Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
Tiszántúl vízföldtani története és vízrendszere
leírások igen hiányosak, a teljesség igénye nélkül megállapíthatjuk, hogy a történelmi Magyarországon a 16. században négy, a 17. században huszonkettő, a 18. században tíz, a 19. században pedig tizenkilenc olyan száraz esztendő volt, amely hol országos, hol pedig helyi éhínséget okozott. 1863-ban katasztrofális voir a szárazság, a múlt században pedig 1904, 1935, 1952 tekinthető különösen aszályos évnek, nem számítva a mögöttünk hagyott két évtized aszályait, amelynek során a csapadékhiány évről-évre csúcsokat döntöget. A Tisza A Közép-Tiszántúl legnagyobb folyója a Tisza 13 . Annak ellenére, hogy folyása csak a terület nyugati hatáfát érinti, jelentősége a régió vízviszonyaira meghatározó. Hossza jelenleg 964 km. Középső folyását a Szamos torkolatától a Maros torkolatáig számítjuk. A Szamos és a Kraszna vizével megnövekedve már jelentős folyónak számít. Vásárosnaménytól nyugati irányát északira fordítja, megkerüli a Nyírséget, Csapnál megközelíti a Latorcát, majd délnyugati irányt vesz fel. A Szamos torkolatától egészen a Körös csongrádi torkolatáig nincs jelentősebb bal parti mellékfolyója. Tiszadobtól lefelé volt viszont több bal parti kiszakadása, melyeken nagyvizei áttörve elárasztották a Hottobágy és a Nagykunság medencéjét, s egy hónap múlva kerültek vissza a Körösön keresztül a Tiszába. A jobbparton ugyanakkor egymást követik mellékfolyói: Tokajnál a Bodrog, Kesznyétennél a Hernáddal bővült Sajó, a Hejő, a Csincsa és az Eger, a Laksa, majd Szolnoknál a Zagyva, mely a Tárna és a Tápió vizeit hozza. Szolnoknál délre fordul és ettől kezdve a jobb parton csak a Gerje-Perje eret veszi fel, bal parton pedig a Körös után a Száraz-ér, Szegednél pedig a Maros vize táplálja. Vásáfosnaménytól kezdve kifejezetten lassú folyású, a szabályozás előtt tele volt kanyarulatokkal. Magaspartot Tiszadobtól lefelé — Tiszafüredet kivéve — csak a folyó jobb partján találunk. A folyó nevével - „Tytza"formában - már Konstantinosz PORPHYROGENITOSZ bizánci császár 955 között írott müvében is találkozunk. Magyar okiratban az I. GÉZA által 1075-ben kiadott garamszentbenedeki apátság alapítólevelében „aquae Tiza", valamint ANONYMUS Gestájában is megtaláljuk a folyó nevét. Igaz, többféle alakban: „Tyscia, Tisciam, Jhysiam"} A Területünkön a Tiszától kelet felé haladva a folyó nagyvízi kiöntéseivel találkozunk, melyek kisvíznél visszavezették a tavaszi áradás vizeit, megszapotodva a tavaszi csapadék vizével. Ilyen vízfolyás volt Tiszadob mellett a Csellő, mely a Gyekenes és a Ludas vizeit vette fel és vezette be a Tiszába, Tiszacsegénél az Igaj, Tiszacsege és Tiszafüred A Tisza a Maramarosi havasokban ered, két ágból: a Fehér és a Fekete Tiszából. Mindkét ág forrása 1600 m feletti magasságban van, s számos patak táplálja őket. A két Tisza valamivel Rahó felett egyesül, s nyugat felé folytatja útját. Bal partján Terebesfehérpataknál a Visót, Máramarosszigetnél az Izát, Tiszaújlaknál a Batárt, Kisarnál a Túrt, Vásárosnaménynál a Krasznát és a Szamost veszi fel. Jobb parti mellékfolyói Taracköznél a Tarac, Bustyaházánál a Talabor, Husztnál a Nagy-Ag, Mezővárinál a Borsa. Felső folyását a Szamos torkolatáig számítjuk, ez Bocskóig hegyi jellegű, ettől kezdve völgye néhány kilométerre kiszélesedik. Az Alföldre Tekeházánál ér ki, ettől kezdve hegyi jellege megszűnik. Forrásvidékén zuhatagokon, sellökön hatalmas köveket görgetve folyik mélyen beágyazott mederben, csodálatosan szép szűk, erdős völgyek között. 4 Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. Bp. 1987. I. 881. p.
