét is közelről. Egy fiatal erdő volt valamikor előtte. Azt az átbukó víz és jég ledöntötte, legallyazta, meghegyezte. Úgy nézett ki, mintha óriások „Marokkó" játékot játszottak volna, s ott eldobták volna a pálcikáikat. Bejárásunk során a látottak alapján eredményesnek ítéltük a lokalizációs munkát, megnyugodva tettünk haza. Este azonban a meteorológusok a Dunántúlon szélvihart jeleztek, ami ha ideért, nem tett volna jót a sok helyen csak nyúlgátszerűen kiépített lokalizációs vonalnak. Nem fekhettünk le tehát február 12-én este, mert az árvédelmi törzs utasítására nagyfényű lámpával éjjel járőröznünk kellett nekünk, műszaki vezetőknek is a lokalizációs vonalon. Szerencsére a dunántúli szélvihar nem ért ide az Alföldre, így fellélegezhettek Csökmö, Újiráz és Darvas lakó is, ha tudtak róla. Ezen a napon Papp Ferenc védelemvezető Csökmöre küldte Csepregi László gépészmérnököt, hogy velem együtt járja be a környéket és keressünk olyan védvonalat, ami a lokalizációs töltés esetleges elhabolása esetén egy második lokalizációs vonalként kiépíthető lenne. Bizonyára a dunántúli szélvihar indikálta ezt a gondolatot. Kissé
