Dunka Sándor: A Hortobágy-medence régi vizei és a tógazdálkodás (Vízügyi Történeti Füzetek 14. Budapest, 1996)
A HORTOBÁGYI TÓGAZDÁLKODÁS TÖRTÉNETE
Szikes talajoknál a lecsapoló-árok hálózat a becsúszó oldalrézsük miatt sokszor betemetödött, emiatt a tó mélyebb részein keletkezett pocsolyákban sok hal visszamaradt, melyeket aztán nagyon fáradságos munkával, — böngészéssel — lehetett összeszedni. Néhány év múlva azonban a víz a halastavak fenekét elegyengette, s még elsekélyesedett lecsapoló árkok mellett is a halakat szépen levezette a halágyba. A halágyat és a halágyba csatlakozó fölecsapoló árkának alsó szakaszát deszkaborítással védték meg. Rőzseburkolat esetén ugyanis a háló könnyen beleakadt a vesszőkbe. A tavakat egyébként rőzseburkolattal látták el, de volt természetes partvédelemmel ellátott tó is, ahol a nád vagy a gyékény biztosította a tavak töltését az elhabolás ellen. A hortobágyi „öreg tavak' ugyanis körtöltéssel épültek. A lehalászott halakat lehalászás után egyszerre, nagy mennyiségben nem lehetett értékesíteni. Ezért gondoskodni kellett kereskedelmi forgalomba kerülésükig élő állapotban történő raktározásukról, teleltetésükről. Építettek ezért 82 teleltető tavat, melyek nagyobb mélysége biztosította hideg, téli fagyokon is a halak számára szükséges vizet. Mivel ezekben a tavakban sok hal összezsúfolódott, s planktonok nem igen voltak benne, itt már az elhasznált víz állandó cseréjével biztosítani kellett a halak számára a szükséges oxigént! A teleitetőket nyáron teljesen szárazon hagyták, hogy a nap melege és a napsugár fertőtlenítő hatása a káros baktériumokat a tavakból kipusztítsa, s ezzel a télre bezsúfolt halakat a tömeges megbetegedéstől és pusztulástól megóvja. 139 A pontyok egyébként igénytelenségük miatt igen jól bírták a teleltetést. A halastavak területe a két világháború között 2297 kh-ra emelkedett. Ezeket a tavakat nevezték aztán később, — amikor a Hortobágyon újabb tavak is épültek-öreg tavaknak. Ezeken a tavakon a Haltenyésztő Rt., - mely később Haltenyésztő és Halkereskedő Rt. néven szerepelt, — évente átlagosan 4000 q pontyot termelt, de tenyésztettek süllőt, kevés harcsát és csukát is. Ezenkívül nemes halivadékokat adtak a tiszai halászgazdáknak, akik aztán ezeket az ivadékokat területükön elengedték. Tehát a tisza-völgyi halnemesítést is elősegítették. Az értékesítésre kerülő halakat halastó állomáson saját halszállító kocsikba rakták, s elevenen szállították Európa piacaira. A szállítási veszteség még a 2%-ot sem érte el. 140 A hortobágyi haltenyésztésnek közgazdasági jelentősége is volt, mert a haltermelés megindulásával olcsóbb lett a hús, amely az ország szegényebb lakossága számára egyáltalán nem volt közömbös. A haltermelés beindítását követően 1922. november 26-án az új helyzetnek megfelelően a szerződő felek átvállalási szerződést kötöttek, melyet pótszerződéssel egészítettek ki, s melyet a városi tanács 725/1923. sz. határozatával hagyott jóvá. 1925. december 8-án újabb szerződést kötöttek, ezt a városi tanács 23450/1925. II. sz. határozatával hagyta jóvá. 1927. április 14-én a Haltenyésztő és Halkereskedelmi Rt. egyesült a Magyar Tógazdaságok Rt-vel, s ez utóbbi név alatt - Magyar Tógazdaságok Részvénytársaság (Aktiengesellschaft für Ungarische Teichwirtschaften) — folytatta működését. Elnöke gróf Batthyány Lajos valóságos belső titkos tanácsos lett. Az egyesülés után a részvénytársaságban a Magyar Olasz Bank, a Magyar Általános Hitelbank, a Magyar Általános Takarékpénztár, a Herzog M. L. cég és a Hatvány cég lettek érdekeltek. 141 Az 1926/27-es gazdasági évben a Tógazdaságok Rt. mérlegét már pengőben készítette el, s eszerint vesztesége mutatkozott: Bevétel: Haleladások 449 810,96 P Nyereség állattenyésztésből 1 012,48 P Különféle bevételek (sás, legelőbér) 10 157,95 P Halkészlet 101 629,56 P Veszteség J2 875,72 P Bevétel összesen: 575 486,67 P
