Dunka Sándor: A Hortobágy-medence régi vizei és a tógazdálkodás (Vízügyi Történeti Füzetek 14. Budapest, 1996)

TERVEK A HORTOBÁGY HASZNOSÍTÁSÁRA

zése állam költségen eszközöltetik, s abból sem a városra, sem a gazdaközösségre semmi teher nem származik, s az öntözendő terület is külön díj fizetése nélkül legelte­tésre használtatik." 72 A megkeresés alapján a város törvényhatósági bizottsága 1902. június hóban 136/8320 1902 b. k. gy. sz. alatt beadványt intéz a m. kir. földmívelésügyi miniszterhez, melyre a miniszter október 11-én közli, hogy a VI. Kerületi Kultúrmérnöki Hivatalt kijelölte a mintaöntözőtelep megvalósítására. 73 A miniszter levele alapján a Városi tanács megkereste a Kultúrmérnöki Hivatalt 1902. november 6-án 14042/1902 sz. alatt. 74 November 29-én pedig a mintaöntözőtelep ügyében egy bizottság ki is száll a Hortobágyra a kijelölésre kerülő terület megtekintése végett. 75 Valószínű, hogy a 200-300 kh területet kevésnek és ezért gazdaságtalannak talál­ták, mert a következő években már nem foglalkoztak mintaöntözőtelep létesítésével. 1905. október 30-án viszont a város már 3000 kh kaszáló öntözését tervezi, s ennek megvalósításával 1906-ban egy szűkebb bizottság foglalkozik, s az tesz javaslatot a puszta hasznosítására. 76 Év végére javaslatot tesznek a város törvényhatósági bizottsá­ga elé, mely szerint „jelöljön ki a tek. bizottsági közgyűlés 3000 kh-t és pedig a mátai rész északi oldalán azon célra, hogy ott az öntözés lehetőleg állami segéllyel mielőbb megkí­séreltessék és a kísérlet eredményéhez képest a Hortobágynak e célra alkalmas többi területére is kiterjesztessék." 77 A Gazdasági Egyesület és annak folyóirata most már rendszeresen foglalkozik a terület hasznosításával és a főcsatorna tervezésével is. 78 A hasznosítás ügye kezd or­szágos érdeklődést kiváltani. Az Országos M. Kir. Növénykísérleti Állomás részéről Gyár­fás József küld levelet a Kultúrmérnöki Hivatalnak, s nem tartja szerencsésnek, hogy a Hortobágy legrosszabb minőségű területeit jelölték ki öntözési célra. Szerinte ez a terület csak halastónak való. 79 1911. január 7-én dr. Sigmond Elek műegyetemi tanár ad részletes szakvéleményt az öntözésre tervezett terület minőségéről. Szakvéleményéhez térképet mellékelt. (13. ábra). Vizsgálatai szerint sótartalom alapján legrosszabb terület a Zoltán fenék, melyet IV. osztályúnak minősít. Ez a terület annyira sós, hogy racionálisan csak halastónak használható. De ugyanilyen rossz a hortobágyi vasút déli oldalán a vasútvonal és a ki­száradt Árkus patak közé zárt csúcs. III. o. területek, - melyen öntözött legelő valószínű­leg eredményesen létesíthető, - az előbb nevezett területek külső oldalain fordulnak elő. Öntözött kaszálónak azonban ezt a területet sem javasolja, mert 8—10 év alatt sem adna megfelelő jövedelmet. Öntözött kaszáló létesítésére csak a II. osztályú talaj nyújt re­ményt. Itt a talaj 0—30 cm közötti eltávolítását veszélyesnek tartja, mert az alatta levő 30-60 cm közötti talajréteg több sót tartalmaz. 80 1911 júliusában elkészül az öntözésre kerülő terület tanulmányterve. (14. ábra). Er­ről a tervről 1911 októberében a „Köztelek" hasábjain Kvassay Jenő ad igen részletes ismertetést. Elöljáróban leírja, hogy az eredetileg 30 000 kh-ra tervezett öntözőtelepet a debreceni gazdák bizalmatlansága és a magas megvalósítási költségek miatt kellett 3000 kh-ra redukálni. Ennek a területnek öntözőteleppé történő kiépítése érdekében fo­lyik most a tárgyalás a Földmívelésügyi Minisztérium és a város között. Az öntözésre tervezett terület a Hortobágy legszikesebb része, — a Csúnyaföld, - s amint a neve is mutatja, ez a terület valóban csúnya, felülete szaggatott, himlőhelyes, növényzete gyér. Helyzetileg azért is előnyös, mert a Tiszához közel van, s a legeltetést építés közben sem fogja zavarni. A vízkivételt és az öntöző főcsatornát ugyanazon a helyen tervezték, mint 1898-ban, (tehát ekkor még a csegei vízkivételnél maradtak!) s a csurgalékvíz elvezeté­sére is ugyanazt az irányt (tehát a Hortobágy—Berettyóit) tartották meg. Egy kh-ra 40 l/s öntözővízzel számoltak 2 órán keresztül ez azt jelentette, hogy csak nappali öntözést

Next

/
Oldalképek
Tartalom