Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja III. rész, A vízgazdálkodás eredményei 1945-1975-ig. (Vízügyi Történeti Füzetek 10. Budapest, 1976)

4. A vízgazdálkodás új súlyponti feladata — a vízellátás-csatornázás

ségbeli vízkészletének felelőtlen pocsékolásához vezettek. Hatásukra a korábbi jó kutak hozama és a víz felszálló magassága is csökkent. A vízjogi törvény 1913. évi kiegészítése rendelkezett ugyan a kútfúrások hatósági engedélyezéséről, de az intézkedésnek — a háborús, majd a háborút követő viszonyok között (nem utolsó sorban a Közegészségügyi mérnöki szolgálat bizonytalan és változó helyzete, ismételt átszervezése miatt) — a gyakorlatban nem sikerült érvényt szerezni. De lényegében ez maradt a helyzet, a két háború között is. A kisebb településeken tervszerű fejlesztésre csak az t?30-as évek második felében (!) került sor az Országos Közegészségügyi Intézet közkút építési programja (,,zöldkereszles kutak") keretében. Az akció sovány eredményéről a már idézett dokumentum így ír: „Az Országos Közegészségügyi Intézet nyilvántartásában már 30 000-nél több kút szerepel és 1500 körül van a rendszeresen ellenőrzött „Jó ivóvíz" jelzésű kutak száma. (A szerző kiemelése.) De mi ez hazánk több százezer ásott kútjához képest?".

128 A már-már esztelenség határait súroló vízpazarlást a kultúrmérnökság felvilágosító tevékenysége és a lakosság öntudatosodása csak fékezni tudta, de megszüntetni nem. így kerültek aztán a korábban szabad kifolyókra vízcsapok, és így szerveződtek meg a kutak közös létesítésére, fenntartására és használatára a „kúttársaságok", amelyek utóbb, egyre gyakrabban „körzeti vízvezetékekének nevezett hálózatok révén igyekeztek biztosítani a gazdaságos vízbeszerzés (a kútfúrás) mellett a víz gazdaságos és ésszerű elosztását és felhasználását is. A „körzeti vízvezetékekből" kifejlődött korszerű vízművek első példája a Közép-Tiszavidéken Törökszentmiklós 1928-ban épült viszonylag nagy teljesítményű vízműve volt. A 28 000 lakosú lörökszentmiklóson mintegy 16 000 főnek, a népesség 58%-ának a vízellátását biztosította a három 104—105 m-es mélyfúrású kútra épült vízmű. Évente 208 000 m

3 vizet termelt csőhálózata 6000 m, közkútjainak száma 10, házi csatlakozóié pedig mintegy 150 volt. (Víztornyának tározó-kapacitása nem ismeretes.)

129 Az 1930-as években létrejött középtiszavidéki vízvezetékek és vízművek közül a következők érdemelnek még említést: „Tiszaföldvár község (12 000 lakos) belterületének artézi közkutakbói és kúttársaságok (4 kúttársaság) által fenntartott, vízvezetékkel kapcsolt, kutakból történő vízellátása megközelíti a vízművel ellátott helységek helyzetét. A külterületek és szőlők lakóinak vízellátása viszont csak ásott kutakból történik, nem megfelelő."

126 A tőkés viszonyok közti spontán fejlődés — vagy inkább: e fejlődés korlátainak — példájaként említendő Kunszentmárton és Jászberény vízellátása: Kunszentmárton. „A 12 000 lakosú községben társasági alapon létesült 10 artézi kút szolgáltatja az ivóvizet. 800 házba be is vezették a vizet... Az ivóvíz-viszonyokon mégis sok javítani való volna. Kb. 500 háztulajdonos szeretne még bekapcsolódni a vízellátásba, azonban a társaságok nem adnak ki több jogot. Vizük ugyan volna elég, de attól féinek, hogy további vízelvonással a nyomás és így a meglevő berendezések használhatósága csökkenne . . . Nincs, aki a kúttársaságokat egyesülésre kényszerítse, ez csak hatósági nyomással volna elérhető.

126 „Jászberényben (30 000 lakos) ez a helyzet: 1927-ig a város egész területén szétszórt artézi kutak utcai kifolyókkal látták el a vízszükségletet. A város tulajdonában levő Lehelszállót, a vele összeépült gimnáziumot és még néhány középületet a szálló udvarán levő kútból házi vízvezetékkel táplálták. A rendszer a közelében levő tehetősebb háztulajdonosok bevonásával fejlődött, ma már magánvezetékek is bekapcsolódtak..." A hivatalos műszaki szakértői vélemény: „Jellemző erre a vízvezetékre a kezdetlegesség, a tervszerűtlenség és az előírások teljes mellőzése. Tervszerű munkával, ugyanolyan befektetés árán valóban jó megoldást lehetett volna teremteni." (1939.)

126 A vízellátás 1945 előtti helyzetére vonatkozó és meglehetősen hézagos utolsó, 1938. évi statisztika adataiból a Közép-Tiszavidékre vonatkozóan az alábbi adatokat sikerült összegyűjteni (27. sz. táblázat): * A Közegészségügyi mérnöki szolgálatot ekkor helyezték ugyanis át a belügyminisztérium hatáskörébe.