Koroknai Ákos – Schlégel Oszkár: A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű és elődvállalatainak vízgazdálkodása 1808-1918. (Vízügyi Történeti Füzetek 11. Budapest, 1978)
tikális nagyüzemek pedig belső víznyerési lehetőségeik hasznosításával (pl. bányavízfelhasználással, üzemen belüli vízforgatással, vagy az egyes üzemegységek egymást követő vízfelhasználásával törekszenek arra, hogy vízfelhasználásukban a kívülről (vízművekből) beszerzendő frissvízigényüket csökkentsék. Az ipari vízgazdálkodásnak ez azonban csak a „követel" oldala, utóbb — az ipari vízfelhasználás szennyező hatása, tehát a más vízfogyasztók igényeinek növekvő veszélyeztetése miatt •— a „tartozik" oldallal is kibővült, mely a keletkező szennyvizek összegyűjtését, megfelelő tisztítását és veszélymentes elhelyezését is megköveteli. (Amibe természetesen a munkásjóléti intézmények vízforgalma: vízszükségletének biztosítása és szennyvizeinek kezelés utáni elvezetése is beletartozik.) Borbély Lajos — egyik nemzetközi színvonalú és látókörű iparszervezőnk — műszaki szervezői és fejlesztő munkájának nagy érdeme, hogy a vízgazdálkodás e korszerű — és mai szemmel nézve is helytálló — értelmezése először az általa vezetett RMST vízügyi gyakorlatában jelent meg. Az adott történeti helyzet és problémáinak jobb megértése az ipartörténeti összefüggések felvázolása mellett egy vízjogtörténeti összefoglalás kísérletét is szükségessé teszi, A vízjognak ill. a vízügyi-vízhasználati tevékenységre vonatkozó jogszabályoknak az idők folyamán két oldala alakult ki: — egyrészről az egyes érdekeltek* vízügyi tevékenységét és egymáshoz való viszonyát szabályozták, védték azok szerzett jogait** és a közérdeket; — másrészről szabályozták az állam vízügyi tevékenységét, valamint az állam és az egyes érdekeltekből alakult társulatok jogait és kötelességeit.*** Az „általánosabbnak" elismert (közérdeknek tekintett) érdekek természetesen elsősorban az állam (ill. kezdetben: a királyi hatalom) érdekei voltak, amelyek a vámszedés, sómonopólium stb. révén az „államhatalom" anyagi alapjait érintették. A kamarai érdekű hajózási szabadsággal legalábbis egyenértékű volt a honvédelmi érdekű katonai hajózás lehetőségeinek a biztosítása. Nem volt ismeretlen fogalom az ősi közös és természetes vízhasználatok (az itatás, úsztatás, merítés, helyi hajózás stb.) „közérdekűsége" sem. Csak konkrét történeti tájékozottság alapján válik érthetővé, hogy miként emelkedett a közérdek rangjára a középkorban elterjedt vízerőhasznosítás, akár a kamarai bánya- és hámor-vízhasznosítás, akár a malomjog formájában. Ez utóbbiak ugyan a birtokadományozással voltak kapcsolatosak, de nemcsak jogokkal, hanem kötelezettségekkel is jártak, s az őrlési lehetőségek biztosítása révén a lakosság legszélesebb körének érdekeit szolgálták, mint azt a malomipar történetének adatai mellett a török-kor ezzel kapcsolatos ex-lex állapotának (az engedély nélkül épült malmoknak) a fenntartásáért folytatott 17/18. századi vármegyei küzdelmek is tanúsítják. A vízhasználatok ekkori „engedély nélküli" szaporodásával az addig korlátlannak tekintett és szabad javakként kezelt vizeknek a végessége is nyilvánvalóvá vált. De sürgették a vízhasználatok ügyeinek rendezését az általuk okozott károk (egész folyóvölgyek elvizenyősödése, mocsarak keletkezése!) s a különböző vízhasználatok és egyéb gazdasági tevékenységek erősödő érdekellentéte is. A törvényhozásnak ill. a törvényességet képviselő központi hatalomnak egyre gyakrabban kellett igazságot tenni a szembekerült felek között. (Ennek az ún. „nádori bíróságnak" a kezdeteit IV. Béla országépítő, újjászervező munkájának idejére tehetjük!) Persze az idők folyamán mind a törvényhozás (a kir. rendeletek, vagy az országgyűlés), mind a központi igazgatás inkább csak alkalomszerűen, a szükségnek megfelelően (főleg természeti csapások idején) foglalkozott a vízügyekkel. Csak a 18. sz. racionalista-merkantilista gazdaságpolitikájával kapcsolatos vízszabályozási törekvések idején állandósultak az ellentétek az állami (kamarai v, katonai) érdekű hajózás és az egyéni, vagy községi (de mindenképpen partikuláris és helyi) jellegű vízhasznosítások között. Az elmocsarasodott te* Előbb természetes, utóbb jogi személyek is. ** A törvény által korábban már elismert és védett jogok. *** Az 1885. évi XXIII. tc. előkészítésekor, amelyet akkor egyesek a tiszai törvény általánosításának tekintettek — tehát a szegedi árvíz óta — a törvénynek ez az oldala állott előtérben.
