Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
A vízhasznosítások ügye a Közép-Tiszántúlon
Folyócsatornázási tervek a 19/20. század fordulóján Ahogy az ármentesítési és folyószabályozási munkák a befejezésükhöz közeledtek, a kormányzat nagyobb figyelmet szentelt a folyami közlekedés KVASSAY által szorgalmazott fejlesztésének. Akkoriban a vasúti szállítás tarifáinál jóval kedvezőbb képet mutattak a folyami áruszállítás költségmutatói. 17 A Földmívelésügyi Minisztérium felügyelete alatt működő Országos Vízépítési Igazgatóság Folyócsatornázó Osztálya 1902-1904 között FEKETE Zsigmond miniszteri osztálytanácsos vezetésével elkészítette az ország 15 folyószakaszának közlekedési célú csatornázási tervét 18 . A listában az egyik legfontosabb elképzelés újra a Duna-Tisza-csatorna megvalósításával foglalkozott. SAJÓ Elemér leírásából ismeretes, hogy 1904-ben HIERONYMI Károly kereskedelmi minisztersége idején már minden feltétel adott volt az építéshez. Nem pénzkérdés akadályozta meg a csatorna megvalósítását, hanem az a körülmény, hogy az összetartozó vízügyek egy része a földművelésügyi, más része (mesterséges csatornák és kikötők) pedig a kereskedelemügyi minisztériumba tartoztak. A két minisztérium - az érdekek széttagoltsága folytán — nem bírt egymással a Duna-Tisza-csatorna vonalozására és a tervek egyéb, lényeges pontjaira vonatkozóan megegyezni, így a lefolytatott nagyarányú tervezések, egyéb előmunkálatok ellenére az építést nem lehetett megkezdeni". A közép-tiszántúli víziutak fejlesztésével a program 11. , 12., 17. és 18. terve állt kapcsolatban. A 11. sz. „hortobágyvidéki hajózó- és öntözőcsatorna" Tiszalök és Tiszadada között ágazott volna ki a Tiszából, s kb. 89 km hosszan, több útba eső ér medrét felhasználva vezetett volna az immár rendezett Hortobágyba. A tervezet szerint ennek 44 km hosszú medfét felhasználva érte volna el a régi Berettyót, amin végigfutva Mezőtúrnál csatlakozott volna a Körösbe. A mintegy 153 km-es csatornán a Tisza kisvízi állásánál is másodpercenként legalább 10,7 m 3 vizet terveztek kivezetni. Jóllehet a műtárgy megnevezésében is első helyen szerepel a hajózás, de azt a tervezők is tudták, hogy a csatornát csak a hajóút miatt nem érdemes megépíteni, mert soha nem lenne kifizetődő. Ezért kalkulálták bele a költségekbe az öntözési funkciót is, mert a számított kisvízzel 20 000 kh [11 500 ha] földet véltek öntözhetőnek. A csatorna elkerülte volna Debrecent, ezért, hogy a régióközpont se maradjon víziút nélkül a Hajdúszoboszlódebreceni út kereszteződésénél - 12. sz. alatt - külön kiágazást terveztek Debrecen irányába. Igaz a terepviszonyok miatt ennek működtetése csak vízemeléssel lett volna megoldható. VÁSÁRHELYI Pál kései utódai a Berettyó és az alsó Sebes-Körös hajózhatóvá tételéről sem feledkeztek meg (17. sz. terv). Nézeteik szerint a Sebes-Körös elég széles volt ahhoz, hogy egymás mellett két hajó is elférjen, ezért itt nem, csak a Berettyóban terveztek hajókitérőket. A Berettyóban egyébként az Ér torkolatáig összesen hat duzzasztót 17 A hajózás korabeli előnyét tükrözi, hogy az első világháború előtt2000 km vízi úton átlagban évi 1400 millió tonnakilométer forgalmat teljesített, az akkori forgalomnak 17 %-a jutott a vízi utakra. Tehát akkoriban a hazai kereskedelmi szállítások kereken egyhatodát a víziutakon, öthatodát pedig a vasutakon bonyolították le, annak ellenére, hogy nem volt Duna—Tisza-csatorna. 18 Fekete Zsigmond: A folyócsatornázó osztály tervezéseinek kivonatos ismertetése. Vízügyi Közlemények, XXIII. füzete, 1907. ííf A Duna-Tisza-csatorna létesítése érdekében — az 1908. XLIX. t.c. indokolásában — Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter így érvelt: „Hogy azonban vízi utaink az ország közgazdaságában arra a fontosságra emelkedhessenek, melyet a jövőben betölteni vannak hivatva, arra nézve elengedhetetlen feltétel, hogy azok a Duna—Tisza közi csatornával egészíttessenek ki. E csatorna nélkül meglévő vízi utainkat kellőleg sem a bel-,
