Fejér László – Lászlóffy Woldemár: A hidrometria magyarországi fejlődése (1700-1945) (Vízügyi Történeti Füzetek 13. Budapest, 1986)

Előszó (dr. Muts Rudolf)

ELŐSZÓ A víz a történelem folyamán az ember létének nélkülözhetetlen eleme és egyben segítője is volt. Azt, hogy a felszíni vizeket másként is hasznosítani tudja, mint ivóvizet és az élelemszerzés forrását, valószínűleg a letelepült ember ismerte fel. A víz mozgására vonatkozó ismeretei lassan gyarapodtak, és a nagy folyami kultúrák évezredekkel ezelőtt épült öntöző rendszerei, völgyzárógátjai, vízemelői és vízvezetékei tanúsítják, hogy ezek az ismeretek igen gazdagok és sokrétűen megalapozottak lehettek. Ez a tudás a tapasztalatokhoz szigorúan ragaszkodó, gyakorlati tudomány volt, amely csak nagyon lassan és kis lépésekben haladt előre. A tapasztalatgyűjtés évezredekkel mérhető múltja után alig néhány évszázada próbálja az ember általános formában megfogalmazni a vízmozgás törvényszerűségeit. Kétségtelen, hogy a kép tisztult, az összefüggéseket, folyamatokat ma már sokkal jobban át tudjuk tekinteni, de számításainkban még ma is többnyire tapasztalati formulákat használunk. Az elmélyültebb megismerésre törekvő, kutató ember elsősorban azokat az eszközöket dolgozta ki, amelyeknek segítségével a jórészt minőségi ismereteit megfogható, rendszerezhető mennyiségi ismeretekké alakíthatta át. E célt szolgáló mérőberendezéseinek története nem kis részben tudománytörténet is, hiszen ismereteink nagyobb hányada valamiféle mérésből származik, még ha a mérés célját és programját valamely intuitív felismerés jelölte is ki. Rendkívül érdekes és tanulságos nyomon követni egy-egy mérőeszköz, mérési módszer kialakulását. Benne van, mint modellben, magának a tudományfejlődésnek nehéz, téves elgondolások, nehezen érvényre jutó jelentős felfedezések között kanyargó, gyakran zsákutcába torkolló útja. Ez a kiadvány a hidrometria kulcsfontosságú területének, a felszíni vízfolyások áramlási sebességének mérésére szolgáló műszerek és módszerek hazai fejlődését ismerteti. Számos magyar mérnök dolgozott ezen a területen a 18. századtól napjainkig és ért el külföldön is elismert eredményt, s már csak ezért is megkülönböztetett érdeklődésre tarthat számot e témakör. Ugyanakkor számos új, az eddigi munkák által nem publikált adat került elő levéltári forrásokból, amelyek a reformkori vízimunkálatok izgalmas történetéhez szolgáltatnak újabb adalékot. A tanulmány iránti érdeklődés megnyilvánulhat más oldalról is. A vízmérés jelenlegi decentralizáltsága szükségessé teszi, hogy mindenki, aki hidrometriával foglalkozik, könnyen áttekinthesse azt az utat, amit a vízmérés fejlődése során megtett. Ezen ismeretek alapján lehetőség nyílik arra, hogy a helyi kezdeményezések a fejlesztés terén holt járatok nélkül egységes irányba haladhassanak, annál is inkább, mert a műszaki ismeretek jelentős része az elmúlt idő ellenére, főleg az elvek tekintetében, ma is korszerű. A magyar vízrajzi szolgálat megalakulásának 100. évfordulóján azzal a reménnyel indítjuk útjára a Vízügyi Történeti Füzetek legújabb kötetét, hogy műszaki múltunkról szóló ismereteink bővítése segít jelen feladataink megoldásában és a jövő tennivalóinak felismerésében. dr. Muts Rudolf