Koroknai Ákos – Schlégel Oszkár: A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű és elődvállalatainak vízgazdálkodása 1808-1918. (Vízügyi Történeti Füzetek 11. Budapest, 1978)
rítették, tisztították stb.) A nyújtóhámorokban pl. a nyújtótüzeken a vas nyújtásával foglalkoztak, míg a szerhámok különféle eszközöket (kaszákat, kapákat stb.) állítottak elő. Az Unió nyersvastermelése évi 5—6000 bécsi mázsára (1 bécsi mázsa — 56 kg) rúgott, míg a bucatermelése a 4 olvasztónál 3—4000 bécsi mázsára, a kovácsolt rúdvasé 7—9000 bécsi mázsára. Az Unió, hogy termelését növelje, 1827—28-ban a Rima völgyén több erdőt és vízikereket vásárolt. A kokovai völgyben 6 hámort, a klenóci völgyben 8 frisstüzet és Hlinanec környékén Feketepatak mellett és a Borova völgyön 2 nyújtóhámort. Közülük azonban vasgyártást később csak Alsó- és Felső-Hlinanecen és Feketepatakon folytattak. Ugyanakkor az Unió a vastermelés koncentrációja kapcsán 1850—1858 között túladott néhány hámortelepén illetve némelyek működését beszüntette. Igy került sor 11 hámortelep eladására vagy leállítására. A nyersvastermelés 1851-ben 35 854,5 bécsi mázsára rúgott. 2. A Murányi Unióhoz hasonlóan 1810-ben alakult meg, mint részvénytársaság a Rimai Coalitió is, amelynek a XVIII. sz. második harmadától működő törzstelepei Rimabrezón, Likéren és Nyustyán 4 olvasztókemencével, 8 friss- és 4 nyújtótűzzel évi 7—8000 bécsi mázsa nyersvasat és 4—5000 bécsi mázsa kovácsolt rúdvasat termeltek. A termelés kiterjesztése újabb beruházásokat követelt, és a termelés 1829/30-ban a 2 nagyolvasztó, 12 frisstűz és 7 nyújtótüz működésével 15 192 bécsi mázsa nyersvasra és öntött árura emelkedett. 1 olvasztó évente átlag 7600 bécsi mázsa nyersvasat, 1 frisstűz 1450 bécsi mázsa bucát és 1 nyújtótüz 1950 bécsi mázsa kovácsvasat állított e!ő. A Coalitió 1836—37 folyamán Málnapatakán, Likéren és Rásztocsnón újabb hámorokat, Rimabrezón nyújtókemencét és lemezhengerművet tervezett. 1841-ben Nyustyán az egyik olvasztó mellé kavarókemence épült. A termelés bővítésével mind nagyobb gond lett — a vízhiány. 3. A vasipari konjunktúra az érdekelteket a hámoripari termelés átszervezésére késztette: 1845-ben megalapították a Gömöri Vasművelő Egyesületet, amelyben az Unió és a Coalitió is érdekeltséget vállalt. Az Egyesület alapította az ózdi központi gyártelepet, amelyet az addigi faszéntüzelés helyett már barnaszéntüzelésre és gőzerő felhasználására terveztek. Megváltozott a vízhasználat módja is: a víz elveszítette hajtóerő funkcióját és mint tápvizet hasznosították. A termelés többé nem volt kitéve az időjárás, a változó vízhozamok szeszélyének, bár később rendkívül súlyossá vált az a körülmény, hogy az Ózdon átfolyó Hangony-patak vízhozama csekély s mint tápvízforrás sem bizonyult elegendőnek. Ózdon kezdetben 90 LE-s hengerművet és 3 gőzkazánt állítottak fel. A termelés 1851ben 11 000 bécsi mázsa nyers sin, 8000 bécsi mázsa forraszvas és 1000 bécsi mázsa lemez volt.* A három vállalkozás — érdekei közösségét felismerve — 1852-ben Rimamurányvölgyi Vasművelő Egyesület (a továbbiakban: RVE) néven új részvénytársasággá alakult. Az egyesülést követően a 'kezdetleges, elavult berendezésű hámorokat, frissnyújtóművek jó részét leállították és csupán három hámor működött tovább. 1853-ban Nagyrőce városnak 2 hámorhelyet, míg a Heinzelmann-féle vasgyárnak szintén 2 hámortelepet adtak el. A már rég nem működő és bérelt hosszúréti és vizesréti hámorhelyeket a volt földbirtokosoknak adták vissza — vízhasználati joggaikkal együtt. Az erők e viszonylagos összpontosítása után az Egyesület 1852-ben 49 777 bécsi mázsa nyersvasat és öntvényt állított elő, a frisstüztermelés 4861 bécsi mázsát, a nyújtóművek ter* A Sajó-menti (Ózd vidéki) ipartelepek helyrajzi vázlatát Id. a IV. fejezetben a 35. lapon.
