Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)

A szocialista vízgazdálkodás korszaka a Közép-Tiszántúlon

eredményre, így az erőmű és zsiliptáblák védelme érdekében a duzzasztást meg kellett szüntetni. 30 Ilyen körülmények között félő volt, hogy a Keleti-főcsatorna vízellátó funkcióját csak részlegesen tudja teljesíteni, s ezért vízkorlátozást kell bevezetni. Ennek elkerülése érdekében a TIVIZIG szakemberei azzal az eredeti műszaki megoldással álltak elő, hogy a Tiszakeszinél lévő kettős működésű szivattyútelepet felhasználva - több átemeléssel - vizet juttanak a csatornákba. Ezen az úton sikerült megoldani, hogy a csatornák vízszolgáltatása mindaddig folyamatos volt, amíg a tiszai jéghelyzet és vízszín-viszonyok lehetővé nem tették a tiszalöki duzzasztó újbóli üzembeállítását. A Tiszalöki duzzastómű tábláinak felhúzó próbája 30 2003. január 9-én le kellett zárni a Keleti-főcsatorna tiszavasvári beeresztő zsilipjét, valamint a Nyugati­főcsatorna torkolati zsilipjét, mivel a Tisza és a főcsatornák vízszintje kiegyenlítődött. Vízcseppek, 2003. 1-2. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom