Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)

Vízhasznosítás a két világháború közötti időszakban

iglenesen telepített hordozható szivattyúk nehezen birkóztak meg a fenyegető vízzel. A nagy tavaszi esőzések is hozzájárultak a szivattyúzás elhúzódásához. Júniusban még működtek a gépek, de a belvizek újbóli felszaporodása miatt novembetben megint be kellett kapcsolni a szivattyúkat. A nagy elöntés nem fejezi ki azt a tragédiát, amelyet a tartósan magas talajvíz okozott. Az ősi ártérbe települt tanyavilág ezreinek vályogépületei dőltek össze és váltak lakóik hajléktalanokká (14 haláleset is volt!). A tartós árvíz nem okozott ugyan tiszai gátszakadást, de korabeli feljegyzések szerint a század legnagyobb vízkárai ebben az időszakban keletkeztek. A kotmány elnöke 1942 márciusában személyesen járta be a belvízzel legjobban veszélyeztetett területeket és kijelentette: „olyan intézkedésekre van szükség, hogy a mai állapotok meg ne ismétlődjenek. " Ezért az öntözőrendszerek tervezésével egy időben a belvízrendezési munkákra vonatkozó tetvezések is folytak. Az előzmények miatt is indokolt volt az öntözés és belvízrendezés együttes fejlesztése, irányítása, gyakorlati alkalmazása. A belvízrendezési munkák tervszerű megvalósítását is kettévágta a küszöbön álló világháború.

19 Az Ideiglenes Kormány és a vízügyek Mint annyiszor a magyar történelemben, 1944 végén újra Debrecen lett az ország nem hivatalos fővárosa. Amikor december 22-én megalakult az Ideiglenes Kormány, a debreceni kultúrmérnöki hivatal főnöke, MOLNÁR Endre lett az itteni, NAGY Imte vezette Földművelési Minisztérium vízügyi szakértője. Leírásából

20 ismerjük az első hónapok történetét. Januárban - a Szövetséges Ellenőrző Bizottság felhívására - a minisztétium hozzáfogott a csapadékmérő és meteorológiai szolgálat megszetvezéséhez. A munkákat egy otosz ezredes felügyelte, s az ő segítségével sikerült a megszálló parancsnokságtól visszaszerezni a kultúrmérnöki hivatal épületét 21

. Miközben az ország középső és nyugati tészében elkeseredett harcok folytak, addig a Tisza völgyében február végén már 15 vízmérceállomásról jelentették naponta a vízállást. A területi mérnöki hivatalok és társulatok időközben kezdték számbavenni veszteségeiket 22

, s azok összesítése világossá tette a minisztérium vezetői előtt, hogy vízügyi szempontbői ilyen súlyos helyzetben még nem volt az ország. Az árvízi berendezések, szivattyútelepek, töltések, zsilipek súlyosan megrongálódtak, a hidakat szinte mindenütt felrobbantották, a társulati telefonvonalak és készülékek használhatatlanok voltak, a játművek eltűntek. A folyókon a hideg téli időjárás miatt állt a jég, s érezni lehetett, hogy ha a vízszintek jelentősen megemelkednek, végigsöpöt az Alföldön az árvíz. Az e téren megnyilvánuló lanyhuláshoz a háborús okokon kivül nyilván az is hozzájárult, hogy az 1939 őszén meginduló csapaáékos iáőszak 1942 végére befejezöáött, s a belvizes évek egy iáőre elmúltak. Molnár Enáre: A áebreceni kultúrmérnöki hivatal szerepe a áebreceni kormány mellett. Vízügyi Közlemények, 1945. 1-4. sz. Sas u. 4. sz. Kertai Eáe röviá tanulmányban (A magyar vízügyi szolgálatot ért háborús veszteségek. Vízügyi Közlemények, 1945. 1-4. sz.) összegezte a károkat. Adatai alapján a folyammérnöki szolgálat vagyonának 23,6 %-a, a kultúrmérnöki szolgálat vagyonának 12,8 %-a, a vízitársulati vagyonnak pedig 24,9 %-a veszettel!