Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
Vízhasznosítás a két világháború közötti időszakban
az elszikesedésért a lecsapolást tette felelőssé. Az elszikesedés okát végül az 1930-as években intenzív talajvizsgálatok alapján tisztázták, s megállapították, hogy évszázadok alatt az árvizek mész-szegény iszapot szállítottak a területre, s a mocsaras területről elpárolgott vízből a bennük oldott sók lerakódtak. Az így felszaporodott ásványi anyagok szikesítették el a Hortobágyi puszta talaját. A szikes területet tavak létesítésével, s azok vándoroltatásával kívánták megjavítani. A bihatugrai halastavon ugyanis a halászati hasznosítás mellett a tavak talajjavító hatását (kilúgozás) is vizsgálták, s a szikes talajok hasznosításának ezt a kétféle módját jelölték meg. A halastavak közül - a már említett Öreg-tavakon túl - a 178 ha-os Borsósi-tó 1936-ban, a többi tavak pedig 1953-1970 között épültek meg. Jelenleg 6 795 ha halastó üzemel a Hortobágyon. A harmincas évek derekától a Hortobágy közepén a Borsósi-tóval összekapcsolt mátai kísérleti öntözőtelep üzemelt. A halastavak fejlesztését csak új szivattyútelep építésével lehetett végrehajtani. Ennek érdekében 1950-ben — a korábbi teleptől 600 méterrel délre - új szivattyútelep épült 6,0 m 3 /s teljesítménnyel. Ez a szivattyútelep belvízátemelő műtárgyként is működött. 1965. december 30-ával, a Nyugati-főcsatorna megépítésével a szivattyútelep elvesztette vízhasznosítási jelentőségét, mert ettől kezdve a Nyugati-főcsatorna már gravitációsan látja el tiszai vízzel a halastavakat, melyek a Polgár térségében épített halastavakkal bővültek. A Tiszakeszi szivattyútelep ma már csak belvízvédelmi célokat szolgál. A halastavakat pedig a tiszavasvári hajózsilip lezárásával megmentették a 2000. évi ciánés nehézfém-szennyezéstől. A tiszántúli szikes talajok kutatásában és mezőgazdasági hasznosításának kidolgozásában nagy szerepe volt ARANY Sándor professzornak, aki tagja volt az ún. „hármas öntözőbizottságnak", majd a háború után sokat tett a meggondolatlan hortobágyi „termésfokozási" kísérletek okozta károk kijavításáért. A Tiszafüredi öntöző rendszer A Tiszántúl öntözésének első nagy létesítménye volt az 1940. június 20-án átadott Tiszafüredi Öntözőrendszer 16 , amelynek főműve a 6m 3 /sec teljesítményű örvényi szivattyútelep volt. A rendszer egyidejűleg 20 ezer ha öntözését tette lehetővé 17 . Vezető tervezője NÉMETH Endre (később a műegyetem professzora) volt, aki egyetemi előadásaiban úgy ismertette a művet, mint az elsőt, amellyel mérsékelhető lesz az Alföldet sújtó aszály. Azt meg nem is gondolhatta, hogy a II. világháború alatt és azt követően mekkora szerepe lesz az öntöző műveknek az „éhező ország"élelmiszer-ellátásában. Az öntözőtendszerrel együtt Tiszaörs-Kunmadaras-Tiszaszentimre határában terveztek egy „minta társulati öntözőcsatorna rendszert" Az ármentesítő társulatoknak begyakorlott működtető szervezete volt, ezért a kormányzat arra ösztönözte az öntözőrendszer érdekeltjeit, hogy ők is a társulati formát válasszák. A tiszafüreái öntözőrendszerépítési munkáit Zsuffa Kálmán kir. főmérnök vezette Itt kell megjegyezni, hogy az 1940 tavaszán kialakuló belvizek csak a nyár derekára száradtak fel az öntözőrendszer hatásterületén, így a tenyészidény elmúlása miatt pl. a hortobágyi kísérleti gazdaságban már csak rizstermesztésre lehetett berendezni az öntözhető területeket. A korábban ináítottgyepkísérleti telepet a belvíz teljesen tönkretette. (Öntözésügyi Közlemények, 1941. 1. sz. 133. p.)
