Fejér László: Árvizek és belvizek szorításában (Vízügyi Történeti Füzetek 15. Budapest, 1997)
Előszó (Dr. VÁRADI József)
Az 1947/48. évi januári árvízkatasztrófának azonban nemcsak természeti, hanem társadalmi-politikai előzményei, illetve következményei is voltak. A háború ideje alatt megsérült árvédelmi töltéseket az azóta eltelt esztendőkben nem állították maradéktalanul helyre, korszerűsítésükkel nem foglalkoztak. Az árvédelmi társulatokat a háború vége szinte teljesen kifosztott állapotban találta. Az 1945-ös földreform pedig végképp ellehetetlenítette az érdekeltségi hozzájárulás anyagi forrására építő működésüket. Amikor a nagybirtokokat - amelyek addig a társulati mozgalom pilléreit jelentették - szétosztották a földnélküli parasztság között, az új gazdák nem voltak abban a helyzetben, hogy a rájuk eső ártéri járulékot pontosan és maradéktalanul fizessék. (FEJÉR-KOLTAY, 1992) Ráadásul az aszályos évek alatt nemcsak a gazdáknak, de a mindenkori kormányzatnak kisebb gondja is nagyobb volt annál, mint hogy a töltések állapotával foglalkozzon. Azt csak a műszakiak tudták, hogy a hosszú szárazság legalább annyi kárt tud okozni a töltésben, mint a tartós árvíz. A kormányzat a leromlott járulékfizetési morál miatt (a kivetett járulékoknak átlag 40 - 60%-a folyt csak be) némi támogatásban részesítette a társulatokat, de ez közel sem volt elég ahhoz, hogy a töltéseket a legjobb állapotba hozzák, s a védelmi készültséget pedig magas színvonalon biztosítsák. A 3830 km hosszú árvédelmi gátrendszer felügyeletét 60 társulat 579 gátőre látta el, a 150 szivattyútelep és 215 hordozható szivattyú kezelésére csak 74 gépésze volt a társulatoknak, a 20 600 km-es belvízcsatorna hálózaton 352 csatornaőr dolgozott ebben az időben. Persze nemcsak a gátőrök és csatornaőrök voltak a munkával túlterhelve. Egy társulati mérnök felügyelete alá átlagban 57 000 kh (330 km 2 ) ártéri terület, 57 km védtöltés, 36 km távbeszélő vonal, 8 távbeszélő állomás, 20 zsilip, 150 csatorna-műtárgy, 200 km belvízcsatorna, 5 gátőrház és ugyanennyi szertár, valamint 1,5 szivattyútelep és 2 hordozható szivattyú tartozott. Ezeken felül a társulati mérnök feladata volt az árvízvédelmi, belvízvédelmi és vízhasznosítási tervek elkészítése, az építkezési munkák vezetése, havonta legalább 5-6 engedélyezési tárgyaláson, hatósági felülvizsgálaton és az azokkal kapcsolatos helyszíni bejárásokon való részvétel, továbbá a különböző minisztériumi szervekkel, a Tervhivatallal, a közmunkaügyi felügyelővel, a gazdasági felügyelővel, a vármegyével, a járási vezetőséggel, a községi elöljáróságokkal való tárgyalások lebonyolítása. (Jegyzőkönyve, 1948) A felsorolást akkor még nyugodtan ki lehetett egészíteni azokkal a feladatokkal, amelyeket a társulatok terheik csökkentése céljából az 1940-es évektől egyre komolyabban folytattak. Ezek közé tartozott a társulati véderdők és gátkaszálók értékesítése, fűzfavessző telepek, gyümölcsösök, szeszlepárló üzemek és rizstelepek létesítése. Ez a gazdasági működés jelentős bevételekhez juttatta az egyes társulatokat. Akadt olyan társulat is ahol az éves ártéri kirovás egyharmadát is elérte a gazdálkodás haszna. (Jelentése, 1948)
