Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)

Társulatok a Közép Tiszántúl területén a dualizmus korában

A védtöltéseket, csatornákat és műtárgyakat egy évszázad alatt munkások ezrei építették, ezzel a társulat a legnehezebb években adott kenyérkereső foglalkozást az Alföld sokezer nincstelenjének. A folyószabályozási, ármentesítési, lecsapolási, vasút- és közútépítési munkák a 19. század második felében már az ország egész területére kiterjedtek, munkaerő szükségletük egyre nagyobb lett. A jobbágyfelszabadítás, majd az úrbéri rendezés kitermelte a föld nélkül maradt szegényeket, akik csak ezeken a területeken találtak megélhetést, s most már a felvidéki munkások mellett az alföldi kubikosok is megtanulták a töltésépítési-csatornaásási földmunkát. Az Alsó-Szabolcsi Tiszai Ármentesítő Társulat, mely az 1860. évben visszanyerte korábbi nevét, székhelyét 1893 októberében Tokajból Debrecenbe tette át.

13 A teljesség igénye nélkül emlékezzünk KOVÁCH Sámuel, EGGERT József, BENEDEK Pál, VÁRADi Géza, DIENES Barna, MENDIK Antal, MARCH HART József, P. ÁBRAHÁM András, VÁGÓ Gyula, FELSZEGHY Béla, DALMY József, LAULONER József és TÖRÖK Kálmán mérnökökről, akik a társulat fejlesztési munkáit tervezték, irányították, és a Társulatfennállása idején a nagy ár- és belvizek elleni védekezésben hősiesen helytálltak, és akikre a magyar mérnöki kar ma is büszke lehet. Szintező műszer a 19. század második feléből Előbb Hatvan u. 2. sz. alatt működött a Társulat, egyemeletes székházának 190Tben történt felépítése után a Széchenyi u. 46.sz. alá költözött. Az épületre 1939-ben második emeletet húztak. A több mint egy évszázadon át eredményesen működő társulatot végül a 6060/1948 Korm.sz. határozat szüntette meg, mely az összes vízgazdálkodási ügyeket államosította.