Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
Társulatok a Közép Tiszántúl területén a dualizmus korában
1863-ban borzalmas aszály pusztított az Alföldön, amelyet rettenetes éhínség követett. A szabályozási munkák végzésétől eddig idegenkedő lakosság most már tömegesen jelentkezett munkára. Az 1864. május 2-án és 3-án tartott választmányi ülés erről így emlékezett meg: „...miszerint a közelebbi időben, az eddig nagy részben visszavonult és illetőleg, a munkában válogató ínséges — már most a legszigorúbb eszközökkel kényszeríttetvén, egyszerre és váratlanul ezrenként tódult a munkahelyekre, a társulat pedig oly hozzáadással szólittatott fel nagyobb számú targoncák rögtöni beszerzésére, hogy ha a megjelent munkások, azok hiányában nem dolgozhatnának, akár dolgoznak, akár nem, fizettessenek. " Ez valóban olyan humánus intézkedés volt, amely párját ritkítja. Az ínségeseknek akkor is fizettek, ha szerszám hiányában nem tudtak dolgozni! Az is igaz, hogy ezekre a munkákra a kormány hitelt adott, ezt azonban a társulatoknak vissza kellett fizetni. A Társulat 1869. május 20-án tartotta Debrecenben utolsó ülését, s ekkor mondott le az elnökségről DOBOZY István, akit aztán KELEMEN Sándor követett e tisztségben. Ezen a közgyűlésen emlékeztek meg az 1868. december 10-én Biharnagybajomban — munkavégzés közben — elhunyt BODOKI Károly érdemeiről, 23 aki élete nagy művét nem tudta teljesen befejezni. A Társulat székhelye ettől kezdve Nagyvárad lett, az 1869. július 1-jei választmányi ülést már ott tartották. A Társulat neve és területe már eddig is sokat változott, hiszen 1859 és 1868 között az Ér-szabályozás is a Társulathoz tartozott, s ekkor neve "Berettyó és Ér- szabályozási debreczeni társulat" volt. Az igazi változások azonban még csak ezután következtek. A Sebes- és Hármas-Körös jobb parti töltéseit a Társulat építette ki Körösladánytól Simafokig. Simafoktól a Szolnok-aradi vasútvonal töltéséig a gyomaendrődi WoDiANER-utadalom épített saját birtoka védelmére töltést, innen tovább Bánrévéig a mezőtúri érdekeltség. A Társulat 1879-ben a Hármas-Körös jobb parti töltésvonalait is átvette. Viszont még ebben az évben kiváltak a Körösladánytól lefelé eső, s fentebb említett töltések érdekeltjei a Társulatból, és Ivánfenéki társulat néven új társulatot alakítottak. Ez sem tartott azonban sokáig, mert az 1881.évi LII. tc. alapján a közlekedési miniszter 18985, 25045 és 40341 sz. alatt elrendelte nemcsak az Ivánfenéki társulat csatlakozását, hanem a Mezőtúr-mesterszállási érdekeltségek csatlakozását is. Az így kibővült társulat neve: "Berettyó-Ivánfenék-Mezőtúr-Mesterszállási vízszabályozó és ármentesítő társulat". A kibővült Társulat székhelyei Nagyvárad, Gyoma és Mezőtúr voltak. 1890-91-ben tisztázódtak a Társulat határai a szomszédos társulatokkal, majd megvonták a határvonalat a három osztály között is. így aztán nem jelentett problémát, amikor 1895-ben a földmívelésügyi miniszter engedélyével három önálló társulattá alakult, s a felső osztályból létrejött a Berettyó vízszabályozó és ármentesítő társulat 110 460 kh [63 570 ha] érdekeltségi területtel. Az 1860-as évek szárazságát a következő évtizedben csapadékos időszakok követték. Az árvízszintek magassága évről-évre emelkedett, s napirenden voltak a gátszakadások 24 Emlékére a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság 1993. december 10-én, a helyi Szűcs Sándor Múzeum falán emléktáblát helyezett elterelését kérte, mert féltette a víztől meglévő beltelkeit. (Ráth Elemér fent id. mü 12.p.) 1871-ben Szentpéterszegnél és Berettyóújfalu—Bakonszeg közötti szakasz hét pontján. 1872-ben a szentpéterszegi magaslaton ömlött át a víz. Az 1878-1879. évi jeges téli árvíz az esztári templomnál, a Dankafenéknél és Szeghalom felett két helyen okozott gátszakadást. (Tiszántúli Területi Vízgazdálkodási Keretterv- TTVK, 1965. 109.p.)
