Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)

Az 1966. évi jeges ár

Töltésszakadás képe a reggeli ködben 10-én 9:00 órakor D. Nagy József (tiszalöki felügyelő) visszaemlékezése 1966. február 9-én a TIVIZIG árvizes ügyeletéről telefonon értesítést kaptam, hogy Tiszalök térségében levő kubikos brigádokkal - 50-60 fővel - Berettyóújfaluba árvízvédekezési munkára 2 napi hideg élelemmel vonuljak be. Az értesítést délelőtt 9 óra körül kaptam, a meghatározott helyekre szóló gyülekezőt pedig 11 órára adták ki. Délután öt óra körül értünk Berettyóújfaluba, ahol a védelmi központban megtudtuk: az éjszakára készenlétbe helyeznek bennünket, ez idő alatt az elszállásolást a kultúrházban kell megoldani, a szalma és a szalmazsákok a helyszínen vannak. Az elhelyezkedéssel éppen félkész állapotban voltunk, amikor jött az értesítés, Csökmöre kell mennünk töltéskoronát meghágó víz elleni védekezésre. Jelentkezni a Tanácsházánál kell. Itt deszkával meg homokzsákokkal megrakott Zetorok vártak bennünket, ezekre felszállva elindultunk a környéket ismerő Zetor-vezetőkkel a helyszínre. Ködös, nyirkos idő volt, a látótávolság 100-150 méternél nem volt több. Útközben láttunk kisebb tócsákat, hisz hóolvadás volt, de ez még nem volt gyanús. Amikor kisebb jégtáblákat láttunk úszni, akkor kezdtük érzékelni, hogy itt valami nincs rendben, a víz mind nagyobb és egyre több az úszó jégtábla. A Zetor vezetővel konzultálva jobbnak láttam, hogy viszszaforduljunk. Mind a három jármű visszafordult, de az utolsó elakadt. Megpróbáltuk kivontatni, de ez nem járt eredménnyel, csak a traktort sikerült leakasztani, hogy most már a két Zetor húzza ki a pótkocsit, de ebbe is beletört a bicskájuk. így tizenhármán a pótkocsin maradtunk. A Zetorok elmentek, vitték a hírt, mi pedig vártuk a segítséget. A motorok zajának elhalkulásával már hallatszott a töltés felől a kiabálás: kiszakadt a gát! Nehéz éjszaka volt. Segítségért kiáltoztunk, igyekeztünk nem pánikba esni. Mindenki a menekülési lehetőségekre gondolt, de ez csak kintről volt várható. Felvetődött köztünk, ki jöhet értünk, milyen eszközzel. Saját vízügyi munkatársaink, honvédségi kétéltűek, szovjet hadsereg alakulatai, helikopterrel? Azzal múlattuk az időt, ha megjönnek, melyikre hogyan lehet felszállni. A kora hajnali órákban hallottunk hangfoszlányokat a töltés felől, hogy elindultak csónakkal értünk. Ez bíztató jel volt. Abban megállapodtunk, hogy sorshúzással döntjük el, hogy ki megy ki az első fordulóval. A csónak nagy nehezen, hang után tájékozódva megérkezett. Nagy volt az öröm, hogy végre ebből a nyomorult helyzetből meg lehet szabadulni és az első fordulóval 7 fő elindult a töltés itányába. Ekkor még kb. 50 cm kint volt a pótkocsi tetejéből. Kb. egy-másfél órát vett igénybe, míg visszajöttek a másik fordulóért, akkor már csak 20 cm volt kint. Szerencsére a második fordulóval mindannyian kimentünk és megmenekültünk.