Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
A vízhasznosítások ügye a Közép-Tiszántúlon
Hazánkban HALAVÁTS Gyula kútkatasztere szerint 1896-ig 1087 fúrást végeztek (ebből artézi kút 555, fúrott kút 532 db volt). 24 A debreceni fúrások száma - a sikertelenekkel együtt - 83 volt, vagyis az összes mélyfúrásoknak 7,6 százaléka. Ennek ellenére a század végére aggasztóvá vált a város vízellátása. Noha Debrecen, ez a természetes vízfolyásoktól távol levő település nagy áldozatokat hozott a lakosság egészséges vízellátása érdekében, a mélyfúrások sikertelensége, s a lakosság szaporodása a várost végül vízmű létesítésére kényszerítették. A központi vízmű megépítését 1893-ban határozták el, az üzembe helyezésre azonban két évtizedet kellett várni. Közben 1885-ben Debrecen város rendelt egy „ugró-kutat" (artézi kutat) a város központjában ZSIGMONDY Bélától. A fúrást október 18-án kezdték meg a Nagytemplom előtti téren, s a város előbb 1888. december 20-án, majd 1890. november 28-án járult hozzá a fúrás 1000 méterig történő mélyítéséhez. Végül 837 m mélyen hagyták abba a munkát, s a városnak nem lett „ugró-kútja", mert a víz tükre 3,60 méternyire a felszín alatt maradt. Bár a fúrás nem érte el közvetlen célját, jelentősége mégis kiemelkedő, mert ebben az időben ez volt az Alföld legmélyebb fúrása, s geológiai szempontból az Alföld kőzetviszonyaira vonatkozó igen sok kérdésre választ adott 25 Debrecenben a 19. században fúrt kutak biztosították ugyan a város vízellátását, de mint láttuk, igazi artézi kutat nem sikerült fúrni. Sokkal kedvezőbb volt a helyzet a városon kívül eső területeken. Bizonyítja ezt az, hogy 1897-ig Hajdú-Bihar megye teljes területén (Debrecent is beleértve) 31 településen összesen 212 kútfúrást végeztek, ebből 45 artézi kútként, 147 pedig fúrott kútként működött, 1 esetben a kút vize elapadt, 19 esetben pedig eredménytelen volt a fúrás. Az artézi kutak fejlesztése során Hajdúhadházon 4, Egyeken 1, Földesen 5, Hajdúböszörményben 16, Hajdúdorogon 1, Hajdúnánáson 21, Balmazújvároson 5, Tiszacsegén 1, Mikepércsen 1, Hajdúsámsonban 4, Bárándon 1, Derecskén 1, Berettyóújfaluban 1, Biharnagybajomban 2, Kábán 7, Nádudvaron 13, Ohaton 2, Püspökladányban 3, Hajdúszováton 2, Tetétlenen 2, Mezőkeresztesen 1, Monostorpályiban 1, Nagylétán 1, Nagyrábén 1, Sárándon 1, Tépén 1, Szerepen 1, Sárrétudvariban 2, Hajdúszoboszlón 26 artézi kútfúrást végeztek a 19. század végéig. Ezekkel a kutakkal és az akkor még jó minőségű vizet hozó vízfolyásokkal egyelőre megoldottnak lehetett tekinteni a települések vízellátását. Érdekes, hogy a folyómenti települések - kevés kivétellel - nem éltek a kútfúrási lehetőséggel. A folyóvizek akkori tisztaságára hivatkozva általában elutasították a fúrt kutak létesítésére vonatkozó felszólításokat. A Békés vármegyei gyulaváriak például azr írták, hogy „ ... bár az artézi kutaknak egészségügyi tekintetben való hasznosságáról meg van győződve a képviselőtestület, mégis mivel a község közvetlen közelében folyó Fehér-Körös az egészségre hasznos vizet szolgáltat, a közlakosságunk ezt használja ivóvízül..." Az ugyancsak Békés vármegyei körösladányiak szerint „minthogy a község azon kedvező helyzetben van, hogy a Sebes-Körös közvetlen a község alatt foly, s ivó szükségletét mindenki általában onnan szerzi be, miután a folyó víz kellő egészséges és jó ivóvizet szolgáltat... ' v6 2 Halaváts Gyula: A magyarországi artézi kutak története. Bp., 1896. 25 Csath Béla: A Zsigmonáyak szerepe a magyar vízkutatás és fúrás történetében. Vízügyi Történeti Füzetek. 12. Bp., 1983. 26 Csath Béla: Szemelvények a Békés megyei vízkutatásról. Hidrológiai Közlöny, 1977. 3. sz. 143.p.
