Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)

A szocialista vízgazdálkodás korszaka a Közép-Tiszántúlon

kikoptak a gyakorlatból. Persze a fejlődés ezzel nem állt meg, s egy következő időszakban - az ország villamosítási programjával párhuzamosan - megkezdték az átállást az elektromos üzemmódra. Sajátos helyzet alakult ki. Előfordult, hogy a gőzüzemű telep szomszédságában megépült a legmodernebb technikával felszerelt szivattyúépület, hirdetve az egykori és mai technika egymásrautaltságát. A már nem üzemelő telepek egyik-másikában meghagyták az egykori berendezést, s ma technikatörténeti bemutatóhelyként szolgálnak az újabb korosztályok okulására. A belvízrendszerek kiépítettségüktől függően eltérő mértékben álltak feladatuk magaslatán. A közép-tiszántúli térség az 1940-1942-es években küzdött leginkább a belvizekkel. A térség belvízrendszerei között nem ment ritkaságszámba a 60-90 napos levezetési idő, de szélsőséges esetben az Alsónyírvízi belvízrendszernél 120 nap alatti levezetési időt vettek méttékadónak a csatornarendszer tervezésénél. Az igényeknek ez már az 1960-as években sem felelhetett meg. (Az 1965-ös vízgazdálkodási keretterv a kora tavaszi belvizek levezetését 20 éves távlatban 13-14 napban szabta meg, ezen túl viszont 7 nap levezetési időt tűzött ki célként.) A csatornarendszer bővítése és a szivattyútelepek modernizálása a harmadik ötéves tervidőszak egyik fontos feladataként jelentkezett. A síkvidéki vízrendezés helyi szintű tennivalóiban (így pl. a harmadrendű csatornák kiépítésében) megkülönböztetett szerepet szántak a frissen alakult vízgazdálkodási társulatoknak, annál is inkább, mert sok helyen a főművek biztosítani tudták volna a belvizek levezetését, de hiányoztak azok a csatotnák, amelyek összegyűjtötték és elvezették volna a káros vizeket. Az alábbi rövid összeállításban tekintsük át a szivattyútelepek fejlesztésének, a szivatytyútelepi kapacitás növekedésének utóbbi ötven évét! Területünkön az alábbi belvízrendszerek működtek: a belvízrendszer megnevezése területe sorszáma (ha) 47. sz. Kálló-Alsónyízvízi 130 000 48. sz. Keleti-főcsatorna menti 196 300 49. sz. Hortobágyi 89 500 50. sz. Nyugati-főcs. menti 78 200 52. sz. Tiszafüredi 10 000 53. sz. Ágotái 11 000 54. sz. Hamvas-Sárréti 69 700 55. sz. Réhelyi 16 600 56. sz. Szeghalmi 36 800 57. sz. Ér-csatorna 13 500 58. sz. Berettyó-Sebes-Körös közti 89 600 67. sz. Gyomai 48 400 (A rendszeren kívül még idetartozott a tiszaeszlári Bazsi öblözet is) A Kálló-Alsónyírvíz belvízrendszer fejlesztését eredetileg hagyományos technológiával, a belvizek mielőbbi befogadóba juttatásával tervezték. A beruházás megindítása után határozta el a vízügyi igazgatóság, hogy a vizek gyors levezetése helyett - ahol erre lehetőség van, - a vizek visszatartásával