Csath Béla: A Zsigmondyak szerepe a magyar vízkutatás és fúrás történetében (Vízügyi Történeti Füzetek 12. Budapest, 1983)

IX. A századfordulóig terjedő évek munkái (1888-1900)

Azon hely, ahol a fúrás történt a Duna O-pontja felett +4,17 m-ben volt és mindjárt az első méterek lefúrása után elöntötte a víz a fúrás helyét... Most felköltöztünk egy felsőbb padra., az alsó munkapadot pedig teljesen felbontottuk, de... csak nehezen sikerült úrrá lennünk a víz felett, habár olykor-olykor még ezután is gördített a folyton folyó víz kisebb-nagyobb akadályt munkánk elé. Mindezen nehézségek dacára is már márc. 29-én sikerült a fúrást 330 mm átmérővel 105,50 m-re lemélyítenünk, de miután a fúrás kicsövezve nem volt, és omlások állották a továbbhaladás útját, elhatároztatott a fúrólyuknak 280 mm átmérőjű csövekkel való kibélelése. Igy folyt a fúrás akadály nélkül a kavicsréteg áthatolásáig, míg az 1900. május 23-án 147,34 m mélységben befejeztetett. Ez a kút — az igénybevétel mérvéhez képest — az előbbi kutakhoz hasonlóan óránként 20-80 m

3 vizet szolgáltat" [98]. A szokásos időben (szeptember 5—8. között) került sor 1900-ban a fúrótechnikusok XVI. vándorgyűlésére a Majna melletti Frankfurtban, — a vándorgyűlések sorában a legfényesebbre és legnépesebbre. Az elnöki tisztet Th. Tecklenburg titkos bányatanácsos látta el, aki a fúrástechnikának az immár lezáruló XIX. században történt fejlődésére és az elért eredményekre vetett visszapillantást. Ezen a gyűlésen Zsigmondy Béla számolt be az 1896-ban megválasztott „menetbizottság" végzett munkájáról [70].